Felejthetetlen utazás|Puf. Novella|

A Tengerpart (2.)

"Egyetlen boldogság van
az életben. Szeretni, és
szeretve lenni."

~George Sand.

Boka és Nemecsek csak az út végén ébredtek fel, Csele galériája pedig telelett a róluk készült képekkel. Weisz egyszer megunta hogy alszanak, és fékezett egy olyat, hogy a Csónakos lefejelte az autó elejét, és még a légzsák is az arcukba csapódott. Azt érte el vele, hogy a két fiú szorosabban ölelte egymást. Meg persze Csónakosnak egyel több oka volt a kivégzésére.

Tehát e szerencsétlen próbálkozás után hagyták őket aludni-csak éppen Csele fotózta őket minden létező irányból. Csónakos az adatját fogyasztva sorozatozott Weisszel, mert az unalmasnak találta így a vezetést, szóval Csónakos úgy döntött, hogy beengedi a Szulejmánt. Weisz és Csele először majd meg akarták ölni, de aztán beleélték magukat a drámába. Ezalatt Bokáék külön kis sarkában az történt, hogy Nemecsek felébredt a hirtelen zajra, a Boka meg arra, hogy Nemecsek felébredt, ezért a kezével visszatessékelte Ernőt a mellkasára, és nyugtatóan kezdte simogatni a nyaka alját borító pelyheket. Erre mindketten újra elaludtak.

Tehát amint felébredtek, feltápászkodtak, és bágyadtan vették ki a bőröndjeiket. Belépve a hűvös nyaralóba összeborzongtak, majd nekiláttak a szobakeresésnek. Na jó, igazából mindenki sprintelt, hogy megkapja a legjobb szobát. Csak Boka sétált fel nyugodtan az emeletre, és benyitott abba a szobába, amelyet még nem fedeztek fel: terasz, óriási ablakok, gyönyörű kilátás, TV az ágy előtt, és még sok más. De szemet szúrt neki a két ágy. Nem voltak ugyan összetolva, de az érkező tudtára adták, hogy ez bizony kétszemélyes szoba. Vállatvonva levetette magát az ágyra, és olvasva várta, hogy a többiek berontsanak az ő szobájába. Legalábbis mostantól az - gondolta, majd belekezdett az olvasásba.

Tíz kerek perccel később pedig-mint arra számítani lehetett-berontott a 4 fiú. Weisz elöl, rögtön utána Nemecsek, Csele, és utoljára Csónakos, aki szidta a Weiszt, mert...Hát, valamiért biztos. Legelőször Nemecsek vette észre, és halványan elmosolyodva lerakta a bőröndjét, és ledőlt a kanapéra.

Erre aztán felfigyelt Csónakos, és felháborodva szólt rá.

-Papuskám! Mit csinálsz te ott? Ez a szoba az enyém!

Erre aztán a Weisz szólta le Csónakost.

-Mit a tied? Én jöttem be először!

-De én sérült vagyok! Méghozzá miattad! Kötelességed átszolgáltatni a szobát nekem!

De mielőtt még kitört volna a vita, Nemecsek tapsolt egyet, és mikor mindhárom fiú rá figyelt, rámutatott az unottan rájuk bámuló Bokára.

Weisz értetlenül bámult rá, míg a többiek csalódottan sóhajtottak.

Aztán-mikor Weisz már öt perce bámult értetlen pofával Bokára-végre kibökte a világ legértetlenebb, leghülyébb kérdését:

-Boka, te hogy kerülsz ide?

-Veletek utaztam, észlény. - válaszolt Boka.

-Azt tudom. De ide, fel, a szobába? - jött a következő kérdés.

-A lábaimon. - válaszolt frappánsan Boka, majd letessékelte Cselét meg Csónakost, hogy hozzák be az autóból a kaját meg a vizet.

Ezután Nemecsek elkészítette a vacsorájukat, és lementek a tengerpartra. Volt ott pár korukbeli lány, Csónakosék azokkal foglalták le magukat.

