Csak egy éjszaka

7.fejezet

Egy nagyon kicsit sírtam csak. Tudtam, hogy Beth mindjárt betoppan. Én pedig mindent el szerettem volna mondani neki. Valakivel beszélnem kellett. Nem telt el öt perc és már kopogtattak a bejárati ajtón. Kinyitottam, és örömömre most már Beth állt az ajtóban.
-      Sziaa!- köszönt boldogan, de nekem eltört a mécses. A nyakába borultam.- Naa! Csajszi, mi a baj?- nem reagáltam, csak sírtam tovább és élveztem, hogy valakinek végre kiadhatom minden bánatom.
-      Ehhez jobb lesz, ha leülünk.- elengedtem és le is ültünk a kanapéra.
-      Na, halljam.- belekezdtem. Mindent elmondtam neki szóról szóra és közben a könnyek sem álltak el.
Elmeséltem neki azt a csodálatos éjszakát Declannal, azt, hogy a barátnőjére borzasztó féltékeny vagyok, elmondtam még azt is, amit az előbb említett fiú mondott (minden rosszat és jót), valamint Bent aki egyszer kedves egyszer pedig seggfej és valamiért többet gondolok rá, mint kéne.
-      Azta, hát ez bonyolultabb, mint gondoltam.- Beth meghúzta a poharában lévő maradék bort és törökülésbe rakta a lábait.
-      Nem tudom, hogy mit csináljak!- az arcomat a kezeim közé tettem.
-      Maddie, nyugodj meg! Nem lesz semmi baj!- megölelt én pedig már könnyek nélkül fogadtam az ölelést. Mikor elengedett arcom már nyugodtabb volt.- Figyelj, ezzel a Declannal beszélned kell. Ha te nem akkor majd én.
-      Majd én beszélek vele.- Bethet nem akartam belekeverni ebbe az egészbe és amúgy sem szerettem volna, ha beszél a fiúval.
-      Bennel kapcsolatban pedig nem is tudom. Lehet csak azért esik ilyen rosszul mivel régen sokat beszéltetek, nagyon jóban is voltatok most meg beszólogat.
-      Lehet...de...áh, mindegy.
-      Ha elkezdted fejezd is be.- nevetett.
-      Semmi, csak nem akarok rá ennyit gondolni. Mert fáj, amiket mond.
-      Elhiszem, hogy nem akarsz rá gondolni. Majd kimegy a fejedből.
-      Nagyon remélem...

Beth még másfél óráig itt volt nálam. Eltereltem a témát. Most, hogy ő itt van inkább el akartam terelni a figyelmemet, ami sikerült is. Sok mindenről beszélgettünk. Ő másik egyetemre jár így évközben nem túl sokat beszéltünk. De most, hogy végre nyár van több időnk lesz és már a közös nyaralást is elterveztük. Megbeszéltük a helyszínt, az időpontot mindent.
Kiverte a fejemből a fiúkat és még a betegségem is. Mire elment már nem éreztem a gyenge fájdalmat a torkomban és végre erősnek is éreztem magam.

A csaphoz vittem a borospoharakat és minden egyebet, amiket mosogatni kellett. Gyorsan eltörölgettem őket. Jó idő volt, tetszettek a napsugarak, amelyek az utcára vetültek így felhúztam egy farmer rövidgatyát, egy halványrózsaszín pólót és a cipőmet majd útnak indultam.

A lépcsőházban komótosan lépkedtem lefelé. Bennel nem találkoztam, nem mintha csalódott lettem volna ez miatt.

A tömbházból kilépve megcsapott a nyári érzés. A napsugarak melegsége átjárta a bőrömön keresztül az összes szervemet. A napszemcsim letoltam a szemem elé és bár kicsit zavart, hogy a szemüvegem nélkül nem látok, jobb ez mintha megvakulnék a napsütéstől.

A beton járdán sétálva úgy mentem mintha most látnék itt mindent először, pedig már pólyás korom óta ezeket az utcákat koptatom. Megfigyeltem a mellettem elmenő embereket és próbáltam kitalálni az élettörténetüket.
Egy vörös hajú, fényes kék szemű lányt láttam csinosan felöltözve, fejhallgató volt a fején. Tizennyolc év körüli lehetett, biztosan volt barátja és most egy kis csajos shoppingra készült. Jó neki, én is vásárolgatnék egyet.
Utána jött egy harminc évesnek kinéző férfi, aki egy gyűrűsdobozt szorongatott a kezébe. Biztos most megy megkérni a barátnője kezét. De jó nekik.

Jött még egy férfi viszont rajta nem kellett sokat gondolkodnom. Ismertem. Declan volt az.
-      Maddie! Éppen hozzád indultam!- mosolygott rám. Hirtelen több kérdés is megjelent a fejemben. Az elsőt tettem fel.
-      Honnan tudja mindenki azt, hogy hol lakom?- emeltem fel értetlenkedve a karjaim.
-      Ben.- ez az egy név mindent megértetett velem.
-      Szuper, és miért szerettél volna eljönni hozzám?
-      Na, hát ez nem pont utcatéma. Szeretnél inni egy kávét?- a válaszom nem lett volna, ha nem lennék kíváncsi arra, amit mondani akar.
-      Igen.
-      Oké, akkor gyere.

