A Marsig, és vissza!

Az első randi

Jessica: - Fent vagy?
Éjjel fél egykor ezt az üzenetet kaptam.
Duncan: - Persze, épp olvastam. Valami gond van?
Jessica: - Csak nem tudok aludni. Gondoltam beszélgethetnénk.
Duncan: - Rendben, beszélgessünk.
Mire észbekaptunk, a nap kezdett feljönni. Szerencsére hétvége volt, de egész éjszakán át beszéltük. Hajnali fél hat volt már. És éreztem, hogy itt az alkalom.
Duncan: - Hey, Jessica... Volna kedved holnap... Vagyis ma elmenni velem valahova? Például egy kávét meginni, esetleg reggelizni valahol?
Ahogy ezt elküldtem, a pulzusom megugrott, és a légzésem is nehezebb lett.
Jessica: - Persze. Miért is ne? A kávé rám férne. Na, meg az a reggeli is.
Duncan: - Na, szuper! Akkor egy óra múlva a könyvtár előtt?
Jessica: - Ne késs!
Duncan: - Nem fogok. Akkor ott találkozunk.
Ennyire boldog sosem voltam. Még ugráltam is az örömtől. Az első randi. És mindenki tudja, hogy megy ez az egész. Keresd meg a legjobb ruhád, zuhanyozz le, fésülködj meg, fogmosás, a parfüm, és a kiegészítők.
Az első találkozásunkra egy bordó pulcsit, egy fekete farmer nadrágot, és egy fekete bőrkabátot húztam fel, a hajam beállítottam, a gyűrűimet felvettem, az órám, és a nyaklánc is felkerült. Végül egy napszemüveg, mert kiegészítőkből sosem elég, és a fehér tornacipő zárta, ami a ruházatot illeti. Kicsit féltem, hogy nem tetszik majd neki a stílusom, mert sosem mutatkoztam így előtte. Ritkán öltöztem így ki. Csak különleges alkalmakkor húztam fel ilyesmit. Odafelé menet vettem egy szál vörös rózsát, mert említette, hogy az a kedvenc virága, mert az anyja sok rózsabokrot nevelt, és ő is ott volt. Édrsanyja halála után rá maradt ez a munka, és nagy odaadással csinálja is.
Odaértem pár perccel előbb, mint ő. Vártam egy kicsit, majd megjelent. Nem láttam még ilyen öltözetben, és ha akkor rajzfilmben lettünk volna, a szemem szív alakúvá vált volna. A haja kócos kontyba volt fogva, egy kockás felsőben, farmerkabáttal, egy szűkebb kék farmernadrággal, és fehér tornacipővel jelent meg. Aranyos, és dögös is volt egyszerre. A nyalóka, ami a szájából lógott, még rátett egy lapáttal. Megölelt, majd egy mosollyal végignézett rajtam. Nem szólt semmit, csak folytatta a mosolyt, de akkor már fogait is megmutatta.
Duncan: - Ez a tiéd. Mondtad, hogy nagyon szereted a rózsát.
Jessica: - Milyen figyelmes vagy! Köszi.
Majd adott egy puszit. Biztos voltam benne, hogy az arcom pirosabb volt, mint az a rózsa, amit adtam neki.
Jessica: - Akkor mit eszünk? Én már éhen halok.
Duncan: - Mi lenne, ha elmennénk egy cukrászdába, és ott rendelnénk egy csésze kávét, és valami süteményt?mit szólsz hozzá?
Jessica: - Ez egy remek ötlet. Menjünk is!
Megragadta a kezem, és magával húzott.
Jessica: - Gyere már!
Duncan: - Megyek!
Úgy éreztem megállt az idő, és a rózsaszín köd megjelent mögötte. Mintha egy romantikus regényben lennék a főszereplő.
A cukrászdáig kézenfogva sétáltunk, és találkoztunk a bátyjával, aki épp dolgozni indult, csak beugrott pont oda, ahova mi tartottunk. Egy nagy kávét, és egy tiramisut vett.  Az öltözéke pedig aznap is baromi jól nézett ki. De, hát mi mást várunk egy stylist-tól.
Jessica: - Sam, neked nem munkán kéne lenned?
Sam: - Neked is szia, hugi. Oh! Te vagy az a srác, aki nem mert odajönni Jessicához aznap.
Kínosan éreztem magam.
Duncan: - Igazából csak a fűszereket nézegettem. Mert nem tudok mindegyikről mindent, ezért néha olvasgatom a cimkét.
Sam: - Csak vicceltem. - Egy jót nevetett, majd folytatta - Tetszik a stílusod.
Duncan: - Köszönöm. De te sem panaszkodhatsz. Amúgy Duncan vagyok.
Sam: - Örvendek Duncan. Én Sam vagyok. Jessica bátyja.
Duncan: - Nehéz megmondani, hogy testvérek vagytok. Mert te elég magas vagy hozzá képest.
Sam: - Hát igen. A szüleink is pont ilyenek voltak. Anyánk 163 centi, apánk pedig 192. Szerencsére nem fordítva volt. - Ránézett Jessicára, megfogta a vállát, és boldog mosollyal az arcán mondta neki - Vigyázz rá! Ilyen emberből kevés van. Jól ellesztek ti ketten, és remélem te is boldog leszel vele. - Majd rám fordult a tekintete. - Duncan. Te is vigyázz a húgomra, kérlek.
Duncan: - Úgy lesz. Ígérem!
Kezet fogtunk, majd ő elment dolgozni, mi pedig beültünk a cukrászdába.
Egy egyszerű kis bolt volt. Beülni ugyan nem lehetett, de egy szépen becsomagolt Simnel szeletet el lehetett vinni. Jessica viszont mást tervezett. Tizenöt perc gondolkodás után egy szelet gyümölcstortát választott. Meg persze a kávé.
Jessica: - Na, végre kint is vagyunk.
