Hater {+18} (✔️)

✿*:･ﾟ22ﾟ･:*✿

Hardyn:
-Ennyi! Nem húzhatod tovább, hogy elmond mi volt-ingatja a fejét a bátyám a képernyőn másnap reggel.
Még mindig nem mondtam el neki, hogy mi volt a randin, de azt hiszem, hogy már tényleg járna neki egy kis mese. Mondjuk a tegnap estét kihagyva. Azt nem kéne tudnia, hogy lefeküdtünk egymással. Nem mintha bánnám, vagy szégyellném, de lehet, hogy kinyírna miatta. Pedig én azóta másra sem tudok gondolni. Sokkal közelebb érzem magamhoz őt. Elvégre tudom, hogy Daeny mennyire nem szeret sebezhető lenni és a szex az az ember egy sebezhető oldalát mutatja meg. Valahogy nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy előttem hajlandó volt megmutatni azt az oldalát. És az utána lévő összebújás és közös zuhany onnantól még meghittebbre sikerült. Szeretek összebújni a lányokkal, de még sosem élveztem egyikkel sem annyira azt a bizonyos összebújást, mint Daenyvel, aki meg teljesen meglepődött azon, hogy mennyire ragaszkodom ehhez.
Nem hittem, hogy a délutáni sírás után majd ide lyukadunk ki, de határozottan örülök neki. Mostantól minden napot hasonlóan akarok vele tölteni.
-Csak akkor mondom el, hogy milyen volt és hogy éreztük magunkat, ha utána nem fogod az orrom alá dörgölni.
-Ezt sajnos nem ígérhetem-vigyorog-, de azt igen, hogy nem sűrűn fogom az orrod alá dörgölni.
Végülis ez egy fair ajánlat.
-Legyen-sóhajtok fel a hajamba túrva.-Szóval az egész nagyon jó volt. Mindenről beszélgettünk. Komoly dolgokról, kis hülyeségekről, olyan semmiségekről, amik mégsem azok, mert nekünk fontosak, szóval kábé tényleg mindenről. Aztán amikor hazaértünk, még kifeküdtünk egy kicsit csillagokat nézni, amikor pedig bementünk, anyáék elkaptak, hogy nem nézünk-e velük filmet, szóval még az is becsúszott. Komolyan jól éreztem magam vele és azt láttam rajta, hogy ő is így van vele. Meg igazából azt is mondta, hogy így van. Furcsa, mert a lányuk, de amikor vele vagyok, valahogy elfelejtem a fájdalmat, amit Aidenék halála okoz. Persze nem ezért vagyok mellette, amikor csak tudok, meg nem ezért kötődöm hozzá, félre ne értsd-rázom a fejem, amivel Flynn vigyorát szélesebbre varázsolom.
-Szóval kötődsz hozzá?
-Igen-hagyja el egy újabb sóhaj a számat, s megdörzsölöm az arcom.-Kedvelem őt, nagyon.
-És azzal mi a baj?
-Semmi-vágom rá gondolkozás nélkül, ugyanis ez komolyan nem baj-, csak nekem sosem volt még barátnőm és gőzöm sincs, hogy ezt hogyan kell kezelni. Meg, hogy mi lesz, ha beleszeretek.
-Akkor elmondod neki-vonja meg a vállát.
-Nagyon vicces. Én komolyan mondom.
-Én is-érkezik azonnal a válasz, de aztán oldalra biccenti a fejét.-Vagy te félsz?
Összepréselem az ajkaim. Az ember nem szereti beismerni a gyengeségeit, vagy a félelmeit, mert sebezhetővé teszik és az szívás tud lenni, ha olyan ember előtt történik ez meg, aki előtt nem kéne. Kicsiként féltem a sötétben, de ezt sosem voltam hajlandó beismerni. Mindig csak azt mondtam, hogy szimplán nem szeretem, mert kiszámíthatatlan. Persze a szeretteim ebből is rájöttek, hogy mi az igazság, de belőlem aztán nem szedték ki nyíltan, hogy félek.
Viszont a bátyám nem az az ember, aki előtt nem szabad gyengének lennem. Még akkor is, amikor Faye majdnem öngyilkossága miatt ék volt köztünk, akkor is számíthattam rá, ha szarban voltam. Azóta pedig csak még erősebb lett a kapcsolatunk, úgyhogy még annyira sem kell ezen aggódnom.
