Csak egy éjszaka

2.fejezet

Declan szemszöge:

Amint beléptem Madelyn irodájába a lány eltátotta a száját. Értetlenkedve becsuktam az ajtót. Miért néz rám úgy mintha éppen valami istenség repült volna be az ajtón? Ezt félretéve leültem és sötétbarna szemeibe néztem.
-         Szia! Mi a helyzet?- kérdeztem mosolyogva.
-         Beverted a fejed vagy mi?- kérdezett vissza. Összeráncoltam a szemöldököm. Hát nincs túl jó napja az biztos.
-         Miért vertem volna be?
-         Mert kedves vagy.- dőlt hátra- Sosem vagy kedves velem.- igaza volt sajnos. Mason mindig is utálta, vagy legalábbis nem kedvelte ezért én sem voltam vele túl barátságos.
-         Tudom, sajnálom.- őszintén bántam, mivel nem volt különösebb indokom arra, hogy szemét legyek vele.
-         Mindegy. Szóval mi a panasz?-kérdezte nyugodt arckifejezéssel.
-         Hát igazából szeretnék kérni valamit.- elnémultam. Most komolyan meg akarom kérdezni tőle, hogy lefekszik-e velem? Szánalmasnak érzem magam.
-         Tudom, hogy mit szeretnél.- szólalt meg hirtelen. Lesokkolódtam, nem tudtam megszólalni. De aztán megvertem magam képzeletben. Milyen férfi vagyok, hogy itt csinálom a fesztivált?
-         Mire gondolsz?
-         Ágyas dolgokra.- baszki
-         Honnan tudsz róla?
-         Mason mondta.- meg fogom ölni.
-         Hát ezt nem hiszem el...- suttogtam dühösen.
-         Nem is tudtad?- nevetett fel, de nevetése korán sem volt őszinte.
-         Nem, nem tudtam.
-         Hát sajnálom. De még egy dolgok sajnálok.
-         Igen?
-         Nem fekszek le veled.
-         Megtudhatnám miért is?- mi van? Ha a többiekkel igen akkor velem miért nem? Shaw nem lehet vonzóbb nálam.
-         Nem miattad, jól nézel ki, de én le szeretnék erről szokni.- felnevettem- Most mi van?- néz rám mérgesen.
-         Ne haragudj, de pont te akarsz erről leszokni? Neked ez csak élvezet, az meg jó számodra. Akkor miért?
-         Azért sem, mivel neked van barátnőd.- néz a szemembe.
-         Nem a barátnőm. Lehet, hogy nem is lesz semmi.
-         Ez akkor is megcsalás.
-         Maddie, ehhez neked nincs közöd.
-         Ki engedte meg, hogy becézz?- állt fel a székéből.
-         Túl hosszú a neved.- vigyorogtam rá.
-         Mindegy, szóval sajnálom, de nem lehet.- volt b tervem. Előhalásztam a telefonom a zsebemből, megnyitottam a galériám és a lányra néztem.
-         Vannak nálam valamik, amik miatt szerintem meggondolod magad.- furcsa nézéssel ajándékoz meg.
-         Mik?- majd felé nyújtottam a telefont, mire szétnyitotta a száját.
A képen ő volt, enyhén hiányos...na, jó nem fogok köntörfalazni: teljesen meztelen volt azokon a képeken. Ezeket még anno Jack-nek küldte, igazából már nem is tudom, hogy miért. De mivel kíváncsi voltam rá ezért elkértem Jack-től aki átküldte őket azzal a feltétellel, hogy nem mutatom meg senkinek. Na, majd meglátjuk.
-         Ezek honnan vannak meg neked?- tudom, hogy kiabált volna legszívesebben, de ez az ajtó nem volt túl jó hangszigetelő.
-         Nem lényeges.- majd visszacsúsztattam a telefont a zsebembe.
-         Kinyírom Jack-et.- mindjárt felrobban.
-         Nem mutatom meg senkinek, ha megcsinálod azt a dolgot, amire kértelek.
-         Declan, ezt Mason kérte rőlem.- újból a szemöldökömet ráncoltam.
-         Miért?
-         Mert nem akarta, hogy te is azok közé tartozz akik lefeküdtek velem.- majd kifújta a levegőt- Kérlek ne mutasd meg ezeket senkinek, jó?
-         Nem mutatom, a tudod miért cserébe.- elszánt voltam.
-         Tudod mit? Jó. Holnap este nyolcra ott leszek nálad.- elégedetten mosolyogtam rá.
-         Király vagy.- Megpusziltam és már mentem is ki az irodából.