Duncan: - Igen. A hangsúly nagyon azon van, hogy VÉGRE.
Jessica gyilkos szemekkel nézett rám, majd a nyelvét nyújtva megfordult, és mutatta az irányt, hova szeretne ülni. Reggel hétkor találkoztunk, mire odaértünk a Castlefield Green parkba, már tíz óra elmúl. Útközben megittuk a kávét, mivel kihűlt volna, a süteményt megettük, mert már éhen akartunk halni mindketten. Majd ezután még sétáltunk a parton, és beszelgettünk. Észre se vettük, hogy már dél van. Lassan megindultunk haza. Buszra szálltunk, mert nem akartam már tovább gyalogolni, de Jessica is már ki volt merülve teljesen. Ráhajtotta fejét a vállamra, én pedig átkaroltam. Ott volt az alkalom az első csókra is, de nem tettem meg. Nem akartam elsietni a dolgokat. Szerintem ő is pont ezt gondolta. A rózsa, amit kapott tőlem, már hervadni kezdett.
Duncan: - Eldobhatod nyugodtan az a rózsát. Már kezd hervadni.
Jessica: - Meg tudom még menteni.
Ahogy leszálltunk a buszról, besietett a közeli kisboltba, ahol először beszéltünk. Vett egy kis üveg vizet, és belerakta a rózsát.
Jessica: - Figyeld meg! Mire hazaérek, rendbe fog jönni a virág.
Duncan: - Na azt megnézem.
Igaza volt. Az ajtóhoz érve egy pillantást vetettem a vörös rózsa szirmaira. Szerintem még szebbek is voltak, mint amikor megvettem. Jessica szeretete, és törődése csodákra képes.
Duncan: - Nos, akkor itt mi elbúcsú... - És mielőtt befejezhettem volna a mondatot, belevágott...
Jessica: - Nem jössz be? El szeretnék valamit mondani.
Duncan: - Komolynak hangzik. Oké, bemegyek.
Tényleg egy elég komoly dolog volt.
Jessica: - Ülj le! Kérsz esetleg valamit inni? Van Jin Beam a szekrényben.
Jól tudta, hogy az a kedvencem.
Duncan: - Persze. Lehet egy pohárral.
Kitöltötte, majd leült velem szembe. Izzadni kezdett a tenyerem, mert hirtelen mintha a nyomás megnőtt volna a helyiségben.
Jessica: - Duncan... - Amikor a nevemet kimondta, rögtön az futott végig az agyamon, hogy nem szeretne velem együtt lenni. Csak baráti viszonyban szeretné folytatni.
- Én nagyon élveztem ezt a napot. Köszönöm. Csak az a helyzet, hogy nekem jövő héten el kell mennem Németországba, mert a nagybátyám nagyon rosszul van, és kevés az esélye, hogy túl fogja élni. Utána egy évig ott kell lennem, mert a hagyatéki tárgyaláson ott kell lennem. A bíróság dönti el, hogy kié lesz az, amit ránk hagy. Sam-nek nagyobb az esélye, de az is lehetséges, hogy én kapom meg. Ami azt jelenti, hogy én oda fogok költözni, és talán soha többé nem látjuk egymást. Ezért nem szeretnék mélyebb kapcsolatot teremteni még veled.
Duncan: - Megértem. Én sem szeretném elsietni a dolgokat. - Elszomorodtam. Szerettem volna valamivel megvígasztalni, de semmi sem jutott eszembe.
Megittam a whisky-t, majd felkeltem. Jessica kikísért, megölelt, majd rámparancsolt, hogy írjak neki, ha hazaértem.
Így is tettem. Viszont ő nem válaszolt egész nap. Nem tudtam mi lehetett a gond. Dr másnap felhívott. Amikor felvettem, Jessica keservesen síró hangja szólt bele a kagylóba. Csak annyit akart mondani, hogy tegnap halt meg a nagybátyja, és hogy találkoznunk kell, mert el szeretne búcsúzni.
El is érkezett a pillanat. Szomorúság áradt belőle. Semmit nem mondott, csak szorosan megölelt, és egy ideig el sem engedett. Szipogott még egy picit, majd megszólalt.
Jessica: - Szia.
Duncan: - Szia... Fogadd őszinte részvétem. - Majd megszakadt a szívem, amiért így láttam.
Jessica: - Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan el kell búcsúznunk. Pedig olyan sok szép dolog állt előttünk. Talán még egy közös jövő is.
Duncan: - A sors úgy akarta, hogy mi találkozzunk. Biztos vagyok benne, hogy mi ketten még látni fogjuk egymást.
Jessica megfogta a kezem, lenézett a földre, majd vissza fel, rám. Lábujjheygre állt, és megpróbált megcsókolni, de megcsúszitt, és előre esett. Szerencsére el tudtam kapni. Segítettem neki talpra állni, majd mielőtt megköszönhette volna, megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt. Két perc elteltével a csók megszakadt, Jessica a földre nézett újra, majd megint rám. De ezúttal mosollyal. Megöleltük egymást még egyszer, majd elbúcsúztunk.
Duncan: - Azért még a kapcsolatit tartani fogjuk, ugye?
Jessica: - Mindenképp.
Duncan: - Jó utat.
Jessica: - Köszönöm. Remélem még látjuk egymást.
A búcsú után az eső is elkezdett esni. Egy igazán regénybe illő jelenet része volt ez is. Csak rózsaszín ködből szürke köd lett, és a száj a felfelé görbülő mosolyból szomorúsággal teli arccá változott.

Az egy év kezdetét vette. De minden nap beszélgettünk Jessicával.