Taxi

Teljesen rosszul érzem magam. Sajog a fejem, szúr a tüdőm. A járásom is nehézkes, alig bírom magam vonszolni. New York nyüzsgő városa nem áll meg egy pillanatra se. Talán ez is hozzátesz ahhoz ,hogy ennyire hasogat a fejem és szarul érzem magam. Már jól esne egy kis nyugalom, hála isten ma van anyukám szülinapja. Persze ez magában nem mond semmit, de édesanyám vidéken lakik. Pár órára csak , amit a könnyen teljesíteni tudok egy kis nyugalom érdekébe. Másra sem vágyom. De lehet ,hogy ilyen állapotba most a jó öreg sárga taxira hagyatkoznék. De előtte még haza is kéne jutnom a munkahelyemről.

Látok közeledni, egy egészen rendben ,tisztán tartott egyedet a mostanság igencsak elszaporodott fajból. Ki is állok az út szélére, levert arcommal egyenesen rá nézek a közeledő járműre. Jobb karom feltartva, jelezvén ,hogy itt vagyok. Közeledő alakjából ítélve ötven méter lehet köztünk, ami igen csak kevés egy ily gyorsan futó jószágnak.

-TAXI!

Kiáltok egyet harsány hangomon. A sofőr észre is vett. Rakoncátlan közlekedőeszközén benyomva a féket ,meg is áll épp előttem. Beülök a hátsó ülésekre . Elöl egy ötvenes évekbeli, enyhén túl súlyos férfi ül. Szürke ,sűrű borostáját még az állatok is megirigyelnék. A nyakasincs férfi hatalmas mosollyal rám néz. Fogai koszosak, ápolatlanok. Egyszerűen taszít. Egy régimódi kék ,egy az ötvenes években használt kalauz sapkát hord. Szakadt és ha jól kivehető golyó nyomok tarkítják a kalapot. Fekete kopott bőr, vagy műbőr kabátja felett is eljárt az idő. Alatta egy zöld olajfoltos póló. Valamilyen márka jelzés is van rajt, de már rendesen lekopott, felismerhetetlen.

-Miben segíthetek Kisasszony?- kérdezi illedelmesen.

Kedves gesztusán elmosolyodok én is ,még ezen a fáradt napon is. Innen is látszik ,hogy külső alapján nem lehet elítélni az embereket. Nem tudhatom szegény úrnak a múltját. Lehet okkal hordja ezeket.

-Haza szeretnék menni, csak ennyit kérnék.- hunyom le a szemem fáradtan.

-Na de kisasszony, én oszt honnan tudjam hon lakik?- mutatkozott be a falusi tájszólása.

-Oh ,tényleg. El is felejtettem. Elnézést a Glowinski road 35-ben lakom.- mosolyogtam rá.

- Ne fé'jen hölgyem! Vigyázok magára. Tíz perc és utt vagyunk! Látom igen fáradt ma magácska.

-Ne is mondja, nem is tudom mi van velem.

-Pihenjen nyugodtan.

Ez volt az utolsó szó amit váltottunk. Mereven néztem ki a koszos ablaküvegen. A magasabbnál magasabb felhőkarcolók elmosódott képét láttam. A hatalmas fényes hirdető vetítők ,ahogy elmosódtak picit kellemesebben hatott  a beteg fejemre. Így ,hogy nincs min gondolkodnom, egyre jobban sajog ,és nyomja szét koponyám. Hallom lassú szívverésem, bár az érzete olyan mintha megállás nélkül kalapálna. Izzadok és melegem van. Szívem gyorsan ver, talán többet is üt egy ütembe, de én úgy hallom, hogy alig kopogtat néhányat.

-Megérkeztünk kisasszony! -néz hátra.- Minden rendben?

-Köszönöm szépen! Mennyivel tartozom?-Kérdeztem rá illedelmesen.

-Á, hagyjuk.  A cég ajándéka, úgy se találkozunk többet.- mosolygott rám, de hirtelen áttorzult egy gúnyos mosollyá.

-Ezt ,hogy érti?

Valamit még visszamorgott azzal a fancsali, de még is gonosz mosolyával. Volt benne valami hátborzongató, valami sejtelmes is, de most túl pocsékul vagyok ahhoz ,hogy ezen agyaljak. Bár rémisztő ,hogy hogy kikelt magából az úr a végére. Elején a kedves falusi idősből nem néztem volna ki azt ,hogy valamikor is ennyire az ördög bábja lesz, és így felveszi gazdája arcát.

