S I D E - E F F E C T

▪︎9▪︎

T U L I P Á N

-Várom a választ.-az apám türelme határtalan.Illetve nem de szerencsétlen próbálkozik vele.
-Nem szeretem a jogot.Túl sok nekem.-bólintott.
-Akkor miért mentél oda?
-Mert a nyomdokaidba akartam lépni és azt hittem könnyebb lesz.Sajnálom.Szeretlek apa és csak...azt akartam,hogy büszke legyél.
-Oh istenem Tuli de én mindig büszke vagyok rád!Te vagy az egyetlen gyermekem.Tudod,hogy nagyon szeretlek és bármi lehetsz a világon akár eltartott is.Nem érdekel.Gyere ide.-tárta ki a karjait.Átöleltem és úgy is maradtam egy darabig.-Mi akarsz lenni?
-Szeretném még átgondolni.Nem haragszol?
-Nem,de akkor kiiratlak.
-Jólvan.Köszönöm!-sóhajtottam fel és adtam egy puszit az arcára.-Na és te hol jártál?
-Egy kivitelezőnél szívem.
-Valóban?Melyiknél?-ültem le a kanapéra és az apám vállára hajtottam a fejem.
-A Spencer Internationalnél.-hirtelen pillantottam rá.
-És?
-Holnap meglátom,hogy felveszem-e.-rántott vállat.-Ha nem haragszol vissza megyek az irodába.Csak miattad jöttem el édesem.
-Persze menj csak.Nyugodtan.Jó munkát!-mosolyogtam és kikísértem az ajtóhoz.Ahogy kiment Dougot kezdtem hívni aki hamar felvette.
-Ugye minden rendben?-hallottam meg aggódó hangját.
-Persze.Veled?
-Igen.Az apád itt volt és itt hívta fel a sulid őt.
-Nyugi.Kivesz,nem volt semmi.Veled mi történt?
-Semmi,ne aggódj.
-Jól van.Mmm...csak az estére tudok gondolni.-vigyorodtam el és leültem a kanapéra.
-Én is csak arra.Látni akarlak azonnal.
-Ahh gyere ide.
-Csak egy baj van.Rengeteg munkát kaptam mára szívem,de holnap lálak.Jó?
-Jólvan.Az eddigi nőid mondták neked a telefonba,hogy szeretnek?-felnevetett.
-Ez milyen kérdés Tuli?
-Érdekel.
-Szóval féltékeny vagy.Nem,nem mondták.Szerintem az életemben egyszer kaptam meg a szeretlek szót és az is az anyámtól lehetett.
-Nem értelek.
-Meghalt mikor megszülettem.-suttogta nekem pedig megszakadt a szívem.Csend lett a vonalba.-Tulipán mennem kell.Később hívlak.
-Jólvan.Akkor később.-bontottuk a vonalat.Letettem a telefont az asztalra és gondolkodni kezdtem.Sosem hallotta senkitől sem,hogy szeretlek?A szívem egyre jobban csak megrepedt a férfi miatt akit én tényleg szeretek.
Kint az eső is szakadni kezdett.Ez egy szomorú áztató eső.A konyhába mentem ahol Rob kipakolta a browniet egy tányérra.
-Rob.
-Mondjad édes.
-Dougnak még senki sem mondta azt,hogy szeretlek.-megállt a pakolással.
-Szegény fiú...ejnye.Ez a világ egyre rosszabb.Mit akarsz tenni?
-Nem tudom.Megmondani neki,hogy szeretem.-rántottam vállat.
-Akkor vigyél neki sütit is.-kezdett pakolni egy dobozkába sütit.
-Na és csak úgy mondjam meg?
-Csak úgy Audrey.-bólogatott.-Tulipán!-csapott a fejére.Felnevettem.
-Ez a szokásod.
-Igen,merr olyan vagy mint az anyukád ebben a korban.Annyi különbséggel,hogy te bátrabb és cserfesebb vagy.Téged nem érdekel más csak mész a szíved után.Nem is tudom kitől örökölted ezt.-nevetett fel.Elmosolyodtam.-Itt van.-adta oda a dobozt.
