Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki aranykanállal a szájában született. A vagyon és a név nem minden. Nem szabad senkit sem lenézni a sorsa vagy a származása miatt, mert bárki kerülhet hasonló helyzetbe! Ahogy Harry Styles is mondja: „ Treat peo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy újabb satnya rész, sorry 😅
Harry:
Nem tudom megmondani, meddig voltam a hideg kövön miután elestem. A fejem fájdalmasan lüktet, ég a szemem, és nagyon fázom. Gyorsan, fog vacogva összeszedem az elejtett tűzifát, majd beviszem. Még van annyi parázs, ami meggyújtja a rönköket, így miután ráteszem azt a kályhára, lefekszem kicsit az ágyba, hogy pihenjek pár percet, amíg át melegszem. Olyan furán érzem magam. Fura emlékképek villannak lehunyt pilláim előtt. Fáj tőlük a fejem. Azt hiszem, kicsit el is bóbiskolok, mert arra riadok fel, mintha egy erős villámcsapás érné az agyamat, minden az eszembe jut. Louis, a találkozásunk a földön, amikor elvettem azt az egy cső kukoricát is tőle... Aztán otthon a nejem... A kártyaparti, elvesztek mindenem, az utcán kóborlok, éhezem, fázom, és beteg vagyok, majd megvernek. Louis ápol... Istenem, azok után amit tettem vele, még a házába fogadott, és megosztotta velem azt a keveset, ami neki van... A sérült kis keze, hogy elő teremtse számunkra az aznapi betevő falatot... Aztán az első együttlétünk. Nem tudok rá haragudni, amiért nem szólt, hogy tudja, ki vagyok, hiszen neki köszönhetem az életem, és azt a csodát, amit általa tapasztaltam meg. Azt, hogy a szerelem mennyire édes, mennyire szükséges, mennyire függővé tesz, mint azokat, akik megrögzött kártyások, vagy alkoholfüggők. Nekem ő az alkohol. Minden percben utána epekedem, ízlelni akarom őt, érezni férfias, pézsmaillatát, behódolni az akarata előtt, és átélni azt az enyhén csípő, égő érzést, amikor az ujjai eltűnnek bennem. Megrészegített, elkábított, teljesen beleszerettem. Ő az én apucim. Imádattal hódolok be neki, és élvezettel veszem, hogy uralkodik a testem felett. A nejemmel a szexuális életünk egy unalmas teadélután volt ahhoz képest, amit ez a férfi tesz velem. Minden sejtem izzik, mohón vágyik rá, hogy érezze a kedvesem érintését. A feleségem ezzel szemben csak feküdt alattam, és tűrte, hogy végezzem a dolgom. Ha nagyon jó voltam, esetleg egy halk sóhajt hallatott, de Louis, ő más. Ha a számmal lepem el, és kényeztetem meredező tagját, hangosan értékeli minden tettemet, így adja tudtomra, hogy jól érzi magát velem. A csúcshoz közel pedig rendre a hajamba tép, és egy helyben tartva a fejem ostromol tovább, a saját ritmusában. Pusztán elég a gondolat, hogy a nadrágom szűkösen megfeszüljön. Nem fogom elmondani neki, hogy tudom ki vagyok: egy kisemmizett gróf. Inkább játszom el örökre az amnéziásat, de nem akarom őt soha elengedni! Ő az életem, és boldoggá akarom tenni, amíg a szívem utolsót dobban. Az én apucim, aki visszaadta az őszinte mosolyt az életembe. Hiába ettem aranykanállal a legfinomabb fácán levest és ettem vaddisznó sültet hatalmas asztal mellett, ha a legfontosabb hiányzott az életemből, az igaz és őszinte szerelem. Itt fából faragott kanállal étkezünk, sokszor csak vízben főtt zabot, vagy kását, és ha sikerül, egy picike sót vagy cukrot tudunk rá perdíteni, hogy valamicske íze legyen, mégis, itt olyan boldog vagyok, ebben az apró kis kunyhóban, amit sosem reméltem. Erőszakkal sem tudnának rákényszeríteni arra, hogy elmenjek innen, elhagyjam a szerelmemet, és visszatérjek a saját közegembe. Nem! A gondolattól felfordul a gyomrom. Ez az én otthonom, ahol apuci van. Nemsokára meglátom végre közeledni őt. Alig várom, hogy végre belépjen, és immáron teljes tudatában annak, hogy ki is vagyok, végre úgy érintsem őt, mint Sir Harry Styles gróf. A másodperceket számolom, amíg várok rá. Már csak pár lépés, és végre nyitja az ajtót. Szerényen mosolyog, amint belép, és én végre rávettem magam lédús ajkaira. Meglepetten fogadja, amint az ajtóhoz nyomom, és úgy csókolom, mintha az életünk múlna rajta. Kezem közben a nadrágján kutat, hogy kiszabadíthassam még nyugalomban lévő hosszát. Lou az ajkaimat harapja finoman, amíg két tenyere közé veszi az arcom, és a csókunkban átveszi a vezető szerepet. Mire sikerül kiszabadítanom a textil fogságából immár keményedő tagját, éhesen nézek rá, majd úgy térdelek elé, mint hű rabszolga a gazdája lábához.
