9. rész (16-18+!!!)

1.6K 87 22
                                    


Egyre hevesebben csókoltuk egymás ajkát. Mondhatni, már faltuk egymást. Végignyalt alsó ajkamon, ezzel bejutást kérve, amit meg is adtam neki. Nyelveink heves csatába kezdtek. Levegőhiány miatt elváltunk. Sasuke ezt az alkalmat kihasználva megfogta a hátsó felemet, és a falnak nyomott. Én a lábaimat a dereka köré fontam. Újra heves csókolózásba kezdtünk, én pedig lassan kikötöttem a nyakkendőjét, és a földre dobtam.

- Nem hittem volna, hogy a tanárommal fogom elveszteni. - Gondoltam magamban, miközben kigomboltam az ingét is. Ő letépte rólam a pulcsit, már csak a fehérnemű és a rövidnadrágom volt rajtam...

(Bocsi, de ezt a khmm részt nem írom végig, mert yaoi-ba tudok ilyet írni, de boy x girl-be, már valahogy más. Meg tudnám írni, de ez a könyv nem feltétlen erről szól)

*************

Meztelenül zihálva fekszünk az ágyamon. Annyira kimerültem, hogy nem bírok járni. Elhatároztam, hogy letusolok. A tusolással pár perc alatt végeztem. Mikor kijöttem, Sasuke, már felöltözött.

*************

A kirándulás többi napja is eltelt. Ezekben a napokban csak annyit beszéltünk meg Sasukével, hogy párkapcsolatban vagyunk. Még néhány kis csók elcsattand, de semmi több. Viszont még Hinata se tud róla. Mármint a kapcsolatunkról. Viszont van ennél fontosabb dolgom is. Az egésségem. Folyton hányingerem van, de az orvos azt mondta, nem vagyok beteg, inkább örüljek. Nem értem, hogy mire akart kijukadni. Elmentem egy másik orvoshoz is, és ő az mondta, hogy valami van a szervezetemben. Nem értem. Jövök hazafelé. Ezen gondolkodok. - TE JÓ ATYA ÚR ISTEN! - gondolom magamban, amikor rájövök, hogy miről beszéltek.

***********

Másnap megyek suliba.

Kinézet:

Ahogy beértem, a tanárit vettem célba

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ahogy beértem, a tanárit vettem célba. Kivágtam az ajtaját.

- Elnézést, de Sasuke-senseit el kell rabolnom egy pillanatra.

- Itt is mondhatod. Az igazgató, és a tanári testület is tudja. - felelte a párom.

- Nyílván, ha olyan téma lenne, akkor itt mondanám, de ez négyszemközti szitu.

Mindenki kérdőn nézett rám. Megadtam magam. Odamegyek, és megsúgom neki.

- Khmm. Sasuke. - mondtam még rendes hangerőn, amikor is kortyolt a témájába, és akkor elkezdtem súgni. - Drágám, a kirándulás első napján nem használtunk óvszert.

Itt koköpte a teát, és hatalmas szemekkel rámnézett.

- AZ AKAROD MONDANI HOGY...

- Igen azt. - mondtam rendes hangerővel.

- És én ennek örüljek, vagy szomorkodjak rajta? De ezt mi támasztja alá?

- Két orvos is utalt rá, de arra vártak, hogy én jöjjek rá. - A hasamra tettem a kezem, és folytattam - tegnap hazafelé menet elgondolkodtam rajta, és akkor jöttem rá.

- Miről van szó? - kérdezi az igazgató. Egyszerre ránéztünk.

- Nanimonaj! (Japán Nanimonaj=semmiről)

- Magyarázatot MOST!

Mind a kettőnkről folyik a víz. Ha nem válaszolunk, engem az iskolából, őt az állásából rúgják ki. Ha őszinték vagyunk nagyobb eséllyel maradunk a jelenlegi helyükön...

Hamarosan folytatás.🤫😏🤭😉

NA DE, TANÁR ÚR! [Sasuke x oc] ||Befejezett!||Where stories live. Discover now