Marvel Oneshotok, Viccek, Teóriák

Féltékenység

Loki x Y/n, Y/n szemszögéből

Feldúltan fújtatok, ahogy hallom kinyitódni a szobánk ajtaját. Este hatkor ment el, és ma este hétre jött haza. Vajon mit csinálhatott a kis barátnőjével?

-Hol voltál? - szegezem neki a kérdést, mely azóta feszít belülről, mióta elment.

-Hogy hogy hol? Tudod jól, hogy a kötelező köröket róttam le Crystallal. - sóhajtott fáradtan.

Azt hiszi átverhet?

-Kötelező köröket? Mint például nála maradni egy egész napot?! - háborodok fel, és eltrappolok a konyhába, ahol töltök magamnak egy pohár vizet. Muszáj valamit
csinálnom a kezeimmel.

-Most komolyan mérges vagy? - jön utánam. Tudja, hogy újra vitázni fogunk. Tisztában van vele.

-Nem tudom! Szerinted mérges vagyok, Laufeyson?! - csapom le a poharat a pultra. Csoda, hogy nem tört el.

-Igen, persze! Megint kezded a féltékenységi rohamodat, és biztos vagy több száz, sőt, több ezer elméletett gyártottál, szóval, halljuk! Kivel, hányszor, és hogyan csaltalak meg ma?! Hm?! - csattan föl. Neki is elege van már ebből. De méghogy engem hibáztasson?! Ő volt távol majdnem egy napot!

-Cseszd meg!-húzom össze a szemeim.

-Nem! Te cseszd meg! Most komolyan, adtam rá valaha is okot, hogy kételkedj bennem?! Az irántad érzett szeretetemben?! - néz rám fújtatva.

Azt hiszi, nem tudom? Na, majd meglátjuk...

-Barátnőd van!-Vágom az arcába.

-Igen, van, mert Odin volt oly kegyes, és elterelte kettőnkről a figyelmet egy hamis barátnővel! Ezt a picike részletet valahogy mindig kifelejted! - mondha mérgesen, gúnyosan.

-Talán azért, mert vele voltál, ahelyett, hogy hazajöttél volna hozzám!!! - kiabáltam.

A mellettünk lakó cselédek imádhatnak minket, komolyan. Remélem jól szigeteltek a falak, mert ha valamelyikük eladja leírva valahol az egyik veszekedésünket, botrány lesz belőle...

-Itt vagyok, nem? - kérdezi felháborodva.

-Igen, mert kicseszettül nincs más választásod, mert velem laksz!-horkanok fel. A víz még mindig a kezemben. Indulataimat próbálom palástolni.

-Képzeld, kismillió választásom van, maradhattam volna Crystalnál is, de- kezdett bele.

-Tudod mit?! Legközelebb maradj is ott! - fújtatok.

Komolyan ki merte ezt mondani? Előttem? Lehet hogy már le is feküdtek...

-Ó! Nem-nem! Ne nézz rám ezzel az arckifejezéssel, tudom mi megy le a fejedben! És az összes, ismétlem, az összes dologra, amit most legyártottál a fejedben, a válaszom nem! Nem akarok vele lefeküdni, nem akarok odaköltözni, és nem akarok vele együtt lenni! - kiabál. - Y/n, az ég szerelmére, én hozzád, akarok hazajönni, veled akarok feküdni és kelni, Szeretlek... - halkul el a monológ végére. Hosszú pillanatokig csak bámulunk egymásra, és csend van.

Szeretnék hinni neki. Hinni akarok neki, de nem tudok. Próbálom megfejteni, hogy az igazat mondja-e, vagy van valami titka? "A szem a lélek tükre". És Loki egyenesen állva, a szemembe nézve engedte, hogy belelássak a lelkébe. Semmit nem találtam, és mégis... A féltékenység nem engedte, hogy higgyek neki. Azután a sok szakítás után...

-Lefeküdtetek? - kérdeztem.

-Jézusom, Y/n! - kiált fel újra idegesen.

Ezt lehet nem kellett volna. De a féltékenység rögtön elfeldteti velem ezt a gondolatot.

-Te kibaszottul megzakkantál! Összeházasodtam veled, basszameg!