-Talán igen-ismerem be.-Nem konyítok a szerelemhez és gőzöm sincs, hogy ezt hogyan kell kezelni. Soha nem is akartam valakihez ennyire kötődni. Vagyis ez így nem igaz. Egy részem szeretett volna, de a másik mindig is félt.
-Hogyan viselkedtek most Daenyvel?
A kérdése annyira váratlanul ér, hogy nem is értem, hogy mire akar kilyukadni.
-Hogy értve hogyan viselkedünk egymással?
-Amikor suliban vagytok vagy kettesben vagy barátokkal, esetleg nyilvános helyen.
-Hát-kezdem, de annyira zavarban vagyok, hogy erről kell beszélnem, hogy egy kicsit megakadok benne-, általában mindig hozzáérünk egymáshoz valamilyen módon. Megfogjuk egymás kezét, az ölembe húzom, átkarolom, csókolózunk, meg ilyenek. De ez hogy jön ahhoz, amit mondtam?
-Oké, figyelj, ha összejöttök és belezúgsz, akkor sem fog változni semmi. Ugyanígy működik, csak azt is elmondod majd neki, hogy szereted. De amúgy jönni fog minden magától, nem kell ezen stresszelni. Egyébként meg nagyon egyszerű a dolog-hajol közelebb a kamerához.-Az egyéjszakásokban te vagy az ász, azt nem tudom, hogy abban Daeny mennyire van benne. Bár van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom megtudni-grimaszol.-Tartok tőle, hogy akkor komoly gyilkolásba kellene fognom.
Ezen a kijelentésén majdnem felnevetek. Kíváncsi vagyok, hogy akkor is tényleg gyilkolna, ha megtudná, hogy Daenerys összesen csak két fiúval volt eddig és abból az egyik én voltam. Másokat talán tényleg előszedne, de így...elég vicces helyzet alakulna ki.
-Viszont neki volt egy hosszú kapcsolata, ezt fixen tudom-folytatja kiszakítva a gondolataimból.-Ebben most neked kell rá támaszkodnod és ez nem gáz. Egy kapcsolat amúgyis a kommunikáción múlik. Nem kell ettől félned. Daeny remek lány és te is tudsz, ha akarsz-kacsint rám, mire bemutatok neki.-Jól van-nevet fel.-A lényeg, hogy nem kell félned és hagyd, hogy ez ösztönből jöjjön neked. Menni fog.
-Majd igyekszem-ígérem.
-Egyébként ő hol van?
-Öltözik a szobájában. Tudod, van akinek minden nap be kell járnia-nézek rá jelentőségteljesen, ugyanis olyan órarendje van, amilyet minden gimnazista kíván magának.
A bátyámnak van olyan napja, amikor egyáltalán nem kell bemennie és van, ahol csak két órája van összesen.
Alig várom, hogy nekem is ilyen életem legyen jövőre a Harvardon. Be kell jutnom oda. Kicsi korom óta az az álom iskolám.
-Kár, pedig akartam vele is beszélni.
-Kénytelen leszel várni rá estig. Vagy valamelyik szünetben kell felhívnod majd.
-Megoldom. Gondolom anyáék sincsenek a közelben.
-Lent készítik a reggeliket. De, ha akarod, akkor leszólok neki, meg Daenyt is idehívom.
-Hagyd, felhívom őket mindjárt.
-Okés-biccentek.-Nálatok mi a helyzet egyébként? Minden rendben?
-A lehető legnagyobban-bólint mosolyogva.-Adriana és köztem minden a lehető legjobban alakul, az egyetemet továbbra is élvezem, a bulik zseniálisak és jól állok mindenből. Csak ti hiányoztok, de az őszi szünetben hazamegyek és akkor nem szabadultok tőlem egy darabig.
-Már alig várom-felelem őszinte örömmel.-Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk majd valami tesós programot is, mint régen.
-Jól hangzik-mosolyodik el.
-Adriana is hazajön majd veled?
-Pár napra biztosan. Szeretném bemutatni otthon.
-Anyáék tuti, hogy imádni fogják.
-Remélem-túr a hajába szerelmes pillantással.
-Én biztos vagyok benne-szólal meg mögülem egy női hang.-Bocsi, nem akartam hallgatózni, csak látni akartam Flynnt-lép be a szobámba Daeny.