-Kösz Rob.-mosolyogtam és kisiettem,hogy felvegyem a cipőm.A dobozzal együtt siettem A-ból B-be.Persze bőrig áztam,mert ezt Isten is így akarta.Úgy festettem,mint egy bolond.Egy fehér trikóban,szürke cipzáros pulcsiban amit az apám szekrényéből csórtam,egy szürke melegítőben...persze ezek már szép sötétté válltak a víztől.A hajam legalább nem ázott el.Annyira.Egy baseball sapkát is felvettem.Ha megkérdik,majd azt mondom,hogy sportolni voltam.Brownieval a kezemben.Ahogy beléptem a gyönyörű épületbe a lifthez szaladtam.Nem kell nekem,hogy az őr elkapjon aztán kitessékeljen.
A mennyország felé vezető út kicsit hosszúra sikeredett,mert az emberek be és kiszálltak.Folyton.De perceken belül már fent voltam és engedélyt sem kértem a recepcióstól egyszerűen,mint aki otthon van benyitottam az irodába ahol azonnal kiüvöltöttem volna a szép szót.De Douglas nem egyedül volt,hanem egy szőke hajú nővel aki nyertes vigyorral vigyorgott rám.
-Hát te meg jól eláztál!-kuncogott fel Doug és azonnal elém lépett.A háta mögé néztem.A nő a ruhája alját igazgatta.Miért igazgatja a ruhája alját?-Hogy hogy itt vagy?
-Csak....csak...akartam....kérdezni valamit...de...mindegy...mert nekem sietnem kell.Ezt Roberta neked küldi.-nyomtam a kezébe a sütit.-Viszlát és jó szórakozást!-mosolyodtam el és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a területet.Nem érdekelt,hogy hányszor kiabálta a nevemet.Nem érdekelt semmi.
A telefonom otthon kikapcsoltam és egy forró fürdő után a szüleimet vártam.Későn jöttek de megvártam őket.Aztán mikor mindenki aludni készült én csak ennyit kérdeztem.
-Nem alhatok veletek,mint régen?Csak ma.-motyogtam.Apa az anyámra nézett aki meg apára.
-Persze,hogy aludhatsz velünk kincsem.-mosolygott apa és kinyitotta az ajtót.Középre feküdtem mint kicsinek és megfogtam minkettőjük kezét.Mindig itt lesznek nekem.Akkor is,ha majd egy nap fizikálisan nem.A lelkük örökké velem lesz.
Nem akartam őket fárasztani azzal,hogy a szerelem szar.Kivéve az ő szerelmük.Az ő szerelmük a legszebb.Csak ez a szerelem sajnos nekem sosem fog megatadni.Egy a lényeg,hogy Douglas többé nem szédíthet el.Mert ő csak egyre ment....én pedig túl naiv voltam,hogy észre vegyem.
Másnap reggel együtt reggeliztünk anyuékkal.Mint egy nagy család.Egyre nem számítottam.Anyu kérdésére.
-Mi a helyzet az udvarlóval?
-Semmi.-ráztam a fejem.
-A kivel?-pillantott rám apa.
-Jon,említettem,hogy randira megy.Hogy sikerült?
-Ja igen.Kedves?-pillantott rám apa és láttam a szemében,hogy tényleg érdekli.-Olyan amilyenre vágysz?
-Nem tudom.-rántottam vállat.Újra lejátszódott bennem az aznap este.Hirtelen egy űr kezdett tátongani a lelkemben.
-Majd eldől.-bólintott apa.
-Igen.-vettem elő a telefonom és újra bekapcsoltam.A telefon újra életre kelt.Az üzenetek elárasztottak ahogy a nem fogadott hívások is.Úgy látom Dozg nagyon ráért egésznap engem hívogatni mert összesen kilencven nem fogadott hívásom volt és egy csomó üzenet.Többek közt ezt írta.

