Tévhit (Kuroo×Oc)

3. Rész

Nem vettem észre, hogy Kuroo itt van csak akkor amikor annak a férfinak bevert egy akkorát, hogy elesett. Őszintén nem gondoltam, hogy itt van, hogy ide jön, de nagyon örültem nem akartam, hogy megtörténjen velem is amit anyának kellett túlélni.

Kuroo lenézett rám, oda jött és legugolt mellém majd megszólalt.
-Mostmár minden rendben, itt vagyok - nyugtatott amire én csak bólogatni tudtam, ugyanis még mindig a sokk alatt voltma.
-Fel tudsz állni? - kérdezte miközben felállt, én erre megpróbáltam felállni, de a lábaim remegtek a félelemtől így azért, hogy ne essek el Kuroonak kellett megtartania. Ezek után menyasszonyi pózba vett fel amit én nem nagyon értettem, de nem tudtam járni így nem törődtem ezzel és belekapaszkodtam.

Már egy ideje sétáltunk mire Kuroo feltett egy kérdést.
-Miért kerültél egész héten? - nem akartam elmondani az igazat, de képtelen voltam kitalálni valami értelmes hazugságot.
-Mert olyan érzésem volt, hogy kötődök hozzád...., de én az ilyesfajta érzéseket megvetem és úgy gondolom, hogy csak rosszat tesznek az embernek - őszinte voltam és nem féltem azért, hogy emiatt megutál mert már elégszer éltem át ezt az érzést.

Mikor hazaértünk Kuroo csak a házban tett le, ennek hála anya is látta, hogy van valami bajom amire rá is kérdezett, de én csak azt mondtam, hogy nem történt semmi csak elaludtam és Kuroo hozott haza, majd megköszöntem Kuroonak amit értem tett (nyilván úgy, hogy anya ne jöjjön rá mi is történt igazából) és felrohantam a szobámba. Ott ledobtam a cuccom sz ágyamra és beültem a sarokba, ahol felhúztam a térdem és úgy gondoltam végig a semmire kellő életem.

#Kuroo szemszöge#

Valószínűleg Nozomu anyja észre vette, hogy itt valami nincs rendben ezért megkért, hogy maradjak kicsit. Miután leültem a fotelbe megkínált teával és sütivel amit elfogattam, majd leült mellém.
-Figyelj Kuroo-san, tudom, hogy történt valami a lányommal annyira azért ismertem, hogy ezt megtudjam állapítani. Azt is tudom, hogy te tudod mi történt és tudom, hogy ha Nozomu nem akarja elmondani akkor te se fogod, de kérlek. Nekem nagyon fontos s lányom még ha ő nem is így gondolalja... - ezek után nem tudtam azt mondani, hogy nem mondhatom el vagy, hogy nem történt semmi, így én is elkezdtem mesélni amit tudok.
-Én nem tudom, hogy pontosan mi is történt, de elmondom önnek, hogy mit tudok....Nos épp mentem hazafelé amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja egy szóval..ez a szó az volt, hogy.... segítség. Mikor közelebb mentem felismertem, hogy Nozomu kiabálja a nevem, így el kezdtem a hang felé futni ahol a körülményekből leszűrtem egy férfi.....megakarta erőszakolni.....a lányát... - láttam, hogy Nozomu anyukája nagyon ledöbben.
-A... lányom.... azért.... félt annyira.....mert.... úgy született, hogy engem..... megerőszakoltak.....emiatt már rengetegszer megfordult a fejemben az.... öngyilkosság - itt egy kicsit megált - és már voltak kísérletei is...., sőt...az egész életét úgy éli le, hogy ő felesleges és, hogy mindenki utálja őt ő egy szemét, egy felesleges... tárgy. Alsó középben volt két fiú barátja. A nevüket nem tudom. Rajtuk kívül senki sem fogadta el a "betegségét".
-Én ön azt tudja, hogy Nozomu miért veti meg az érzelmi kötődést? - tettem fel egy engem nagyon érdeklő kérdést.
-Sajnos nem tudok sokmindent, de egy nap előbb jött haza az iskolából mint szokott. A szemei könnyesek voltak, de az is látszott rajta, hogy nem most sír először....mikor rá kérdeztem, hogy mi történt nem mondott semmit én csak határon nap múlva volt hajlandó megszólalni, és akkor is az volt az első amit mondott, hogy az érzelmek feleslegesek. De azóta nem hallottam semmit a közelebbi barátjáról majd később már semelyikökrő. Ezek után Nozomu nagyon csendes lett. - ledöbbentem. Az egész nem nyer értelmet míg nem tudom meg, hogy mi történt a két barátjával.