Boka csodával határos módon letette a könyvét, és Nemecsek ingének gombjaival babrált. Csavargatta őket. Eldugott helyen táboroztak le, megtehette. Nemecsek ezalatt mosolyogva nézte a gyerekeket.

-Elnök úr, ha szabad megjegyeznem - szólalt meg vicceskedve Ernő - ha tovább csavarja azt a gombot, leszakad. - mosolygott.

Boka a világ összes pénzéért - bocsánat, könyvéért - nem adta volna ezt a mosolyt.

- Akkor legalább látni vélem majd a testedet. - mondta vigyorogva, és nézte, ahogy Nemecsek elpirul. Senki előtt nem volt ilyen felszabadult soha.

De sajnos nem sokáig mulattathatta magát Nemecsek céklavörös arcával, ugyanis Weiszék visszajöttek, és mindegyikük egy-egy lányt karolt át.

Boka sóhajtva bújt vissza a könyvébe, míg Nemecsek elterült mellette és a magasba tartva a telefonját készített pár képet.

A többiekről ideérve megállapították, hogy kicsit ittasak, mondjuk ezt abból is megtehették volna, hogy a Weisz visszaszaladt a tengerpartra, és pofáraesett egy hullám miatt, majd röhögve kezdett el egy kőhöz beszélni, de nem lehetett valami jó hallhatóság mert egy perccel később dühösen rúgta odébb.

Mikor végre Weisz is helyet foglalt -seggreesett- Csele bemutatta a lányokat.

-Fiúk, ők itt Kendra, - rámutattott a mellette ülő, alig felöltözött lányra- Jázmin, - rámutattott a Weisz melletti lányra, ő se volt jobban felöltözve- és Anna. - mutatott utoljára a Csónakos melletti örömlányra.

Ezután Csele bemutatta a Bokát meg a Nemecseket is, de aztán mindhárman a lányokkal lettek elfoglalva, meg azzal, hogy mihamarabb bejussanak a fehérneműjükbe.

Ahogy Jánosban ez a gondolatmenet lejátszódott, fogta magát, feláltt, felhúzta Nemecseket, és visszaindult a nyaralóba.

-Ezt most miért? - nézett rá értetlenül Nemecsek.

-Te talán végig szeretted volna nézni, ahogy nyalják-falják egymást? - kérdezett vissza Boka.

-Nem.

-Na látod.

Visszaérve bementek a konyhába, majd Boka egyet gondolva felkapta Ernőt, és a konyhapultra ültetve csókolni kezdte. Levegőhiány miatt váltak el, és Boka vidáman kérdezte meg Nemecseket.

-Egy teát?

-Kérek. - válaszolta mosolyogva a fiú, majd végignézte, ahogy Boka régimódian a teáskannába rakja fel a vizet forralni. A művelet után éhesen rántotta magára Bokát, aki vette az adást, és még szenvedélyesebben kezdte csókolni.

Vagy öt perce folyt a csókcsata, amikor a teáskanna eszeveszett sipíkolásba kezdett, amit annak is be lehetett volna tudni, hogy megunta, hogy nem figyelnek rá. Boka sóhajtva készítette ki a bögréket.

-Utálom a teát. - duzzogott Nemecsek. Tudta, hogy hazudik, mert imádta a teát, de ez semelyiküket nem érdekelte.

-Két cukorral? - kérdezte Boka a szokásos kérdést.

-Igen, azzal együtt utálom. - válaszolt Ernő.

Boka szája sarkában megjelent egy mosoly a durcázó Nemecsek láttán, és egy békítő csókkal együtt a kezébe nyomta a teát.

-Filmezünk egyet? - vetette fel az ötletet Nemecsek a teája kortyolgatása közben.

-Legyen. - sóhajtott Boka, majd követve a boldogan felszaladó barátját elmosolyodott: jelenleg a legszerencsésebb embernek tartotta magát a világon.