8. Vihar előtti csend

233 16 0
                                    

Katsuki szmszg:

Mikor megláttam a szemét azt hittem olvadok el. A kék szemei ahogy a holdfényben ragyognak, olyan volt mintha a legdrágább égkő lett volna előttem. Gyönyörű volt. Még talán ez a szó is kevés a jellemzésére.

Miután haza kísértem én is haza mentem. Persze a banyának is ki kellett magyaráznom a helyzetet. Ezután még zaklatott egy ideig hogy tetszik e meg satöbbi. Persze hogy tetszik de ezt neki sosem fogom elmondani.

Eltelt egy hét, egy hétvége, mégegy hét. Mindig haza kísértem mert feltettem. Nem telt el nap hogy a szemem állandóan rajta nem hagytam volna. Mindig figyeltem. Ezalatt a két hét alatt semmi nem volt. Edzettünk és tanultunk. Az osztály ugyan úgy mindig kerülte Karmát. Egyszer volt hogy a folyosón a rózsaszín ürlény neki ütközött Karma hátának. Utánna az a mindig pörgős lány hajlongva esedezett a bocsánatáért. Remegett, nem mosolygott és vagy tízszer elmondta hogy bocsánat, míg le nem állítottam. Ez az eset után Karma kisirta magát a vállamon hogy miért félnek tőlle. De nagyon nehezen megnyugtattam.

Mindig Karmával voltam. Amint vége lett egy órának már a padjánál toporogtam. Ő lett a legjobb barátom, és egyben a példaképem. Mintha All Might nem is lett volna, úgy csodáltam Őt. Nem tudom hogy ő hogyan néz rám, de én szeretem. Talán akkor szerettem bele ténylegesen mikor péntek este kísértem haza.
Ahogy a hold fénye megvilágította az arcát, a ragyogó szemei tündököltek az éjszakában, és a mosoly amit csak nekem öltött arcára, mintha egy álom világba csöppentem volna. Elképesztő volt. Egyszerűen káprázatos. És ahogy aznap este megölelt, csak növelte a bennem tomboló vágyat. A vágyat hogy ez a lány örökre velem maradjon. Míg a halál el nem választ. És mikor elsuttogott egy köszönömöt hogy mellette maradtam az is rátett egy lapáttal. Ez az után a nap után történt hogy megtudtam világít a szeme.

Bevallom szeretem Karmát. Az életemet kockáztatva menteném meg ha bajba kerül. Gondolkozás nélkül tenném ki érte az életem. De ezt nem igen fogom neki elmondani.

Talán egyszer tényleg bekövetkezik az hogy az életemet kell érte kockára tennem.

Arra nem gondoltam hogy ez igen hamar el is fog jönni.

∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆∆

Na ezzel is végeztem. Szerintem még írok mégegy részt. Ez is rövid lett de nem bánom. Már nem igen tudtam volna mit hozzá írni szóval ez a rész így tökéletes.

 Már nem igen tudtam volna mit hozzá írni szóval ez a rész így tökéletes

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

#Csáórókicák

Ne szánalomból szeress!! [ Bakugou x OC ]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang