Idegen testben | Másvilág

Chapert 4

*Nova szemszöge*

Dray ébren volt, és ahogy látom, nagyon nem örült nekem. Már épp nyitottam a számat, hogy megmagyarázzam a dolgokat, de ő megelőzött.

- Ki a fene vagy te igazából és mit akarsz a családomtól? - kelt ki az ágyból, majd elkezdett közeledni felém. Mi a picsa. Hogyan jöhetett rá?

- Hogy honnan jöttem rá? - kérdezte pont mint aki a fejembe lát - egyszerű, Astoria-t úgy ismerem mint a tenyerem, feltűnt a furcsa viselkedése.Valamint beletudok nézni a fejedbe, és a könyvtárba is követtelek.

Egyszerűen köpni nyelni nem tudtam, ez a fiú itt előttem nem kispályás. Még én se tudom, hogy hogy olvashatnék mások gondolataiban, pedig egyértelműen nagyobb az erőm mint neki.

- Tehát ki vele, mit csináltál a barátnőmmel? - ezzel már annyira közel jött, hogy a hátam a falnak ütközött. Csapdába estem.

- Figyelj - próbáltam nyugodtan megmagyarázni a dolgokat - nem akarok ártani én senkinek, elég bonyolult lenne elmesélni, de röviden a nagyapám ezzel akarja büntetni a családomat, hogy a lelkemet áthelyezte egy másik testbe. Én se önszántamból vagyok itt, csak próbálok hazajutni. - daráltam el a végét egy szuszra.

- Nem hiszek neked - nézett rám összeszűkült szemekkel - de ha nem avatsz be, majd beavatom magam. - lépett még egy lépéssel közelebb, miközben a nyakamra is rászorított.

*

Egyszer csak már nem őt láttam, hanem az Atlantai házunk udvarába üldögélő két kislányt. Az a két kislány pedig nem más volt, mint Hope és én. - Draco is látta őket, hiszen mellettem állt. - Közelebb mentem hozzájuk és elmosolyodtam az emlék láttán.

Emlékszem, Hope-al ekkor töltöttük be az ötöt, és épp az anyától kapott festő szettet próbáltuk ki. Húgom engem és anyát festette a papírra, az én festményem viszont felismerhetetlen volt. Hát igen, nekem bele tellett még pár évbe, hogy a művészi tudásom kifejlődjön.

*

Lassacskán elhalványult minden és egy másik helyen voltunk. A New Orleans-i házunk kertudvarába kerültünk. Nem volt itt senki, ezért Draco elindult az emeletre az egyik lépcsőn, én pedig követtem őt.

Az egyik szobából szipogás és halk beszéd szűrődött ki. Belépve az ajtón a tíz éves kicsi Nova-t láttam aki az ágyon pityergett valami miatt, Bex nénikém pedig azon volt, hogy megvigasztalja.

- Drágám nyugodj meg kérlek, tudod amit most láttál, szóval az... - próbált magyarázkodni

- De Rebekah, nem érted? Láttam, ahogy apu rezzenéstelen arccal megölt egy tucat embert. - kezdtem rá a sírásra még jobban.

Ekkor láttam ezt az oldalát apámnak először, eddig mindig csak a gondoskodó apát láttam benne, pedig tisztában voltam tetteivel. Ezen a napon jöttem rá arra is, hogy mindenkiben megtalálható a jó és a rossz is.

Hiába mutat az ember mást, ez az igazság. Nem lehet valaki csak jó vagy csak gonosz, a jók is vétenek és a "rosszak" is tesznek jót az életben.

- Grace figyelj, ezek az emberek... - szólított második nevemen nénikém, de sajnos mondandóját már nem hallottam végig, mert megint helyszínt váltottunk.

*

Csak ezt ne. Tudtam, hogy mi ez a hely, és elárulom, semmi jó nem fog itt történni.
Egy templomba voltunk, ahova több tucat vámpír tömörült.

Majd az ajtó kicsapódott és belépett rajta a 14 éves Hope és Nova Mikaelson.
Ezt az eseményt nem szívesen részletezném, maradjunk annyiban, hogy a végére mindenkit megöltünk.

Könnyek hullottak a szememből, meg se tudom számolni mai nap hányadszor-ra. Utáltam magam miután ezt tettük, egy igazi szörnynek éreztem magamat.

Egytől egyig az összes megérdemelte a halált, ez engem mégse nyugtatott meg soha sem. Az idő segített csak rajtam és testvéremen, hogy ne egy tömeggyilkosként tekintsünk magunkra.

*

Észre se vettem de közbe már a temetőben voltunk, az utolsó napomon Nova-ként. Mikael pont azt a részt ecsetelte, hogy miképp fog bosszút állni, ezzel engem tisztázva Draco előtt.

Én viszont mással voltam elfoglalva. Odamentem Kol halott testéhez és átöleltem. Csak sírtam és sírta miközben testét szorongattam, borzasztóan hiányzott már ő is, és persze a többiek is.

Aggódtam értük, hogy mi lehet velük. Ők is biztosan ezt teszik, hiszen fogalmuk se lehet miért vagyok eszméletlen.

*

Lassacskán visszatértünk a valóságba és Draco azonnal elengedte a nyakam.

- Ehhez aztán tényleg semmi közöd nem volt, - ordítottam rá miközben a sírást se bírtam abbahagyni - ha mégegyszer a fejembe turkálsz, nem ajánlom, hogy túléled - és ezzel a lendülettel kiszaladtam a szobájából, magam után becsapva az ajtót.

Nem érdekelt kit keltettem ezzel fel a házban élők közül, nekem le kellett nyugodnom. Végigrohantam a folyosón, majd a lépcsőn, onnan pedig egyenesen a kertbe.

Még javában éjszaka volt, a levegő is hűvösebb, de most pont ez kellett. Egészen távol voltam már az épülettől, amikor végre megálltam és lefeküdtem a földre.

Tiszta volt az ég, egy felhő se volt, ezért rálátásom nyílt a gyönyörű csillagos égre. Hope -al, mikor kicsik voltunk, az esti program mindig az volt, hogy kifeküdtünk az udvarra, és csak csodáltuk az eget.

Miután megtanultam az ecsettel bánni, hónapokig mindenféle éjszakai tájat festettem, ahol mindig az eget hangsúlyoztam leginkább.

Nyugalmamat halk léptek zavarták meg. Rögtön összébb húztam magam, hisz kitudja ki jöhetett.

- Végre megvagy, már mindenhol kerestelek. - szerencsémre, vagy nem, csak Dray volt az. - Grace, igaz? - felültem, majd bólintottam egyet nevem hallatán. Nem kell neki tudnia, hogy igazából a Nova-t használom. Jobb lesz, ha Grace Marshall-ként ismer.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni az előbbiért, teljesen igazad van, semmi közöm nincs ezekhez a dolgokhoz. - mondta miközben leült mellém a fűbe. Utolsó könnyeimet is letöröltem arcomról és ránéztem egy halvány mosoly kíséretébe.

- Semmi gond, ha a helyedben lennék én se hittem volna egy vadidegennek, aki a barátnőm testében van. - nevettem fel bánatosan - A kirohanásom is csak azért volt, mert ezzel régi sebek szakadtak fel. - pásztáztam a földet.

Percekig mozdulatlanul ültünk, majd annyit vettem észre, hogy Draco magához húzott vigasztalás gyanánt.

Először meglepett, de én is hozzábújtam, megnyugtatott a jelenléte. Nem kérdezett, szavak nélkül is értette, hogy most erre van szükségem.