Amnesia |Bucky Barnes Ff.|

1. Kezdjük a legelején

-Holnap akkor átjössz? - szóltam a telefonba.

-Persze! Mikorra?

-Délután három?

-Rendben. Na szia! - érkezett a válasz a vonal túlsó végéről.

-Puszi!

Amint letettem a telefon fordultam is vissza a pulthoz.

Vacsorára Bolognait készítek, amit egy pohár vörös borral fogyasztok el. Még kettőt kavartam a húson, és letakartam a fedővel, hadd süljön magának.

-Ti is éhesek vagytok? - néztem kisállataimra. - Na, ennek kell kb... - néztem az órára.- 10 perc. Addig kimegyünk. Sipirc kifelé!

Augusztusban kezd egy kicsit hidegebb lenni, érzed, hogy jön az ősz, főleg a hónap végefelé.

Ahogy a teraszra léptem megcsapott a hűvös levegő. A kutyus előre szaladt, míg a cicám a lábamnál tekergőzött.

A kertem leghátsó részében kialakíttattam egy sík részt, amire ülőgarnitúrát vásároltam. Innen legszebb a kilátás. Látom a kis falut, ahol élek, a vadállatokat az erdőben. A csendben a kis patakot és a szellőt lehet hallani.

-Na mit hoztál? Eldobjam? - néztem kutyámra. Ő boldogan ugatva egyet felugrott, jelezve ezzel, hogy igen, ő is szeretné.

Amint elhajítom a labdát egy motor hangja csendül fel.

Az enyém nem lehet, hiszen ott van a garázsban, akkor mégis ki ez?-tanakodom magamban.

Messziről hallom a ház csengőjét, hozzám jöttek. Felállok a kanapéről, és lesétálok a kapuhoz. Időközben besötétedett, így a terasz felé veszem az irányt és felkapcsolom a külső lámpát.

Abban a pillanatban, amikor megpillantom a személy arcát, lesokkolódom, és a földbe gyökerezik a lábam.

-Bucky?

-Szia, Emmy!-köszönt mosolyogva.

Kinyitottam a kaput és azonnal a nyakába ugrottam. A lábaimat átkulcsoltam a dereka körül, ő pedig a fenekemnél tartott.

-Hiányoztál-motyogtam a nyakába.

-Te is nekem! - tett le.

-Mi szél hozott?

-Jöttelek meglátogatni. Tudod két évig nem láttalak és...

-Eltűntem. Nagyon sajnálom! Nem tudtam feldolgozni a történteket. Furcsa volt ott lenni - hajtottam le a fejem.

-De megtaláltalak, semmi bajod, úgyhogy most ne szomorkodjunk. Itt laksz? - mutatott a házra.

-Nem ott lent a patakban. Én vagyok a kis hableány - vágtam rá flegmán. - De igen, igen itt lakom.

Beállt egy kis csönd. Kezdett kínos lenni, így beljebb hívtam őt.

-De a motor... - aggódott.

-Ez vidék. Itt megbíznak egymásban az emberek. De ha neked úgy jobb, ha behozod, nyugodtan- mutattam az udvarra.

-Oké. Itt jó lesz?

-Igen, hagyd csak ott - bólintottam. Hirtelen megjelent Zeusz, és elkezdett ugatni Buckyra. - Zeusz! Csend legyen!

-Szia kisöreg! - nyújtotta ki felé bal karját, emiatt felcsúszott kissé a kabátja ujja, láthatóvá téve a fém karját. A kutya ezt meglátva hátrébb lépett, majd onnan ugatott tovább.

-Csend legyen már! Gyerünk befelé! - kiáltottam rá. Abba hagyta az ugatást majd felszaladt a teraszra. Ott még visszanézett, majd leült az ajtóba.