Úgy néz rám, mint egy bolondra. Úgy is érzem magam. Tudom, hogy amit teszek felesleges, gyerekes, és legfőképpen árt a kapcsolatunknak. De a kétely csak úgy bekúszik az ember bőre alá, nem hagyja nyugodni, míg rá nem kérdez. Loki amúgy is túl tökéletes, túl tökéletes hozzám...

-Szóval?

-Nem. Ezredszer mondom, hogy amióta megismertelek, nem szexeltem mással, és nem is akarok! Öt teljes éve, mert csak a tiéd vagyok, és ez így jó, Y/n. Együtt élünk, a rohadt életbe is, elvettelek feleségül, neked ez semmit sem jelent?!

-Nem tudom, nem én csallak meg! - kiáltok fel.

-Jó, oké! Feladom. - viharzik ki a konyhából, és követem, egészen a hálóig, ahol meglátom, amint összepakolja a cuccait.

Komolyan megijedek, hogy itthagy, végeleg elege van belőlem, feladja ezt az egészet... Készen vagyok térden állva könyörögni azért hogy megbocsásson. De amikor csak pár ruhát és a paplant viszi magával, megkönnyebbülök.

-Nem hagyhatsz itt! Egy vita kellős közepén vagyunk!

-Tévedés. Te vagy egy vita kellős közepén, mert én most szépen megyek, és kipihenem magam. - ezzel elindult.

-De egy vitához két ember kell!

Ezt a mondatomat megválaszolatlanul hagyja, ahogy azt a pár darab még hozzávágott "cseszd meg" - et is.

Este van. Az ágyban fekszem, és azon elmélkedem, hogy vajon mit csinálhatott azzal a ribanccal... Órák óta forgolódom az ágyban, míg ő kint alszik nyugodtan a kanapén. Vajon jóéjszakát kívánt a kis barátnőjének? Meg kéne kérdeznem, az segítene. Nem, épp ellenkezőleg, rontana a helyzeten. Faszság az egész. Nem idegeskedek miatta, nem ér annyit.

...

Lószart nem! Loki a mindenem! Sőt, még annál is több. Meg sem érdemlem. Ő minden, amit szeretek, és fogok is, akkor is, ha neki már elege lesz belőlem, az alaptalan féltékenységi rohamaimból, és itthagy. Csak bíznom kéne benne egy picit, vagy legalább úgy tenni, mint aki bízik benne... De nem megy. Bocsánatot kéne kérnem, megigérni, hogy nem lesz több ilyen, de... Miért is?

És kezdődik a kör elölről. Egészen addig, amíg egy hatalmas dörgés nem hangzik, és a fél másodperccel utána az óriási villanás, amely belémfagyaszt minden gondolatot. Nem, nem jöhet pont most egy vihar! És végleg elfogyott az esélye annak, hogy ma este még aludjak. Hangos, és rémisztő az egész. A fejemre húzom a paplant, és próbálok aludni. Loki mindig azt mondja, hogy ez csak egy kis eső...Kis eső a nagy szart. Kész hurrikán! Ő a nappaliban alszik, mi van ha....És újabb dörgés. Basszus, nem lehetek ilyen beszari 22 évesen!

Fáradt sóhajt hallok beszűrődni a nappaliból, majd nyílik az ajtó. Halvány fény tölti meg a szobát, majd érzem a hátam mögött besüppedni a matracot. Érzem a megnyugtató illatát, a kezeit a derekamon, ahogy magához húz engem.

-Mit keresel itt, Laufeyson? - próbálok minnél mogorvább lenni, bár elárul az, hogy rögtön megfordulok és hozzábújok.

-Félsz a viharban. És bár ez csak egy kis eső, megvédelek. - hajtotta fejét a párnára.

-Attól még nem kellett volna idejönnöd. - kötöm az ebet a karóhoz, de mozdulataim már rég elárultak, jólesően temetem arcomat a mellkasába.

-Ez nem azt jelenti, hogy megbocsájtottam! - figyelmeztetett, miközben ásított egyet.

-Nyilván. - forgattam a szemeim.

-Nyilván.-helyeselt.-De most aludj, mert esküszöm, hogy leütlek, ha nem fogsz.

Mosollyal az arcunkon aludtunk el.

_______________________________________

Hoztam nektek egy ilyen kis oneshotot, remélem tetszik! Emellett a kérések egy időre bezárnak, mert szeretném behozni a lemaradásom más könyvekben.