Mason szemszöge:

-         HOGY MIVAN?- ordítottam rá a legjobb barátomra, aki csak mosolyogva bólogatott.
Elfordultam tőle és dühösen rohantam Madelyn irodája felé. Szerencsére a „rendelésének" már vége volt, így simán betörhettem volna akár az ajtót is, de nem tettem. Berontottam az ajtót és hangosan bevágtam, ezzel megzavarva a nyugodt kis körömreszelését. Ez a kétszínű kis kurva. Rohadt mérges voltam rá. Megígér valamit és nem csinálja meg. Ha tippelhetek még nem is próbálkozott megállítani Declant.
-         Neked meg mi bajod?- kérdezi.
-         Nekem mi bajom?- támaszkodom az asztalára- Neked mi bajod?! Megígérsz valamit erre még is az ellenkezője történik meg. Hogy lehet ez?
-         Mason nem érted.- emelte fel a karjait védelmezőképpen.
-         Én nem értem? Mégis MIT?- lettem mérgesebb.
-         Azt, hogy a kis barátod meztelen képekkel fenyegetett te hülye pöcs. Vagy ezt talán elfelejtette említeni?- lefagytam. Arcomról mindenféle kifejezés eltűnt, helyette lehuppantam a székre. Úgy éreztem magam mint akit fejbe vágtak. Declan komolyan képes lenne ilyet csinálni?
-         Hogy mi van?- ennyit tudtam csak kinyögni.
-         Igen, ez történt. Én ellenkeztem, de hiába. Erre már nem tudtam mit mondani. Nem kerülhetnek ki rólam azok a képek.
-         Egyáltalán hogyan került hozzá?
-         Egyszer Jack-el ilyen képeket küldtünk egymásnak. Az a barom meg elküldte Declan-nak aki csak akkor nem fogja ezt megmutatni senkinek, ha lefekszek vele.
-         Baszki.- kezeimmel már a fejemet fogtam.
-         Hát igen, hadd ne mondjam melyikünknek rosszabb.- tette keresztbe a karjait.
-         Sajnálom, hogy kiabáltam. Tényleg.
-         Semmi baj, megértem.
-         Nem hiszem el... most megyek. Még egyszer bocsi. Szia.- intettem majd kimentem az ajtón.
Még mindig nem bírtam felfogni. Declan randizgat közben meg ilyen képekkel zsarol lányokat, hogy feküdjenek le vele. Ez egyáltalán az én barátom?
Kerestem Declant égen földön, már csak egy hely maradt ki a keresésből, ami a focipálya volt. Ki is mentem és meg is találtam a barátomat. Barátom? Igen, a barátom volt, de egyre ismeretlenebbnek éreztem.
-         Mason! Menj edzeni!- kiabált rám Southgate. A másik.
-         Pillanat, beszélek Rice-al!- kiabáltam vissza.
-         Ah, jó! De siessetek!
-         Természetesen!- nagyon imádtam az edzőt, de sajnáltam, hogy semmit nem tud arról, ami a háta mögött.
Odamentem Declan-hoz aki éppen Lingard-al beszélgetett.
-         Dec, beszélhetnénk?- böktem meg a vállát.
-         Persze. Mindárt jövök Jesse.
-         Oké tesó.- majd Rice rám fordította a figyelmét.
-         Igen?- kérdezte.
-         Őszintén válaszolj. Te normális vagy?- csaptam bele a lecsóba.
-         Öm, igen. Miért is?- nevet fel kínosan.
-         Először jöttél az ötleteddel, hogy meg akarod fektetni Madalynt miközben félig barátnőd van. Aztán kiderül, hogy csak azért mondott neked igent, mert megfenyegetted, és te ezt még véletlenül sem szeretted volna megemlíteni nekem?- látszott rajta a bosszankodás, hogy Madelyn elmondta ezt nekem, de nem érdekel. Jobb is, hogy elmondta.
-         Miért mondtad azt neki, hogy tegyen meg mindent, hogy lebeszéljen engem erről az egész dologról? Különben is ezt te honnan tudod?- tárta szét a karját idegesen.
-         Vajon? Ő mondta!- fakadtam ki.- Declan, rád sem ismerek!
-         Lauren nem a barátnőm! Nem is lesz az.
-         Akkor meg miért hülyíted?!
-         Mason, felnőtt férfi vagyok, had döntsem már el, hogy mit akarok! Ne szólj bele az életembe!
-         Ó, igen? Azt akarod, hogy elmenjek?
-         Nem, nem azt akarom. Hanem azt, hogy szokj le arról, hogy úgy csinálsz mintha az anyám lennél!- kiabálásunkra furcsamód senki sem figyelt oda.
-         Én csak óvni próbállak a rossz döntéseidtől!
-         De ne csináld ezt! Én döntök a saját életemről, ha meg elbaszok valamit az az én dolgom!- csak álltam ott, mint valami szerencsétlen.
-         Jó, akkor cseszd el az életed, engem már nem érdekel.
Hátat fordítva elsétáltam, le a focipályáról. Nem érdekelt sem             Declan, sem az edző ordítozása. Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy eltűnjek innen. Jó messzi. Mondjuk, megelégszem a házammal is.

