Az El Átkozott Sors(BEFEJEZETT)

Harmadik Rész

Telnek a napok,Mika egyre jobban érzi hogy kezdi bélyegét venni rajta az 5-6 órás munka amit minden nap elvégez. Felixet pedig egy pillanatra se látja. Szomorúnak pedig nem mondhatja magát mivel Fanny próbálja tartani benne a lelket. Ma van a lány szülinapja amit hát nem nagyon akar ünnepelni. Szó szerint itt csak Adam és Otilia tudja hogy ma van a lánynak. Épp munka után veszi át kissé koszos munkaruháját mire Otilia lép be hozzá az öltözőbe.
-Na Mika, ma láthatod az öcsédet. Remélem jó szülinapi ajándék lesz ez neked.-szólal meg a nő mire fáradtan de annál boldogabban néz vissza rá.
-Köszönöm. Már nagyon hiányzott nekem Felix.-válaszolja a lány.
-Kint a folyosón megvárlak és akkor együtt elmegyünk az öcsédhez. - mondja majd kimegy.
Mika gyorsan össze szedi magát majd kilép Otilia mellé.
Meg indulnak majd egy szám nélküli szoba előtt megállnak.
-Légy természetes Mika.-töri meg a csendet a nő mire bólint egyet a lány.
Majd belépnek a szobába. A lány elé öccse teljesen elfehéredett arca tárul és mellette Adam üldögél..
Mika lassan közelít testvére felé, aki ügyet sem vetve játszik az asztalon lévő játékkal.
-Szia Felix,hogy vagy öcsi?-kérdezi a lány halkan.
-HM?-néz fel rá a kisfiú majd megszólal.-Jól vagyok köszi.-mondja ridegen..
-Mi a baj ugye nem bántottak? Olyan fehér vagy, vagy beteg vagy?-kérdezi Mika aggódva a testvérét.
-Mondtam már, jól vagyok. Nincs semmi bajom Mika.-válaszolja Felix majd a lány kiszalad a torkában egy gombóccal és elbújik. A biztos búvóhelyén körbe néz a terembe. Olyan mint egy orvosi szoba. Csendes, üres és fura szag van. Az asztalon pedig csak ott hevernek injekciós tűk meg kicsi tartókba lötyök.. Ijesztő ez az egész hely... Kellett neki pont ide benyitania és elbújnia. Mika egy asztal alatt üldögél, mögötte egy szellőztető nyílás van.. Mire kicsit megnyugodna Adam és Otilia lép be a szobába hangosan beszélgetve. A lány szinte alig mer még lélegezni is.
-Hova szaladhatott?-kérdezi a nő a férfit.
-Otilia kedves, ez a lány egy nagyon szófogadó gyerek. Biztos a szobályába szaladt.-mondja neki Adam.
-Persze és én pedig nem egy tudós vagyok aki emlékezetet töröl a kis gyerekeken. Ugyan már Adam, ő is csak egy gyerek, nem fog szót fogadni, már látta hogy az öccse megkapta a kezeléseim. Szinte egy tökéletes kis robot lett a kisfiúból.-mondja boldogan a nő.
Mika szinte remegve hallgatja amit beszél a két felnőtt.. Nem bírja tovább ha itt kell maradnia... Meg kell szöknie...
Hirtelen valaki hátulról berántja a szellőzőbe és befogja a száját...majd tovább haladnak. Kicsit távolabb a szellőző rendszerben megszabadul a lány a kéztől ami a száját fogta eddig.
-Ki vagy? Mit akarsz tőlem? Nem elég nekem a saját bajom? Még te is, mégis mire jó az hogy a szellőzőbe mászunk?-sorozza meg a lány az ismeretlen fiút.
-Stefan vagyok, éppen pontosan azt szeretném amit te. Megszökni, nem bírod itt ahogy már én se. A szellőzőn pedig könnyen kijutunk. Szóval meg akarok veled szökni és kicsit boldogságot akarok ültetni a szülinapodba.-válaszolja neki a fiú.