- Harry! Kincsem! - suttogja, amíg én közelebb hajolok, és végig nyalok egészen a tövétől a nedvesen csillogó makkjáig. Jólesik érezni az illatát, felkorbácsolja amúgy is végtelen vágyamat. Falánkan veszem ajkaim rejtekébe, hogy végre nyelvemmel érezhessem a sós nedűt. A csípőjébe kapaszkodva térdéig tolom ünnepi nadrágját, aminek zsebéből kiesik az apró zsoltár, és az énekeskönyv is. Most nem törődünk ezzel, mert Louis épp azon van, hogy megtartsa magát, olyan szenvedéllyel szeretem, amíg én mohón falom a centiket. Egyre többet és többet tűntetek el a méretes hosszából, mígnem egészen a torkomig lejuttatom őt. Nem vagyok képes betelni az ízével, az illatával. A feszes nadrágom majdnem lereped rólam, pusztán attól, hogy végre érezhetem a fojtogató érzést, amint a hajamba tép, majd szorosan rá fog a fejemre, amíg egyre gyorsabb ütemben pumpálja ajkaim között magát. Sírni volna kedvem a gyönyörűségtől, ami átfut rajtam, amint megérzem a forró cseppek spriccelését a nyelőcsövemre. Mint a szomjazó, ki sivatag száraz torokkal végre kap egy csajka vizet. Hozzá sem kell érjek hosszomhoz, a gondolat, az érzés, az íz, az illata, amint a kedvesem eléri a boldogság legfelső fokát, nálam is azonnali örömet fakaszt, és átáztatom az alsómat. Louis pihegve rám néz, fáradtan csillognak a szemei, amíg én magam is kipirultan pislogok föl rá.
- Szeretlek Apuci! - pihegem neki. Eddig még sosem fejeztem ki az érzéseim, de az elmúlt pár nap tanúbizonysága alapján ő is így érez irányomban. Megcirógatja az arcomat, majd amíg segít felállni a térdepelésből, miután vissza húztam a nadrágját, így szól:
- Nem tudom, meddig fogod ezt így érezni, édes Harry, de amíg a szívem egyet is ver, tudd, én szeretlek téged, bármit hozzon az élet. - szemében szomorúság csillan, amit nem értek. Szorosan magához ölel, majd érzem, amint vállai megrázkódnak. Sír. Nem kérdezek semmit, csak tartom őt a karjaimban, és hagyom, hogy ki sírja a bánatot, ami a szívét szaggatja. Valahol belül sejtem, mi a baj, de nem kérdezek rá. Hosszú percek után elhúzódik, megtörli könnyesarcát, majd fáradtan elmosolyodik.
- Minden rendben lesz. Ugye hercegnőm? - néz rám, és úgy éhezik a válaszomra, mintha ezen múlna a világ sorsa.
- Igen apuci, hiszen szeretjük egymást, és senki nem szakíthat el minket.
- Köszönöm. - suttogja, majd letérdel, és felveszi a kiesett könyvecskéket.
Nézem őt, és tudom, hogy valami baj van. Fél attól, hogy mi van, ha emlékezni fogok. Nem akarom neki elmondani. Félek, hogy el zavarna maga mellől, és többé már nem szeretne az apucim lenni. Odalépek hozzá, és magamhoz ölelem. Nem szólok semmit, de minden szeretetemet bele adom. Mi összetartozunk.