-Nem tudom, hogy ezt sértésnek vegyem-e, hogy a bátyám érdekel vagy örüljek, hogy visszajöttél-húzom be az ölembe, amivel Flynnből kiváltok egy sokat mondó mosolyt.
-Nem az a lényeg, hogy itt vagyok?-Néz rám Daeny, s elkezd a hajammal játszani.
-De, azt hiszem-mérem végig szemérmetlenül, majd finom csókot lehelek az arcára.
-Én is így gondoltam-mosolyodik el, majd a gép felé fordul.-Ami pedig Adrianát illeti, tuti, hogy anyudék imádni fogják. Én alig várom, hogy megint találkozzak vele.
-Ami lehet, hogy előbb lesz, minthogy te hazajössz-szólok bele.
-Na és minek köszönhetem majd a látogatást?
-Megyünk elbeszélgetésre a Harvardra, plusz Daenynek lesz ugye a Julliardos szereplés is. Nem mi szerveztük így, de egy napon lesz a mind a kettőnk elbeszélgetése úgyhogy akkor együtt mennénk.
-Okés, már alig várom. Tudjátok, hogy ide bármikor jöhettek, csak beszéljünk előtte, hogy bekészítsem az ágyneműket, meg rendet rakjak itthon.
-Mindenképp-ígéri Daenerys, s a fejét a mellkasomra hajtja, amitől megcsap az isteni illata.
-Hát halljátok, jól néztek ki együtt-méreget minket a tesóm, már amennyire ez lehetséges a távolság miatt a gépeken keresztül.
-Ugye? Szupercukik vagyunk, nem igaz, Hardyn?-Utánozza Daeny a zaklatómat az osztályunkból, mire a combjába csípek, amitől ő felsikkant.-Most mi az? Nem hoztam jól a figurát?
-Tudod, hogy rosszul vagyok, amikor így beszélsz-borzongok meg, határozottan nem a jó érzéstől.
-Bocsi-simítja meg az arcom, de még mindig pimaszul mosolyog.-Köszönjük-néz vissza Flynnre.-Képzeld, az öcséd nagyon érti a dolgát, ha le akar nyűgözni.
-Igen, mondtam én neked, hogy nem olyan vészes, mint azt te gondoltad.
-Ugye tudjátok, hogy itt vagyok?-Vonom fel a szemöldököm, mire Daenerys rám néz.
-Igen, de hogy miért? Hardyn, mindjárt indulnunk kell a suliba és te még mindig pizsamában ülsz itt. Nyomás készülődni-áll fel és elkezd ritmust tapsolni.-Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk!
Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne nevessek fel. Daenerys az aprócska termetével annyira komolyan vehető, mint egy kislány, mégis van benne valami, ami engem mozgásra késztet.
-Tudod, tegnap azt mondtam, hogy kedvellek-állok fel a szemébe nézve-, hát, ezek után még ezt átgondolom.
-Ugyan-legyint.-Már késő visszaszívni.
-Meg ne lepődj-csapok a fenekére, majd annál fogva magamhoz húzom.-Kérek puszit.
Daeny édesen felnevet.
-Mi az, mégsem vonod vissza, hogy kedvelsz?
-Fogd be, Hercegnőm és adj egy csókot.
Annak ellenére, hogy csípkelődött, nem vitatkozik sokáig. Lábujjhegyre áll, s a karjait a nyakamba akasztva megcsókol. Épp elmélyíteném a csókunk, amikor a bátyám megköszörüli a torkát odaát:
-Még hívásban vagyok.
-Majd este befejezzük-suttogom Daeny ajkaira, s lopok tőle még egy csókot, aztán elengedem.
-Na mesélj, kislány. Hardynt már kifaggattam a randitokról, de hallani akarom a te oldaladat is.
-Vigyázz, hogy mit mondasz-pillantok rá mosolyogva, miközben előszedek magamnak valami ruhát mára.
-Mert, mi lesz, ha nem?-Néz rám Daeny a válla fölött.
-Ne akard tudni-ingatom meg a fejem.
-Inkább menj öltözni-küld csókot felém.
-Még nem is vagyunk együtt, de máris parancsolgat-sóhajtok fel a plafonra nézve, de képtelen vagyok nem mosolyogni.