A N A E L

II. Az elveszett pecsét

A dimenziók közötti utazás, sosem olyan kellemes élmény, mint ahogy az elsőre tűnik. Nagy erőfeszítést igényel és kitűnő fizikai állapotot. Amint  Anael Celestial városban átlépte a kaput, az a Föld felszínére dobta érkezése után.
Először érezte azt, hogy milyen a szabadesés, anélkül hogy a szárnyait használhatta volna. A földbe csapódott, erőteljesen, de a becsapódás utánni fájdalomérzet, annyira erős volt, amit még addig sosem élt át. Nem értette miért nem képes a legapróbb mozdulatot sem megtenni, amíg észre nem vette a mély és vérző sebhelyeket a testén.

Nehezen felemelte a karjait, tenyereit maga elé tartva, megállapítja, hogy emberi tulajdonságai lettek.
Pár pillanat után, észreveszi, hogy hiányzik az ujjárol a pecsétgyűrűje.

- Nincs veszteni való időm! Meg kell találnom a gyűrűt, még mielőtt ez a változás visszafordíthatatlanná válik és elvesztem az összes erőm. Csak túl gyenge vagyok, hogy most folytassam a keresést és az utam.

A következő pillanatban, Anael egy kristálytiszta, női hangra figyel fel, amint egy kellemes melódiát dúdolgatva, felé közeledik rövid és nagyon gyors léptekkel. Megérzései meg kitűnően műkodtek, hogy rájöjjon ara ha veszély közeledik vagy sem, viszont túl gyengének érezte magát, hogy elővigyázatos es óvatos lehessen. A messzi távolban, kirajzolódik egy törékeny és zsenge teremtmény körvonala. A hajszíne koromfekete, két kontyba fogva, amik vöröslö arcára hullottak. Se túl magas, se túl alacsony, öltözete pedig tetőtől talpig feldolgozott bőr és szőrme volt.
A jobb kezében egy körülbelül ugyanolyan magas botot tartott mint ő, melynek csúcsán egy hatalmas csiszolt ametisztkristály csillogot és törte meg a napnak a sugarait. Bal kezében egy apró kis kosarat tartott, amibe mindenféle gyógynövényeket és gyökereket gyűjtött.

- Ki vagy? Mi történt veled?
- An... - inkább nem árulom el, gondolta Anael.
- Téged is megtámadott a bestia? - kérdezte a lány.
- ...
- Sebesült vagy, nem hagyhatlak itt, nagyon veszélyes hely ez.
- A falunk itt van a közelben, ott biztonságban leszünk.
- Kapaszkodj csak belém! Gyerünk, induljunk gyorsan!

*****

Útnak indultak, de nagyon lassan haladtak, csak lépésről lépésre. Anael nem tudta levenni a szemeit a lányról. Nem értette, hogy tud valaki ennyi kedvességet és törődést birtokolni a lelkében egy ismeretlennel szemben.

Rövid időn belül megérkeztek. Egy kis falucska volt, a hegyek közé rejtve. A lakossága a törzsnek nem haladta meg az 50 személyt. Mindenki furcsán nézett rá és szemükkel méregetni kezdték, tetőtöl talpig.

-Kit hoztál magaddal Helen? - kérdezi a törzs egy tagja.
- Nem tudom ki ő, az erdőben leltem rá, sebesülten. Segítenem kell rajta. - mondja Helen.
- Őt is a bestia támadta meg? - kérdezi egy másik tag.
- Nem tudom biztosan, de a testén talalható sérülések alapján, nagy a valószínűsége hogy igen.
- Miért ködös a tekintete? Szürkék a szemei? Ki ő és honnan jön? Miért ragyog a bőre? Lehet ő is egy közűlük, talán lepaktált a bestiával vagy kémkedni jött, te pedíg közénk hozod?
- Ha apád magánál lenne és nem esett volna ágynak a támadás miatt, biztos vagyok benne, hogy lett volna pár szava hozzád.
- De apám nincs itt, a falu sámánja élet és halal között. Titeket pedíg csak az érdekel, hogy kit hoztam magammal a faluba?
- Jól van Helen, legyen akaratod szerint, mert apád távollétében, te vezeted a törzset. Mindünk reméli hogy helyes döntést hoztál és nem fogod megbánni.

*****

- Kövess idegen! Könnyebb lenne ha tudnám a neved. - mondja Helen.
- Anael vagyok. - jelenti ki határozottan.
- Jól van Anael, furcsa neved van, de azért te is elég furcsa vagy. Lépj be a sátorba, lássam el a sérüléseidet.
- Én ...
- Te, azt teszed amit mondtam és meglásd, pár napon belül az állapotod tökéletes lesz.
- Jól van Helen, talán pár napot még kibírok, mielött ...
- Mielött mi?
- Ez most lényegtelen, de viszont ami fontos, hogy egy pecsétgyűrűt keresek, ezustből van és a pecsét része fekete onyx, vérvörös felirattal rajta.
- Nem láttam még hasonlót eddig. De mégis merre veszítetted el?
- A közelben kell lennie.
- De miért olyan fontos ez neked?
- Ez a gyűrű egy nagyon régi csaladi ereklye, sokat számit nekem.
- Így már értem. Segítek neked megtalálni, be tudom a segítségeddel határolni, de csak miután kicsit helyrejöttél. Most kérlek szorítsd össze a fogaidat, mert ez a krém amit a sebeidre kenek majd, eléggé csípni fog.

Anael észre se vette a krém okozta csípő és fájdalmas érzest, fel sem tünt neki. Túl lefoglalta az, hogy a Helen smaragdzöld szemeiben merüljön el a tekintetével. Egy kellemes forróságot érzett ami elöntötte belülről az egész testét, minden porcikáját és sejtjét és amint Helen óvatosan a krémmel simogatta a sebeit, olyan gyengéden, mintha csak egy talu érintését érezte volna.

- Ez lenne vajon az első lecke? - elgondolkodik magában. Segítséget ajánlott fel nekem ez a lány, szolgálatot tett. Pedíg azt hittem, hogy az emberek, néha még a démonoknál is kegyetlenebbek. De vajon mégis miert nem bízok még benne? Miért nem mondtam még el neki legalább egy részét az igazságnak? Amint megtaláltam a gyűrűm, meggyógyítom az apját és a falu sebesültjeit is.

Hirtelen eszébe jutottak Michael szavai és a gondolataiban csengtek ezek a szavak:
- " Előbb segíts másokon, hogy segítséget kaphass majd te is mástól."