Az Én Megmentőm

IV. fejezet

Fél 5 van. A többieknek 6 körül kell ideérniük. Rohadtul nem akarom én ezt az egészet!

Mount egész eddig a lámpákkal csesztetett. Van egy olyan érzésem, hogy sosem fogom lemosni magamról ezt a témát.

Haza természetesen nem engedett, azzal a kifogással hogy nevet változtatok és lelépek. Mondjuk nem lenne rossz ötlet.

Valahogy tényleg el kéne kerülnöm Ariát. De be kell látnom, hogy ez akárhogy próbálkozok lehetetlen. A csapatorvosunk. Hogy a francba tudnám elkerülni? Sehogy. De tényleg olyan rossz dolog ez? Mi van ha Masonnek igaza van, valami csoda folytán kijöhetnék jól és boldogan ebből az egészből?

-A nyakamat teszem rá hogy Arián gondolkodsz. - rántott vissza a gondolataimból az előbb említett.

-Ez esetben nem kell féltened az életed. - nevettem fel kínomban.

-Lássuk be hogy lehetetlen hogy elkerüld.

-Hidd el, tudom. - mosolyodtam el fájdalmasan.

-De még mindig nem értem a gondolkodásmódod. Minek akarod elkerülni? Az hogy egyszer pofára estél valaki miatt nem jelenti azt, hogy mindenkivel így lesz. Ismerd meg. Nem tudhatod mi lesz a vége és szerintem megéri ha a végén akár boldogabb lehetsz mint akármikor. Ha meg attól félsz biztos nem viszonozza az érzéseidet szerintem fölösleges. Erre elég kicsi az esély. Kevés ember lenne képes ellenállni neked.

-Jajj hagyjuk már ezt. Már miért ne lenne képes?

-Haver nézz tükörbe. És e mellett minden megvan benned ami kellhet a legtöbb nőnek.

-A legtöbbnek. Honnan veszed, hogy ő ebbe beletartozik?

-Ne legyél már ilyen negatív!

-Nem tudom Mason. Azzal fölösleges próbálkoznom, hogy elkerüljem.De ez nem jelent semmit.

-Komolyan hagyni akarod ezt az egészet?

-Nem is ismerem.

-Jó ez igaz. De majd ma megismered.

-Majd meglátjuk...

-Oké.

-Lezárhatjuk végre ezt a témát? - kérdeztem reménykedve.

-Ahogy akarod.

-Köszönöm! - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. - Mennyi az idő?

-5 óra. Zuhanyozz le én meg addig keresek valamit ami jó rád.

-Kössz. Bár még mindig jobban tetszene ha hazamehetnék ruháért.

-Hát ez szomorú. - ja, valóban az.

Háromnegyed 6-kor kopogtak a bejárati ajtón.

-Nyisd ki légyszi! - hallottam meg a házigazda hangját a hálóból.

A telefonomat a kanapéra dobva, az ajtó felé indultam.

-Cső! - fogtam kezet sorban az ajtón belépő 6 csapattársammal. Név szerint Reececel, Bennel, Havertzzel, Chrissel, Hakimmal és Jorginhoval.

-Téged lehet még látni az edzéseken kívül? - kérdezi röhögve Jorgi.

-Ha ha ha.

-Jaja. büszke lehetsz ránk! Kicsalogattuk a házából. - mosolygott idétlenül Reece.

-Inkább a kirángatni kifejezést használnám. - forgattam meg a szemem.

-Az most mindegy. - legyintett.