Csak egy éjszaka

5.fejezet

Új napra ébredt a drága testem (bár inkább olcsó volt, mint drága). Felvettem a mamuszom és elballagtam a fürdőig. Nyeltem egyet és ekkor vettem észre, hogy a torkomba belenyilallt a fájdalom. Tízes skálán négyesre fájt, viszont én mindig is nagyon érzékeny voltam a torokfájásra. Ősz tájékán és télen minden hónapban egyszer torokgyulladásom volt. De, hogy még most is? Június vége van. Miért pont most? Kimentem a konyhába, bevettem egy strepsilst és a táskámba raktam egy doboz doithrichint is. Megmostam az arcom és felöltöztem. Betegségem miatt a rövidgatya helyett egy melegítőt vettem fel, sálat és egy hosszú ujjút. Nem érdekelt a meleg idő, legalább nem leszek még betegebb. Gyorsan csináltam még magamnak egy gyömbér-citrom teát és már indultam is. Borzasztó „jó" volt az eddigi reggelem, mi is jöhetett volna még? Hát az, hogy pont Ben is akkor jött ki az ajtón, mint én.
-         Jó reggelt.- köszöntem rekedt hangon, ami engem is meglepett.
-         Eddig jó volt.- mit is vártam? Hogy majd azt mondja: neked is?- Sok volt a cigi?- kérdezte. Kitűnő poén Chilwell.
-         Nem cigizek.- közben már a lépcsőn lépcsőztünk le.
-         Akkor miért ilyen a hangod?
-         Fáj a torkom.
-         Az szar ügy.- majd elkezdett gyorsabban lépkedni, lehagyott a lépcsőfordulóban és előbb is ment ki az ajtón, mint én. Amikor én is kiléptem a házból már sehol sem láttam. Inkább hagytam Ben-t. Így is van elég bajom, ő már nem fér bele a problémák közé. Beültem a kocsiba, elindítottam és már szabtam is a „munkahelyemre".

Mikor leparkoltam és kiszálltam a táskámmal a karomon egyből észrevettem a Declan-Lauren párost a bejárat előtt nyalakodni. Mi jöhet még, de komolyan?!

Lépkedtem a nagy üvegajtó felé és imádkoztam, hogy ne vegyenek észre. De mindenki tudja, hogy ez nem az én napom.
-         Jó reggelt Southgate!- fordult el Laurentől és a barátnője látta nélkül végig hordozta rajtam a szemét.- Sarki expedícióra készülsz?- próbált viccelődni, de ők inkább rajtam nevettek, mint velem, ami nekem egyáltalán nem volt szimpatikus. Fogtam magam belöktem az ajtót és már mentem is, azonban egy mondatot elcsíptem.
-         Mindig ilyen hisztis.- mondta Declan.

Már vége van az edzésüknek és már a harmadik emberrel beszéltem. A témánkat egy szép segítőkész mondattal zártam. A tag, név szerint Lingard, kiment és jött a következő, aki szerencsére Mason volt.
-         Ennyire nincs hideg azért.- na ő már velem nevetett nem rajtam.
-         Tudom, elég szarul vagyok. Nem akartam még betegebb lenni.
-         Megértem. Na és mi újság veled?
-         Itt nekem kéne kérdeznem, nem?- nevettem fel.
-         Igaz. Hát akkor kérdezz.
Belekezdtem a szokásos szövegbe. Nagyjából tíz percig szoktam beszélgetni az emberekkel. Ez most is így volt. Mason viszont nem akart még menni.
-         Szeretnél még valamit?- kérdeztem mközben kipipáltam Mason nevét a listámon.
-         Arra még nem válaszoltál, hogy veled mizu.
-         Hát. Reggel láttam Declanékat nyalakodni a bejárat előtt. Chilly is köcsög volt velem. A torkom is fáj. Kell ennél több?
-         Nem nagyon.
-         Ja. és Declan azt mondta rólam a csajának, hogy hisztis vagyok.
-         Mekkora seggfej. Megfektet és ilyeneket mond?
-         Ugye? Rohadtul szarul esik.
Csöndben maradtunk. Egyikünk sem tudott már mit mondani. Tudtam, hogy a következő ember Declan lesz. Nem akartam. De elég kínos volt így ülni. Szerencsére megelőzött.
-         Na, én most megyek. Sok szerencsét a többiekhez.- még utoljára barátilag rám mosolygott és kiment.

