A N A E L

Előszó

- Támadást leállítani azonnal! - kiált fel ő, miközben mindkét szeméből folytak a könnyek, mintha csak forró láva lett volna.
- Ez a csata, már akkor el volt veszítve, amikor elfordultunk a testvéreinktől.

A bosszú nem a legmegfelelőbb megoldás és út, csak mert nem volt ugyanaz a nézőpontunk vagy ugyanazok a következtetéseink...

- Légió, takarodjatok azonnal! - parancsolja ő, egy olyan rettentő mély hangon, amely megrázta még az eget is, mint egy siketítő mennydörgés.

A következő pillanatban, egy szemvillanás alatt, a csatatéren, nem lehetett érezni mást, mint halálcsendet, amely mintha karmolta volna sajgó lelküket.

Először azt érezte, hogy darabokra hullik szét, apró szilánkokra törik. A következő pillanatban , mintha egy villámcsapás haladt volna végig a gerincén, majd egy nagyon hideg érzés lett urrá rajta, amit még addig sosem érzett. Tudta jól, hogy az elkövetett cselekedetei, komoly következményeket vonnak majd maguk után.

Térdrerogyott. Mintha nem lett volna képes, még a legapróbb mozdulatra sem. Biztos volt benne, hogy Michael bármilyen pillanatban megérkezhet.

Egy nagyon erős szél, a semmiből, már az érkezéset jövendőlte. Két  könnycsepp hagyta el szemeit, de meg mielőtt a forró talajba csapódtak volna, el is tüntek.

- Tudom miért vagy itt! - visszhangzott a háttérben Michael szava.
- Ahogyan tudom azt is, hogy miért nem menekültél el...
- Isten hozott ujból itthon! Viszont nem tudom mennyit maradhatsz majd közöttünk - jelenti ki Michael, átkarolva őt.
- Elkövettél egy nagyon komoly hibát és cselekedetek sorozatát, amiket nehéz elfelejteni.
- Tudom Michael, de már túl késő, hogy változtathassak a múltbéli döntéseimen.
- Akkor tisztába vagy azzal, mi fog most következni? - kérdezi Michael.
- Igen, tudom mi lesz Michael. Nyugodt vagyok már és megbékéltem a gondolattal.