A N A E L

IV. A megidézés

Cerberus már semmikép nem okozhat gondot a falubelieknek és az életük sem lesz már ezentúl veszélyben. Anael tudta, hogy még nem jött el az idő, hogy felfedhesse titkait, de viszont várt a megfelelő pillanatra, ahogyan azt sem mondhatta el senkinek, hogy a bestia már nem létezik.

- Egyelőre nem lenne a legjobb ötlet, hogy az erőmet az emberek jelenlétében használjam. De mi legyen akkor Helen apjával? - ezek a gondolatok cikáztak a fejében, amint visszafelé haladt a falu felé.

Már nagyon közel járhatott, amikor észrevette Helent az út szélén.

- Anael, sikerült megtalálnod a barlangot? És a virágot?
- Igen Helen és időben is visszaértem.
- Tudtam hogy nem fogsz hibázni és remélem nem adódott időközben semmiféle gon...
- Mi van az ujjadon? Megtaláltad a gyűrűd?
- Igen, a hegyekben találtam rá, közel a barlanghoz - közben elrejtve a gyűrűt a másik tenyere mögé.

Helen felismerte a gyűrűn levő szimbólumokat. Tudta hogy egy ősrégi és isteni nyelvet takar, csak nem tudta pontosan mire is vonatkozik. Már látott hasonló írást pár régi pergamenen és az apja könyvében is. Pillanatnyilag nem nyilvánított neki nagy fontosságot, de azért tudta hogy mégiscsak fontos lehet.

Kikapta a virágot Anael kezéből és visszavonult a sátrába, hogy elkészítse az apjának az elixirt.

Közben a falubeliek már komolyan készülődtek a délutánra, az asztalokra helyezték az áldozatokat, előkészítették a tábortűzhöz való tüzifát és a vaddisznót is, mellyet ugyancsak a falubeliek sütik majd meg késő este a tűznél. Mindenki valamivel foglalkozott? Még a gyerekek is, akik a díszítéseket csinálták vagy épp virágokat és virágkoszorúkat fontak.

Helen a sátrában elkészítette az elixirt és oda hivatta Anaelt is.
- Itt vagyok Helen.
- Helyes, még egy kevés idő és elkészült.

Anael fejében, egy hirtelen ötlet támadt, mint egy villanás. Arra gondolt, hogy meggyógyítsa a falu sámánját, de csak miután Helen beadta neki az elixirt, így mindenki azt fogja hinni, hogy Helen gyógyította őt meg.

- Készen van! Remélem jó lesz és segíteni fog rajta.
- Bizz egy kicsit jobban magadban Helen, biztos vagyok benne, hogy segíteni fog majd rajta.
- Komolyan így gondolod Anael?
- Igen Helen, határozottan ezt hiszem.

Helen oly gyengéden és érzékien  átölelte Anaelt, hogy csak úgy szikrázott a vágytól a levegő.
-Köszönöm Anael - suttogta a fülébe, csókot lehelve orcájára.
- A szemeid Anael, a szemeid lángolnak, mintha égnének belülről. Nem értem, eddig ködösek és szürkék voltak, de most ... mi torténik veled? Mi vagy te? A hajad is szürkésfehér, mint az ezüst, de nem vagy öreg. A tekinteted, a rengeteg sebhely és megannyi nyom a testeden, most pedig azok a szimbólumok a gyűrűn... Mi vagy te Anael!?
- Helen, megígérem neked, hogy a mai este minden kérdésedre válaszolok majd, csak addig is annyit  kérek tőled, hogy bízz bennem. Most pedíg induljunk, édesapádnak szüksége van az gyógyszerre.

Miután a sámán sátrához értek, Helen felbontotta az elixir üvegcséjét és annak tartalmát megitatta az apjával, de ő csak mozdulatlanul feküdt tovább.

- Még várj kicsit Helen, még egy kicsit, ne veszítsd el a reményt.
- Rendben, megpróbálom, de nagyon nehéz. Még nem érzem magam felkészültnek, hogy a saját törzsemet vezessem. Nélküle elveszettnek érzem magam.
- Apád jól lesz, ezt megígérem neked.
- Honnan tudod ilyen biztosan?
- Bízz magadban, bízz bennem és meglátod hogy így lesz.
- Jólvan, legyen így Anael. Most rövid ideig az oltárhoz kell mennem, megkérhetlek arra, hogy ...
- Persze! Édesapáddal maradok, amíg végzel ott és visszaérsz.

