Buttlefy

A maszkos 5.

2006.Január.22
[Usagi Etsuko]

Fájt minden kis porcikám. Szédűltem, homályosan láttam és ráadásul folyt a vér a felkaromból. Lassan ültem le az egyik oszlop mögé rendezve légzésemet de szivem olyan hevesen vert, hogy alig bírtam rendesen venni a levegőt.

Hogy mi is történik pontosan? Egy romos raktárépületben vagyunk. A Toman, Tenjiku, Brahama és a Rokuhara, csaptak össze de viszont olyan véres harc volt, hogy ebbe nekünk is bele kellet szólni de arra nen számítottunk, hogy mi ellenséges csapatunk is megjelenik. Mi megvédtük a többieket ugyanis olyan fáradtak voltak na meg rengeteg volt a sebesült is, így nem engedtük nekik azt meg, hogy fel álljanak mellénk mert akkor abból halál eset is lett volna. Mindannyian védtük a másikat de azzal a dologgal nem számoltunk, hogy jön egy olyan ember akinek nem kellett volna, hogy éljen. A neve Behemot. Egy hatalmas pacák aki kannibál is egyben. Ez az ember olyan mint a cápák ha megérzi a vér illatát egyből támad és be kattan utána egyből támad és addig vér ameddig halott nem leszel.

Bal felkaromat szorítottam miközben fel emeltem fejem és a raktár tetejét kezdtem nézni. Ez egy olyan helye az épületnek ahova direkt csalogattam magammal ezt a bohócot, hogy itt majd hátha ki tudom végezni. El vettem kezemet a sebről és combomhoz nyúltam, hogy a fegyveremért nyúljak. Ahogy ki vettem a pisztolyomat lassan fel álltam majd ki kukucskáltam, hogy merre van az a vadállat mire akkor ért be. Lihegett majd hangos ordításba kezdett amibe a lelkem is bele remegett.

Lassan ki merészkedtem majd szembe találtam vele magam. El kezdett lassan felém jönni én pedig szorítani kezdtem a pisztolyomat mire hirtelen emeltem fel kezem és homlokon löttem. A teste el terült arcal előre a földön mire megint bele löttem a fejébe a biztonság kedvéért, hogy tuti legyen a halála. Lassan oda sétáltam majd belé rúgtam testébe mire az csak épp, hogy megmozdúlt a háj miatt. A vér úgy folyt ki belőle mintha a csapot nyitottuk volna meg, hogy folyón ki a víz. Szívem heves verése lassan abba maradt majd körbe néztem. Halk lihegésem töltötte be a helyiséget ami egy kis megnyugvást adott nekem mert így legalább nem kell sebesülten még harcolnom.

Lassan sétáltam ki majd ahogy ki értem a szakadó esőbe társaim na meg a többiek mind felém néztek.

-Etsuko!-kiáltott fel Yuzuha mire el kezdett felém szaladni.

A földre rogytam és könnyeim patakokban kezdtek el folyni. De mivel eset az eső így nem látszódott az, hogy sírok. Pár társam is hozzám szaladt majd egyből el kezdtek vizslatni. Hideo gyorsan kötötte be felkarom amiből már rengeteg vér szivárgott ki majd ölébe vett.

-Sikerült.- mondtam halkan mire csak be ültetett a kocsiba miközben mellém ült.

-Micsoda?-értetlenül, aggódva nézett rám.

-Megöltem.-feküdtem el az ülésen halványan mosolyogva mire Hideo érteni kezdte, hogy kire is mondtam.

Büszkén mosolyogva simogatott és vitték be a kórházba ahol le ápoltak és bent tartottak. Nem bántam hisz jól eset ahogy gondoskodtak rólam az ápolók és az orvosok.

Lassan három nap telt el azóta a napóta. A második nap már haza engedtek ahogy hallottam a társaimtól a Toman fel oszlott. Sok emberrel lettem jóba és volt hogy látogatak is aminek örültem hisz nem unatkoztam amit utaltam.

Sétáltam az utcán a drága pszichológusomhoz aki szinte éjt nappal ott volt velem a kórházban drága Ma'mel. Valahogy úgy éreztem magam, hogy most boldog vagyok.

-Nos kedvesem.-ült le a kanapé mellé- amin jelen pillanat fekszek - .-Mesélj nekem kedvesem.-nyitotta ki a füzetet.

-Valahogy....Furcsan érzem magam...Olyan...mintha valami simogatná a lelkem. Vagy is olyan túl nyugodtan érzem magam. Nem érzem azt amit régen, hogy mogorva vagyok. Nem szívok annyi cigit, el kezdtem többet enni, jobban oda figyelek magamra. Na és ami a legfurcsább! Kedves vagyok az emberekkel. -soroltam fel a bennem rejtőző dolgokat.-Ez...mit jelent?-ültem fel a mellettem ülő mosolygós szemüveges nőre nézve.

-Ez a boldogság.-vette le szemüvegét tovább mosolyogva rám.

-Boldogság?-értetlenül néztem rá.

-Ez egy olyan állapot amikor érzed a változást. Ami jó dolog. Végre megtapasztalod azt, hogy milyen is ez az érzés.-ült le mellém magához ölelve.

Viszonoztam ölelesét amivel még magmat is megleptem. Amint vége lett elindultam haza.

Ahogy sétáltam megálltam, hogy rá gyújtsak majd folytattam utamat. Gondolataimat próbáltam helyre tenni amikor is egy panelház tetején megpillantottam valakit. Megálltam felnéztem az illetőre aki egy maszkot viselt majd amint észre vett megállította eddig lóbáló lábait. Nem tudtam el dönteni, hogy fiú vagy lány. Hosszú szőke haj, kék szemek, tréning szett. Ő is engem nézett ahogy én is Őt. Fel állt majd el sietett én pedig akaratom ellenére dobtam el a cigimet és futottam utána. Amikor a tűzlétrához értem hallottam a gyors lépteket. Le ugrottam a létráról s a hang irányába siettem. Ahogy be fordultam a sarkon éreztem ahogy valakinek a karja nyakam köré fonódik és egy kést éreztem meg oldalamon.

-Ki vagy te?-kérdezte a maszkos illető.

-Ah..szóval fiú vagy.-fogtam meg karját majd felkarjarját szorongattam meg. Elengedett én pedig tovább szorongattam fel karját.-Ah de izmos vagy.-fogdostam tovább karját.

A fiú értetlenül nézett engem amit amikor észre vettem hátra léptem egy lépést és meghajoltam.

-A nevem Usagi Etsuko örülök a találkozásnak.-kedvesen mosolyogtam rá.

-A nevem Haruchiyo Sanzu.-hajolt meg Ő is majd le vette a maszkját.

Nagy szemekkel néztem rá.-Te vagy akkor az a maszkos fiú!-meglepetten de örömmel néztem a fiút akinek arca halvány piros lett.