Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki aranykanállal a szájában született. A vagyon és a név nem minden. Nem szabad senkit sem lenézni a sorsa vagy a származása miatt, mert bárki kerülhet hasonló helyzetbe! Ahogy Harry Styles is mondja: „ Treat peo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A rész eleje cenzúrázott, (3 mondat erejéig) a teljes fejezet megtekinthető a bloggeremen, aminek linkjét meglelitek a profilomon :)
Harry:
Dühösen vágtam be magam mögött az ajtót. Adok én neki! Idegesen rúgtam bele egy kavicsba, majd ültem le a ház mellett álló rönkre. Iszonyatosan feldühített most. Három hónapnyi elfojtott szexuális vágy van bennem, feszült vagyok, ideges, és kielégülésre vágyom. Erre mit művel? Eldob, mint egy megunt játékot. Harry Stylest senki nem dobhatja el! Gondolataimat velőtrázó sikoly szakítja félbe.
- Segítsen valaki! Könyörgöm... Nem bírok el több terhet! - Louis hangja. Szinte megfagy az ereimben a vér, ahogy kétségbeesett hangját hallom. Őrültként tépem fel a kunyhó ajtaját, és látom a drágámat a földön összeroskadva. Üvölt, és szinte magánkívül van.
- Itt vagyok! Semmi baj! - ölelem magamhoz a reszkető testét. Rázza a zokogás, és teljesen kivan készülve.
- Segítsen valaki! Nem bírok több fájdalmat elviselni! - mondogatja kétségbeesetten.
- Segítek szerelmem! Semmi baj! Itt vagyok veled! Itt vagyok édesem! - ölelem, és finoman ringatni próbálom őt - Mi fáj szerelmem? Mi a baj? - próbálok érdeklődni.
- A szerelem fáj... Az, hogy rá fogsz jönni, hogy értem nem volt értelme mindent eldobni, és gyűlölni fogsz engem! Gyűlölni fogsz, mert semmit nem tudok adni neked, semmi nincs a szerelmemen kívül...
- Nekem másra nincs is szükségem! Kérlek szépen döntsd el, mit szeretnél. A régi Harryt, aki a földesúr volt, vagy a feleségedet, aki melletted lehettem?
- Én csak... Én csak... Én csak a kis feleségemet szeretném visszakapni... Bújik a karjaim közé.
- Szeretlek Apuci! Szeretlek mindennél jobban! - sírása nem akar csillapodni. Gondolom, most jön ki rajta az a három hónapnyi fájdalom.
Annyit elértem, hogy már felém hajolt, a karomba bújt, és úgy sírt, úgy kapaszkodott belém, mint egy haldokló a remény utolsó fűszálába, hogy talán még élhet egy kicsikét. Szeretettel simogattam a hátát, karjaimmal óvón öleltem, míg puszikat hintettem a hajába.
- Sírj csak. Jobb lesz utána, meglátod. Nincsen semmi baj. - rossz volt ilyen sérülékenynek és gyengének látni az én mindig erős szerelmemet. Fogalmam sincs, meddig maradtunk így, de lassan elkezdett a drágám megnyugodni. Kínkeserves sírása már csak szipogássá szelídült, de még mindig ugyanúgy öleltem, mint addig. Segítettem neki felállni, és leültettem az ágyra, magammal szembe.