Anael egyedûl maradt a sátorban a sámánnal. Tökéletes pillanat arra, hogy a szellemét visszahozza a testébe. Összeérintette gyengéden tenyereit, majd szemei egyből bezöldültek teljes mértékben. A jobb kezében egy kis energialabda jelent meg, ami egyre csak növekedett, mind nagyobb és nagyobb lett. Ezt az energialabdát, ami már inkább egy gömbre hasonlított, óvatosan a sámán mellkasára helyezte, ami lassan lassan kezdett felszívodni benne és átjárta az egész testét. Lélegezni kezdett és kinyitotta a szemeit.

- HELEN!! Lányom, hol vagy? - odított fel zaklatottan a sámán.
- Itt vagyok apam - mondja Helen, miközben belép a sátorba.
- Meghaltam?
- Nem apám, köztünk vagy, az élők között.
- Pár pillanattal ezelött, még azt éreztem, hogy a szellemem elhagyja a testem.
- Apám, biztos csak álom volt. Próbálj kérlek megnyugodni.
- Meddig voltam eszméletlen Helen? Mi ez a nagy lárma kint?
- Majdnem egy hetet apám. Ez nem lárma, hanem a ceremoniára készülünk, ma van az idézés napja is.
- Rövid időn belül felkészülök a rituáléra lányom.
- De apám, alíg pár perce tértél csak magadhoz.
- Tökéletesen érzem magam, minthacsak megfiatalodtam volna...Ne aggódj már ennyit Helen.

Kint, a falusiak már elkezdték a ceremóniát. A tábortűz égett, az asztalokon finomabbnál finomabb ételek és az oltárra is el voltak már helyezve az áldozatok. Az emberek körbeállták a tüzet, énekeltek és táncoltak. Amint megjelent a sámán, Anael és Helen nyomában, egyből síri csend lett, annyira elcsodálkozott mindenki.

- Mi van veletek jó emberek? Nem láttatok még élő embert? - szólt hozzájuk a sámán.
- A ceremónia folytatódik. Az ősi szellem megidézése, rövidesen kezdetét veszi.

Mindenki újból körbeállta a tüzet , egy tökéletes kört alkotva, meggyújtották a pipát, ami mindenféle leveleket és szárított gyökereket tartalmazott és a rituálé elkezdődött.

- KADOISH, KADOISH ADONAI TSEBAYOTH

- Kadoish, kadoish adonai tsebayoth ...

- Téged hívunk közénk, legmagasabb ősi szellem, természet szelleme, bőség és béke szelleme. Vezettél és vezetsz minket oly sok ideje már, most kérlek FEDD FEL MAGAD elöttünk. Szükségünk van a segítségedre!

A tűz egyből elcsitult, a magas lángoszlopok eltüntek és a parázs egy emberi testté alakult át, ami erősen pislákolt.

- Kadoish, itt vagyok köztetek, mit szeretnétek tudni?
- Ebben az évben lesz-e szárazság? Milyen lesz a termés?
- Ebben az évben, egy teliholdnyi ideig lesz csak szárazság, de nem befolyásolja majd a termés mennyiségét sem pedíg a minőségét.
- Hogyan tudnánk legyőzni a bestiát?
- Sehogysem. A bestiát már rég legyőzte a frissen érkezett.
- Ki győzte le?
- Az aki nem olyan mint ti.
- Anael??
- Igen!
- Ki ő? Honnan jött? Mit akar tőlünk?
- Ezek mind lényegtelen kérdések. Ami pedíg fontos, az az, hogy újból elhozta a békét, a bőséget és az eggyensúlyt közétek és nem utolsó sorban, meggyógyította a falu sámánját is.
- Ő gyógyította meg? Nem a lánya volt, Helen?
- Anael volt az, kinek lángok bújnak meg a pillantásában.

A sámán lezárta a csatornát az ősi szellemmel. Az emberek súgdolózni kezdtek egymás között. A sámán és Helen sem értették, hogy mi is történik ...