Declan felváltotta a helyét az asztalom előtti székben. Rám nézett, rám mosolygott. Lauren biztos felvidította.
-         Mitől van ilyen jó kedved ma?- kérdeztem miközben az ő nevét is kipipáltam a listámon.
-         Tőled. Attól, hogy ma is láthatlak.- felnéztem rá. Az ő tekintete még mindig rajtam volt. Úgy látszott, hogy tényleg komolyan gondolta.
-         Reggel még nem így gondoltad.- inkább visszanéztem a papírra. Nem fogom hagyni, hogy megbabonázzon.
-         Azt remélem tudod, hogy nem komolyan gondoltam. – szólalt meg kis csend után.
-         Hát nem úgy tűnt.- mivel már nem volt mit írnom, csak simán hátradőltem.- Az sem tetszett ahogyan kinevettetek. Fáj a torkom, nem is érzem jól magam. Azért vagyok így felöltözve. Más nevet a nyomoromon, mert nem gondolja, hogy ez nekem jelent valamit!- fakadtam ki. Nem tudott megszólalni.- Bocsánat, egyszerűen össze vagyok zavarodva.- felpattantam a helyemről és idegességemben járkálni kezdtem.
-         Sajnálom... Miért vagy összezavarodva?
-         Ezt...nem szeretném elmondani.
-         Ha már így belekezdtünk akkor miért ne?- most mondjak el neki mindent, amit vele kapcsolatban nem értek? Igazából egyetlen egyszerű mondatban meg tudom fogalmazni, szóval, miért ne?
-         Azért mert egyszer kinevetsz Laurennel miután majdnem megetted annyira smároltatok. Aztán itt van ez, „Tőled. Attól, hogy ma is láthatlak."- idéztem előbbi szavait.

Ő is felállt. Gondolom őt is elgondolkoztatta ez a kérdés. Járkált fel-alá, de választ nem adott. Őszintén? Én sem tudtam volna rá választ adni. Nem vártam el, hogy azt mondja, szeret. De, ha semmit sem érez irántam, akkor miért viselkedik így? Meg akkor miért nem vágta rá egyből, hogy nem azért, mert tetszel. Egyszerűen csak választ akartam találni a viselkedésére. De ahogy látom, nem fogok.
-         Nem tudok dönteni.- alig hallhatóan mondta ezt, talán ha két lépéssel távolabb álltam volna tőle nem is hallom.
-         Miben nem tudsz dönteni?- tudtam miben kapcsolatban, de inkább ráhagytam a válaszadást.
-         Hogy melyikőtöket szeretném magam mellett tudni jóban, rosszban.- válasza meglepett. Azért köztünk egy alkalmi szexen kívül más még nem történt. Laurennel meg már gondolom nem először smárolt.
-         Erre őszintén nem tudom mit mondjak.
-         Inkább kérdezek. Ha téged választanálak, akkor megpróbálnád velem?- rámeredtem. Erre, hogyan tudnék válaszolni?
-         Öm...hát azt hiszem, hogy talán igen.- őszinteség. Néha jó, néha rossz. Bár most így ránézve jó volt. Mosolygott. Gúnyosan, nem gúnyosan, de mosolygott.
-         Remélem ezt őszintén mondtad. Most mennem kell.- közelebb lépett és megpuszilt. Hirtelen ért, de elmosolyodtam.
Bárcsak kicsit közép felé adta volna azt a puszit... Jézusom! Madelyn, állj le! Távolabb lépett és kilépett az ajtón. Az utána belépő Jack Grealishre alig tudtam figyelni. Az az egy puszi járt a fejemben és nem tudtam másra gondolni.

Szerencsére nem mindenki jött be ma beszélgetésre. Most az egyszer ennek roppantul örültem. Főleg Chilwell miatt, de úgy most senkihez sem volt kedvem.

A nap végére a gyömbér tea megtette a hatását, mivel már kevésbé fájt a torkom. Beszélni akartam valakinek erről a pusziról, másik oldalról pedig inkább nem akartam ezt elmondani senkinek. Az én kis titkom.

Amint leparkoltam a helyemre, a visszapillantó tükörből láttam amint Ben elhalad a kocsim mögött és hálát adtam az Istennek, hogy megelőzött engem.

Mint felértem új lakásomba egyszerre lefürödtem pedig még csak öt óra volt. A pizsamámban egy takaró és a jó öreg gyömbér teám társaságában leültem a kanapéra és a Netflixen néztem a sorozatot, amit elkezdtem. Este fél tízkor kikapcsoltam a tévét és mielőtt bealudtam, eldöntöttem, hogy a hétre szabit veszek ki.