Remegő kezemmel elővettem a kulcsot , csörömpölt a kezemben. Nem is tudom miért kezdett el így remegni a kezem. Tán megijedtem volna, vagy csak a fáradtság játszik velem? Lehet hogy a taxi sofőr se mondott semmi olyat, csak az elmém játszott velem? A végén még elmegyógyba raknak, ha így viselkedek. Ha mindenkibe az ördögöt látom.

Hangosan kattant a kulcs a zárban, ezzel jelezvén hogy nyitva áll előttem a kapu. Rosie néni söprögetett a társasházban. Szegény idős hölgy. Az itt lakó fiatalok nem nagyon tisztelik meg munkáját. Pedig nélküle egy szemétdomb lenne már ez a lak. Ő kertészkedik , ő takarít. Még a szemetet is elviszi ,ha kérik tőle. És persze ,hogy ezt kihasználják. A mostani húszévesek elborultak. Csak 10 év van köztünk, pont egy évtized, de mennyivel másabb a két generáció.

-Kezét csókolom!- mosolyogtam rá, majd tova is álltam

Lassan felkullogtam a második emelet nyolcas lakásához. Egyszerűen erőtlen vagyok. Elővettem hatalmas kulcscsomómat  ami összesen négy kulcsból áll. Odaraktam a zár elé. Lassan belenyomtam helyére majd jobbra elfordítva kattant a zár. Szezám tárulj , és belöktem az ajtót. Hanyagul becsuktam magam után. Táskám ledobtam a legközelebbi székre ,a kulcsot a zárban hagytam, nem törődtem vele. Kabátomat felakasztottam a fogasra.

Semmin nem gondolkoztam igazán. Kézmosás a baktériumok ellen. Ennem-e kéne valamit ,hiszen egy darab alma egész napra nem elég. Torkom kapart már a szárazságtól. "Vizet, vizet vagy meghalok" ordította a kicsi hang a fejemben. Nem figyeltem rá. Zombiként haladtam az ágyam felé. Nem tudtam mást tenni. Egyre jobban szúrta valami mellkasom, egyre jobban vert a szívem, amit még mindig halkan és kevés dobbanásnak hallottam belül. Fejem szinte már repedezett fájdalomtól. Beteg vagyok, a legjobb dolog erre a pihenés.

Önkívületi állapotban keltem fel. A fejem még mindig fájt, és a torkom is kapart. Elmentem a konyhába, elővettem egy poharat és sorjába inni kezdtem a vizet. Öt megivott pohárnál jártam, mikor rájöttem, ez nem működik. Bármennyire rosszul vagyok, anyához menni kell. Lehet ,hogy csak egy kis vidéki levegő kell nekem.

Belenéztem egész alakos tükrömbe és meglepődve láttam, hogy fel vagyok öltözve, és még hajam se gubancos, mondjuk nem mintha levetkőztem volna az alváshoz. Megfogva táskám. Indultam az ajtóm felé, az ajtó tárva nyitva volt. Biztosan rosszul csuktam be í nagy sietségben.  Nem törődtem vele,  csak mentem. Útközben megrendeltem egy  taxit.

Nem sokkal később meg is jelent a híres sárga járgány. Óvatosan beszálltam. Nem mondtam semmit ,de elindult. Nem is tudom merre fele.

-Moonhills felé kérem.- szólítottam meg ,de nem válaszolt.

Ment tovább a saját útján. A város olyan pontjain mentünk keresztül ,ahol egyszerűen sosem jártam még. Több mint 15 éve élek itt, és ugyan ezen negyedben ,de még egyszer sem láttam. Csodálkozva néztem ki a retkes ablaküvegen.

-Hol vagyunk?- kérdeztem halkan.

Természetesen erre se válaszolt. Meg se lepődöm, tapló népség a taxisofőrök.  Legalábbis tisztelet a kivételnek, akik ebben a negyedben dolgoznak, borzasztóak.

A még mindig ismeretlen terep elkezdett hirtelen fehéredni. Ijedten kaptam az ajtóhoz, hogy esetleg kiugorjak. Az ajtó zárva volt ,bárhogy rángattam nem nyílt. Rémült voltam, szerintem azon nyomban sírni is kezdtem.

-Nem érzett ma semmi furát amikor felkelt?- szólalt meg a vezető.

-Nem, nem tapasztaltam semmi furát szerintem.- lapultam egyre jobban az ülésbe.

-Mindig, mindenki ezt mondja.

-Ki mindenki? Hol vagyunk? Uram?- néztem ijedten az előttem ülő sziluettjére.

-Ön ,Patricia Brightness kisasszony meghalt. Üdv a Purgatóriumban.- fordult hátra és magával a halállal néztem szembe.