Követtem az utca végéig. Ott volt egy kis aranyos kávézó, ahova be is mentünk. Kiszúrtunk egy szabad asztalt a sok foglalt között és leültünk. A pincér egy alacsony szőke lány volt. Kértem egy karamellás, mogyorós torta szeletet, mellé pedig egy fahéjas tejeskávét. Declan egy jegeskávét kért sütemény nélkül.
-      Szóval?- kérdeztem amint elment a pincér.
-      Szóval... szombaton lesz egy meccsem. Nem ezzel a csapattal, hanem a West Ham-mel. Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy... lenne kedved eljönni?- váratlanul ért a kérdése. Mindenre számítottam csak erre nem.
-      Mi van Laurennel? Hogy van?- tettem fel a kérdést végig a szemébe nézve. Elsápadt a kérdés hallatán, nekem pedig ez volt a célom. Közben kihozták a rendelést, így egy kis időre elhallgatott.
-      Öm... jól van. Ő nem jön.
-      Hogyhogy?- kortyoltam bele a kávémba.
-      Nem hívtam.- lassan letettem a poharamat és átgondoltam a szavait. Nem hívta. Miért? A lány nem furcsállja ezt?
-      Miért?
-      Mert nem őt akartam, hanem téged.- nem hazudott, vagy ha igen, nagyon jól csinálta. Ittam minden szavát és nem érdekelt, hogy ezzel másnak talán fájdalmat okozok. Szörnyen érzem magam emiatt még mindig.
-      Hát... jól van. Elmegyek.- a szeme felcsillant.
-      Tényleg?- kérdezte mosolyogva.
-      Igen.- nevettem el magam. Ő sem és én sem számítottam arra, hogy erre igent mondok. Mert nem akartam. Nem akartam másnak ártani ezzel, mert tudtam, hogy Declan ezt valószínűleg nem baráti meghívásnak szánta.

Megettem és megittam azt, amit rendeltem. A velem szemben ülő fiú is így tett. Amikor fizettünk már vettem volna elő a bankkártyámat, de Declan megállított.
-      Ugye nem gondolod, hogy te fogsz fizetni?- kérdezte.
-      Hát az én részemet...
-      Nem! Maddie, biztos, hogy én fogok fizetni.- bíztatóan rám mosolygott és pedig tehetetlenségemet tudva inkább eltettem a kártyám.

Elhagytuk a kávézót és mivel közel voltunk a folyóparthoz, elmentünk sétálni. A Temze folyó mellett szél egy cseppet felerősödött, de nem fáztam.
-      Mikor jössz újra dolgozni?- kérdezte.
-      Hát a héten szabit vettem ki, de mivel már jobban vagyok, ezért szerintem már holnapután megyek.
-      Király vagy.- átkarolt és adott egy puszit a hajamba.

Jól éreztem így magam. Nem gondoltam arra, hogy egy másik lánnyal „versenyzek" ezért a fiúért. Nem gondoltam Benre sem végre. Csak néztem a folyót és élveztem, hogy olyan mintha lenne egy pasim. Jó volt és kész.

A nap közben már kezdett álmosodni és a helyét az éber hold vette át. Fázni még mindig nem fáztam, de Declan még mindig átkarolt. Valószínűleg a karja árasztotta a meleget. Ha egy jégcsap lenne, akkor is forróság áradna bennem szét az érintésétől.

Addig-addig sétálgattunk összebújva, hogy lassan már megéreztem az első hűvös, nyári fuvallatot. Egy cseppet megborzongtam a hirtelen jött hidegtől, ezt pedig Declan megérezte.
-      Fázol?- kérdezte.
-      Kicsit.
-      Akkor hazakísérlek.
Kicsit rosszul éreztem magam, amiért haza kell mennünk, de nem akartam megint beteg lenni. Hazafelé már a karomat is simogatta, hogy semmiképpen se fázzak, megsúgom ez megtette a hatását.

A ház elé értünk és maga felé fordított.
-      Akkor biztos, hogy eljössz?
-      Persze, hogy elmegyek.- mosolyogtam rá.
-      Köszönöm.- majd hirtelen megölelt. Visszaöleltem.

Így álltunk még egy ideig. Ismét puszit nyomott a fejem búbjára és elengedett.
-      Hát akkor, szia!- mondta örömteli arckifejezéssel.
-      Szia!- mosolyogva a bejárathoz léptem, még intettem neki egy utolsót és bementem.
Boldogságomban kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Bedugtam a kulcsomat a zárba, elfordítottam és kitártam az ajtót. Már csuktam volna be, de egy hang megállított.
-      Jó volt Declannal?- kérdezte a számomra ismert hang.
-      Miért ütöd bele az orrod más dolgába, Ben?- kérdeztem hátrafordulva, felé.
-      Ez egy kedves kérdés volt, nem szabad?- mosolygott, de a mosolyában semmi kedves nem volt.
-      Amit te mondasz, az soha nem kedves.- vetettem rá gúnyos pillantást. Felnevetett.

Megfordultam, beléptem a házba és becsuktam magam mögött az ajtót. Kulcsra zártam.
-      Southgate!- utánam kiáltott, de nem érdekelt. Ezt a napot nem rontja el.

Vettem egy forró fürdőt. Jól esett, nagyon is. Pizsamámat felvettem és bebújtam az ágyamba. Átgondoltam a mai napon történteket. Mosolyogtam. Végre. Ezekkel a szép gondolatokkal merültem álomba. A valaha volt legjobb álmomba.