Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fekszenek a virágok, valami átgázolt rajtuk az éjjel. Nem hiszem, hogy mi voltunk azok, de egészen kizárni sem tudom. A tombolásnak, ha volt is, mindenesetre már vége. Fegyelmezetten állunk az ablaknál, bőröndjeink a lépcső mellett katonás sorrendben. Talán ez a legrosszabb az utolsó előtti napban. Nem teljes 24 órád van arra, hogy még egyszer visszarohanj azokra a helyekre amelyek legjobban a szívedbe lopták magukat. Felnőtt emberek vagyunk, egymáshoz sem érünk. Valami mozdul odafent, de ez már nem ránk tartozik. Ezek sem kelnek fel többé. Gondolom miközben a virágokat bámulom. Minden éjszaka egy kis halál. Tudod...egyszer majd érzel te is valamit. Valamit, amitől a 40 fokban is kiráz a hideg és elfogadsz majd valakit olyannak amilyen. Csodálatosnak látod majd, és imádni fogod minden apróságát.
-Most hogy ezt elmondtam tegnap, sebezhetőnek érzem magam..szólaltam meg halkan, a hangom elcsuklott. -Most, hogy elmondtad, már tudom, hogy elhiszed: nem élnék vissza vele..válaszolta, majd elfordult az ablaktól. Többé nem láttuk egymást aznap. Attól félek, soha többé nem is fogjuk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