-Honnan tudod hogy ma van a szülinapom? Még is hogy tudod hogy én nem bírok már itt maradni?-kérdezi vissza Mika.
-Hallodtam Adamtől. A második kérdésre meg egyszerű a válasz. Te is hallottad hogy mi lett az öcséddel. Ugyan ezt tették az én húgommal is. Sorstársak vagyunk. Szóval királylány most itt a herceged és megment, fel ajánlom neked a jobb életet és a szabadságot.-mondja mosolyogva Stefan.
-Biznom kéne benned... Hiszen most is egy eléggé rossz helyzetből rántottát ki. De nem vagy a hercegem és én főleg nem vagyok királylány. De veled tartok.-jelenti ki Mika.
-Na ezt szeretem.. Nem vagy az a hisztis típus. - mondja mosolyogva a fiú.
A szellőző tovább mászva kijutnak az épűletből és az udvarából is... De mivel egy kihalt helyen van ez a hely végig másznak az elég nagy fűbe amíg be nem érnek a város kicsit lakottabb helyére.
-Olyan szerencsét ami nekünk van.. Tudod én itt laktam pár hónapja még. A házunkhoz pedig még van kulcsom.-mondja boldogan Stefan majd egy kis aranyos háznál megáll és ki nyitja az ajtót.
-Figyu Mika.. Megmutatom a húgom szobályát. Fogj egy hátizsákot. Rakj el benne annyi ruhát amennyit bírsz. Öltözz át és indulunk. Ezt én is megteszem. De nem maradhatunk itt nagyon sokáig.-mondja majd Mika így is tesz.
Miután a két fiatal össze pakol megindulnak a nagy világba.
Sikeresen eljutnak két várossal odébb.
-Ismerek itt egy fiatalt... Ott biztonságba leszünk. Ő betöltötte azon a szőrnyű helyen a 18-at, majd kapott egy házat. Senki nem tudja hogy ismerem.Mit szólsz?Ennyire még képes lennél bennem bízni? -kérdezi a fiú mire Mika sóhajt egyet.
-Figyelj. Ez nem kérdés hogy bízok e benned. Kimentettél és nem hagytál magamra. Adtál rendes ruhát. Most pedig nem akarod hogy megfázzunk az éjszaka. Meg bízok benned teljesen.-válaszolja a lány majd megindulnak Stefan ismerőse házának felé.
Pár perc alatt egy tömbházhoz érnek ahol a fiú egy gombot benyom és csak annyit mond hogy megjött.. Majd nyílik az ajtó és belépnek a melegebb helyre. Mika arca szinte fellélegzik ahogy meg csapja a lágy hőfok.
Elkezdi követni a fiút aki a 27-es számú lakásba bekopog.
-Végre... Azt hittem előbb ide... Stefan... Ki ez a lány?-kérdezi a fiú aki látszik hogy már idősebb a két vendégénél habár nem sokkal.
-Teó.. Bajba volt.. Mika a neve... Olyan mintha a húgom lenne... Meg kellett mentenem... Isten tudja mit tettek volna vele azért mert elfutot mikor meglátta hogy öccse ényje ki van törölve..-mondja Stefan mire az idősebb behúzza a két fiatalt a házba.
-Nyugodj meg Stef... Nem azt kérdeztem hogy mit élt át szegény lány... Csak meglepett hogy veled jöt valaki.. Szóval nincs semmi baj. Á de udvariatlan vagyok... - csapja magát fejbe a fiú.. -Szia én Teódor vagyok.. De könyörgöm hívj Teónak.-mondja a lány felé fordulva.
-Mika vagyok.. Örülök hogy megismerhetlek...-mondja halkan.
-Üljetek le, pihenjetek. Csinálok forrócsokit, hosszú utat tettetek meg egy nap alatt. - mondja majd Mika és Stefan helyet foglal amíg Teó elvonul a konyhába forró italt készíteni.