Idő elteltével elég jóba lettem Izuval. Elég jóba ahhoz, hogy tudjam, neki soha nincs tolla, ezért én mindig 2t hozok. Elég jóba ahhoz, hogy tudjam, ő a legkedvesebb teremtmény akit ismerek. Elég jóba ahhoz, hogy tudjam, egyetlen rossz tulajdonsága, hogy szeret balhézni ha valaki, akit szeret bajban van. Balhézott is. Amikor az osztálytársaim úgy döntöttek, hogy leöntenek a sulis, rohadt tejjel. Akkor láttam először balhézni. Azóta nem is nagyon. Ez jól esett. Nagyon jól. Értem soha nem állt ki senki. De tényleg senki. Jelenleg haza fele tartok. Kint maradtam suli után. Szivaraztam. Ez nem jó, tudom. De enélkül nem bírom. Enélkül kínoz a stressz. Egy pillanatra megállok a kilincset fogva. Csend van. Most nem üvölt a tévé, nem káromkodik apám, a boszorka meg nem valami vad idegennel veszekedik telefonon. Csend van. Mi lehet ez? Csend van. Nincsenek itthon? Csend van. Még mindig csend van. Próbálok halkan benyitani. Benézek. A ház ki van takarítva. Így kevésbé tűnik romosnak. Így nem olyan, mintha omladozna. Nincs füst. Ki van szellőztetve. De ki takarított ki? Hol van az apám és a boszorkája? Csak be szólok.
-Hahó?
Nincs válasz. Hol vannak? Elköltöztek? Éhes vagyok. Megnézem, hátha találok valamit, amit apámék nem faltak fel. A hűtő tele van. A szekrények és a polcok is. Minden van. Hústól elkezdve répáig, minden. Minden. Mi történik? Elment az étvágyam. Nem tudok enni. Mi történik itt? A szobámba futok. Itt is rend van. Aztán apámék szobájukba rontok. Senki sehol. Felhívom. Ki cseng.
-Apa??
-Ez nem apád. - a boszorka vette fel.
-Liza, hol a francban vagytok?
-Semmi közöd, de ha nagyon tudni akarod, ott a levél az asztalon, olvasd el.
Kinyomott. Rohadt életbe. Milyen levél? Hát persze. A kávés asztal. Megvan. Apa kézírása.
Kedves Sophie!
Valószínűleg most utálsz. Anyád tudná, most mit kéne csinálni. De anyád halott. Én pedig megtaláltam a boldogságot, Lizával. Úgy döntöttünk Franciaországba költözünk. Mikor ezt olvasod, mi a reptéren vagyunk. Már lassan 17 vagy, el tudsz éldegélni egyedül is. Remélem megérted, szeretlek, apu.
A földre zuhanok. Bőgök. Úgy bőgök, mint egy óvodás. Üvöltök fájdalmamban. Szeretsz? Tudod te, milyen szeretni? Rohadtul nem tudsz semmit a szeretetről. A szeretet az ami Izuban lakozik. Ő igazán tud szeretni. De te. Te itt hagysz egyedül. A lányod vagyok basszameg. A te lányod. Izu. Hát persze. Felhívom. Inkább nem is. Nem terhelem ezzel. Szólok az igazgatónak. Írok neki.
Jó napot igazgatóúr. Elnézést a zavarásért. Családi problémák miatt szerernék pár napot kihagyni az iskolából, ha lehetseges.
Szia! Mi történt?
Most mondjam el neki? Mondjam el, hogy miután anyám meghalt, apám valami boszorkával együtt elhagyott engem? Ő az egyetlen reményem. Benne megbízom.
Apám itthagyott, munkát kell keresnem, hogy elélhessek.
Hogy mit csinált apád??
Ne aggódj kislány, majd mi segítünk. Gyere át, Izuka biztos örülne.
Rendben, köszönöm.
Mit kellett volna írjak? "Bocs tesó, nem kell a segítséged"? Elindulok. Izu az ajtóban áll, mikor meglát odafut hozzám. A nyakamba ugrik. Sír. Miért sír? Neki nincs rá oka. Már én sem sírok. Örülök, hogy láthatom Izut. Bemegyünk a házba. Az igazgató őszinte sajnálatot mutat ki. Ilyennek még nem láttam.
-Mit fogsz most csinálni? - szólalt meg.
-Nem tudom. Talán állást keresek.
-16 éves vagy, nincs sok esélyed. Érdeklődök, esetleg diák munkára, de nyárig még van idő.
-Addig maradhatna velünk! - szólalt meg Izu.
-Nem akarok teher lenni.
-Ne butáskodj már! Izu jól mondja. Addig itt maradhatsz velünk. És ha majd szeretnél, akármikor haza mehetsz, nem erőltetlek. Másoltatunk neked egy kulcsot, és ha nem esik nehezedre, aludhatsz Izu szobájában.
-Igeen! Én nagyon örülnék a társaságnak! - mondta Izu, de le is csendesedett, amikor megjelent egy fiú.
-Szia, Sophie igaz? - kérdezte.
Honnan tudja a nevem? Ki ez egyáltalán? Honnan bukkant fel?
-I-igen. Honnan tudod a nevem?
-Izu sokat mesélt rólad, a testvére vagyok. Christopher. Szólíts csak Chrisnek.
-Oké.
Aranyos. Szép a mosolya, olyan mint Izué. Hasonlítanak.
-Visszatérve - szólalt meg Izu apja -, mit szólsz, elfogadod az ajánlatunk?
-Igen, nagyon szépen köszönöm, soha nem fogom tudni meghálálni amit értem tesznek.
Izu megint a nyakamban van. Ezuttal vidám. Mosolyog. Aranyos.
