A N A E L

I. Életre ítélve

Az utolsó támadás után, ami időben le volt állitva, a sötétség seregei parancsba kapták a visszavonulást. Eltüntek Celestial városából, mintha nem is léteztek volna, nyomuk sem maradt. A Forrás fénye körbeölelte az egész várost, majd egy másodperc töredéke alatt, minden ami károsult vagy megrongálodott, helyreállt. A romos épületek, az Isteni Légió sebesült katonái és a rend, mind, mind helyreállt, megjavult vagy meggyógyult.

Egy kürt hangja jelezte azt, hogy a veszély és a csata végetért.

Anael, Michael és Ezékiel, gyors léptekkel haladtak a csatatér felől a város kastélya felé. Anael tudta jól, hogy egy olyan ítélet vár rá, ami megváltoztatja majd a nézőpontját és kimondottan nehéz lesz megvalósítani.

*****

- Ezékiel, Michael, nem tudom pontosan mi vár majd râm, mit fog határozni a Fény Bírósága, de vállalnom kell a felelösséget a döntéseimért, mert hátatfordítottam a testvéreimnek, de a legföbb képpen a Teremtőnknek.
- Anael, emlékszel még honnan indult el ez az egész?
- Igen Michael, nagyon jól tudom! Egy részünk nem akarta elfogadni a "teremtés koronáját" és nem akartunk a szolgái lenni.
- Nem Anael, tévedsz! Senki nem kérte vagy parancsolta azt, hogy szolgáik legyetek, hannem arról volt szó, hogy segítsünk nekik, szolgálatot tegyünk.
- De Michael? Milyen külömbséget látsz te a kettő között?
- Anael, a teremtés nem csak az embert tette próbára, hanem minket is. Én sem fogadtam volna el azt, hogy szolgája legyek az embernek, de nem is ezt kérte a Teremtőnk tőlünk, hanem azt hogy szolgálatot tegyünk. Ez pedig egy olyan magas szintű cselekedet, amit el sem tudsz képzelni. Tudod jól, hogy az ember teremtésében mind a 148 kiválasztott angyal részt vett, de hiába adtuk mindünk az embernek a lehelletünket, a létünk egy részét, amig a Teremtő nem tette meg ugyanezt, az ember nem kelt életre. Akarva akaratlanul, ezzel a cselekedettel, mind a 148 angyal már szolgálatott tett az embernek és hozzájárultunk a teremtéséhez.
- Michael, most már jobban értem, mint ahogyan te el tudod képzelni.

*****

A várkapu tárva nyitva állt. Amerre ők elhaladtak, minden őrszem lehajtotta a fejét a föld felé, nem szerettek volna Anael szemébe nézni, kerülték a tekintetét. A Fény Bírósága elkezdte már az ügyel kapcsolatos tárgyalásokat és meghozták a végső ítéletet is. Az ítélet az volt, hogy Anael elveszítse az arkangyali rangját, a szárnyait, az erejét és egy átlagos halandóvá váljon a Földön.

Mielött érvénybe lépett volna az ítélet, a helység lebegni kezdett egy arany és fehér színű buborékban és egy nagyon kellemes hang megtörte a csendet.
- Ha ti ezt akarjátok tenni vele, semmivel sem vagytok jobbak mint Anael.
- El fog kerülni a Földre? Az emberek között fog élni és segíteni fog rajtuk, ha úgyis ez ellen harcolt ennyi ideig, nagyon jo kihívás lesz számára, hogy tőlük tanuljon és ő is tanitsa őket. Visszatérhet majd közénk, Celestial városába, de utolsónak hagyja majd el a Földet. A feladata pedig a lelkek megmentése lesz.

A következő pillanatban megnyílt egy kapu a semmiből. Anael tudta, hogy amint átlép ezen a kapun, csak egy bukott angyal lesz, egy olyan helyen, ami csak gondot és bajt hoz a fejére, egy olyan helyen amitől irtózik és nyugtalanság tölti el. De nem volt más választása...