Madelyn szemszöge:

Hazafelé apám borzasztó ideges volt Mason miatt. Elhordta mindennek, pedig nem is igazán csinált semmit. Őszintén, azt sem tudom, hogy mit csinált. Ezért amikor hazaértem és lepakoltam a dolgaimat kocsiba ültem és a Mount rezidenciához autóztam. Mindig is túl kíváncsi voltam, de most aztán végképp.

Leparkoltam a kocsibejárón és hármat kopogtam az ajtón. Mocorgást hallottam bentről és már nyílt is az ajtó. A kicsit kómás, piaszagú Mason állt előttem. Látszott, hogy nincs túl jó állapotban.
-         Madelyn...te...- félbeszakítottam.
-         Hívj Maddie-nek.
-         Jó, Maddie. Te mit keresel itt?- kérdezte- Gyere be.
Félreállt az útból és engedte, hogy bemenjek. A nappali padlóján nagyjából hat sörösüveg volt szétszórva mindenfelé, de a boros üveg is ott állt az asztalon.
-         Hát itt meg mi történt?- gyorsan kezébe vette az üvegeket és a konyhába vitte őket.
-         Semmi. Nem válaszoltál a kérdésemre. Miért jöttél?- támaszkodott neki a konyhapultnak.
-         Hallottam apámtól, hogy ideges voltál és eltűntél ma. Miért?
-         Nem biztos, hogy kéne erről beszélnem neked.
-         Kérlek Mason.- tettem össze a kezeimet.
-         Jó. Szóval csak annyi, hogy Declan felidegesített és a fejemhez vágta, hogy fejezzem be azt óvni próbálom a szar döntésektől.
-         Kösz, most szarnak neveztél.- forgattam meg a szemeimet.
-         Nem arra gondoltam, hogy pont te. Hanem ez az egész. Neki barátnője lesz és mégis ezt csinálja. Téged megfenyeget. Egyszerűen nem ismerek rá.
-         Értem mit mondasz. Máskor is vesztetek már össze ilyen dolgon?
-         Kérlek, most nem az irodádban vagyunk. Ne kezelj hanem segíts.- igaza volt, tényleg kezelni próbáltam.
-         Bocsi, néha nem is veszem észre, hogy ezt csinálom.
-         Semmi baj.
-         Igazából nem tudom mit kéne tenned. Nagyon meglepett engem is, hogy fenyegetéssel próbált rávenni arra, hogy lefeküdjek vele. Az viszont már kicsit szánalmas, hogy mit csinál azzal a lánnyal.
-         Éppen ez az! De akkor jön az, hogy ő felnőtt férfi és maga majd eldönti.
Nem tudtam erre mit mondani. Declan tényleg elég fura, de rólam nem kerülhetnek ki azok a képek sehova. Csak a holttestemen keresztül. Váratlanul SMS jött apámtól.

Boss<3: Hol a fenébe vagy? Azonnal gyere haza!

Ajjaj. Lehet, de csak elképzelhető, hogy apának nem szóltam arról, hogy eljöttem. Istenem. Külön kéne már költöznöm.
-         Mason, bocsi, de mennem kell. Apám most írt.
-         Nem baj, menj csak.
Kikísért a kocsihoz. Utoljára még intettünk egymásnak és én a mi házunk felé vettem az irányt. Olyan hirtelen jött ötlet jött a fejemben, hogy még nekem is fura volt.
Leparkoltam a kocsibejáróra és bementem a házba. Apám a kanapén ült idegesen és az ujjaival játszott. Felém emelte a tekintetét és gyorsan felpattant a helyéről.
-         Madelyn! Hol a fészkes fenébe voltál?!- jött felém idegesen.
-         Mason-nél. Beszélgettünk.
-         Máskor szólhatnál.
-         Elhatározásra jutottam.
-         Milyen elhatározásra?- ivott bele egy üveg vízbe.
-         El akarok költözni.