Ezután elindultam haza. Az utam azzal telt, hogy gondolkodtam.
Milyen betegség? Kik voltak a barátjai, és mi történt velük? Miért veti meg az érzéseket?
Viszont az is meglepett, hogy kötődni kezdett hozzám. De leginkább jól esett. Már egy ideje rájöttem, hogy bele szerettem Nozomu-ba.
Mindenképp elszeretném érni, hogy ha nem is viszonozza az érzelmei legalább szeressen a társaságomban lenni.

-Nozomu szemszöge-

Holnap szombat. Nem kell menni suliba..... bár lehet jobb lenne ha meghalnék...... Mindenkinek csak gondot okozok. Kuroonak is a segítségemre kellett sietnie, anyának is miattam kellett fájdalmakat átélnie és rám kell költenie, a tanároknak is csak egy plussz ember vagyok, na és a csapat? Nekik is csak a terhükre vagyok a tudatlanságommal. NEM IS KELLENE LÉTEZNEM!! - sírtam el magam.

Egy ideig sírtam és gondolkodtam, hogy mikor lenne a legjobb ha végzek az életemmel.....eme csodás gondolatokkal aludtam el, a szobám sarkában.

Az ajtóm kopogasára keltem. Ránéztem magamra, majd elszörnyedve jöttem rá, hogy még az egyenruhámban vagyok. Villámgyorsan vettem fel egy belegítőt és egy hosszú ujjú pólót.
Oda rohantam az ajtóhoz és kinyitottam. Anya aggódó tekintetével találtam magam szemben.
-Kislányom! Annyira aggódtam érted! - ölelt szorosan magához. Gyorsan vissza öleltem.
-Miért? - hülye kérdés! Mi az, hogy miért? Nozomu 17 éves vagy és ráadásul már több öngyilkossági kísérletet tettél! Szerinted az anyád nem aggódna érted ha bezárkózol a szobádba és délután kettőig ki se teszed a lábad?! Annyira hülye vagyok.
-Miért ne aggódnék? - anya most miért ilyen értetlen a hangod?
-Nem érdemlem meg az életet. Nem is kéne léteznem. - motyogtam.
-Ne bíráskodj!

A nap nem volt túl érdes. Megcsináltam a házikat, tanultam, és terveztem a halálom.

-Másnap-

Hajnalban keltem. Kikászálódtam az ágyból és felvettem a tegnapi ruhám. Lementem a konyhába, majd palacsintát kezdtem csinálni. Miután kész lettem kitettem két tányér és elhelyeztem rajta egy-egy darabot a kész ételből. Anyának csináltam a kedvenc kávézóból és oda tettem a tányér mellé, magamnak töltöttem egy pohár narancslét. Csöngettek, elgondolkodtam, hogy ki lehet az ilyenkor. A padló megnyokordult és anya kómás feje bukkant fel.

Mikor kinyitottam az ajtót egy Kakas fogadott.
-Kuroo-san? - mit keres itt?!!? Remélem nem anya hívta meg, bár akkor már egy hadseregnyi kaját csinált volna...
-Nozomu-chaaan! Gondoltam meglátogatlak. Bemehetem? - mi az, hogy meglátogat? Nem is utáll?
Csak arrébb áltam, ezzel beengedve. Levette a cipőjét majd követett a konyhába.
-Elnezést, de nem tudtam, hogy te is itt leszel.... terítek neked is. - azzal elő vettem még egy tányért. Fogtam egy üres poharat majd töltöttem bele narancslevet és oda tettem elé. A tányérra helyeztem egy palacsintát és azt is elé tettem.

Miután elfogyasztottuk az ételt Kuroo és én felmentünk a szobámba. Nem igazán történt semmi. Egy két kérdést fel tett és próbált beszélgetést elérni, de nem igazán ment. Tízkor elkellett mennie, nekem igazából jól esett, hogy csak úgy eljött, de furcsálom is.

-Másnap-

Hétfőn nem igazán történt semmi. Minden úgy lelt ahogy lenni szokott. Csak annyi különbséggel, hogy az edző azt mondta, hogy holnap (Kedden) lesz egy edzőmeccsünk az Abo Johsai ellen. Én semlegesen néztem elébe a dolognak, mégis kíváncsi voltam arra, hogy milyenek a fiúk igazi meccsen és ha jól tudom ez a suli nem egy gyenge ellenfél.

De ha tudtam volna mi fog történni.....

(1127 szó)