Beszélnünk kell!

Nem történt semmi!Előtted jött két perce...

Nem jelent nekem semmit!

Kérlek!Te vagy az egyetlen aki számít nekem!Tulipán!

Könyörgöm válaszolj!

Tudnod kell,hogy nem érdekel engem ez a nő!Persze pályázik rám,de nekem te vagy az egyetlen!

Beszélnünk kell!

Kérlek!

Sajnálom!

A végére már én kezdtem sajnálni.A telefont az asztalra tettem és apára néztem.
-Hova mész ma?
-A kivitelezőhöz.
-Megengeded,hogy veled tartsak?Pusztán megfigyelés szempontjából.
-Nem tudom Tuli kincsem...
-Szerintem ez remek ötlet Jon és legalább együtt lehetsz a lányoddal.Vidd magaddal.Nem okoz semmi galibát.
-Tudom.Nagy lány.
-Aki ugyanúgy aludt az apja nyakába,mint picinek.-nevetett fel anya mire sírni tudtam volna.Hogy nekem mennyire hiányzik az,hogy kisbaba legyek és az,hogy anyuék dédelgessenek.
-Kérlek apu!-álltam fel és átöleltem.Sóhajtott.
-Rendben van.Jöhetsz csak siess,mert elfogunk késni.
Bólogatni kezdtem és felszaladtam.Egy magas derekú krém színű nadrágot vettem fel meg hozzá egy pezsgő színű topot.Erre egy krém színű blézert és kész is.Persze a blézer és a top anyukám szekrényéből.Nekem ennyire elegáns cuccaim nincsenek.A hajam megigazítottam majd lesiettem anyu magassarkújával a kezemben.
-Vehetnél magadnak is Tulipán.-rázta a fejét miközben én belebújtam a szép cipőbe.
-Max egyszer ha felveszek egy ilyet.Nincs szükségem rá.
-Jól mondod kicsim.Anyu is jó,ha egyszer felveszi de neki szüksége van rá.-vigyorgott az anyámra aki mosolyogva adott apának egy csókot.
-Hálistennek a szerető férjem megveszi.
-Így van bébi.Ez a szerencséd.-kacsintott apa aztán kinyitotta az ajtót.-Induljunk.Majd délben találkozunk az étteremben szerelmem.
-Rendben.Vigyázzatok magatokra!-integetett anyu nekünk.Beszálltunk az autóba ami a célig vitt minket.
Izgatott voltam....de egyben egy kicsit szomorú is.
Fent az iroda előtt várakoztunk amit az apám nem értett.
-Itt van egyáltalán?-érdeklődött a hölgytől.
-Igen!Elnézést Mr.Prescott!-szállt ki a liftből a férfi akiért odáig vagyok.Kinyitotta az irodát és besietett.Az apám ment utána,így én is.Doug nagyon nem úgy festett,mint aki aludt.Inkább úgy nézett ki,mint aki nemrég aludt el és kelt fel.Hirtelen nézett rám és végig futatta a tekintetét rajtam.
-A tervek?-kérdezte az apám miközben leült a székbe.Kihúzta nekem a maga mellett lévőt mire én is leültem.Doug átadta neki.Közben leült és megigazította a haját.Amíg az apám a terv rajzokkal volt elfoglalva én Douggal szemeztem majd az ajkaira pillantottam amik azt suttogták,hogy sajnálom.Az apám ránézett és visszaadta neki.-Ezt át kell gondolnom még Mr.Spencer.
-Persze.Megértem.
-Egyenlőre nehezemre esik maga mellett dönteni.Tegnap nagyszerű lehetőségeket kaptam.-Doug bólintott.
-Ha mégis minket választana akkor remélem tisztában van vele,hogy a cégünk megpróbál a leginkább környezetbarát dolgokkal dolgozni.-dőlt hátra Doug.-Ez az első ilyen cég New yorkban.
-Tisztában vagyok vele.
-Szerintem ez remekül hangzik apa.-néztem az apámra aki hirtelen pillantott rám.
-Majd még beszélünk.-állt fel az apám és kezet rázott Douggal.Én is így cselekedtem csak a mi kezünk egy kicsit összeragadt közben.El sem akarták engedni egymást.-Viszontlátásra!
-Viszlát!-intett Doug.Az ajtóból még egy utolsó pillantást vetettem rá majd megindultam az apámmal a lifthez.Beszálltunk.
-Oh ott maradt a telefonom.Várj meg lent!-mielőtt az ajtó bezárult volna kiszaladtam.Remek.Kopogás nélkül nyitottam be szokásosan.Ő az asztalnál ült és a kezeivel rejtette az arcát.Oda sétáltam és a kezére simítottam a kezem.
-Csak úgy megengeded,hogy idegenek sétáljanak be és simogassanak?
-Te vagy az egyetlen aki nem kopog mikor bejön.-kuncogott fel és elvette a kezét az arcától.A mosolya hamar lehervadt és gondterhelten nézett engem.-Elcsesztem veled,elcsesztem az apáddal.Egy csőd tömeg vagyok.
-Nem cseszted el.Velem nem.
-Az a nő semmit sem jelent nekem.-állt fel hirtelen.
-Ki az a nő neked Doug?

♡Szép estét!♡