𝐈 𝐇𝐎𝐏𝐄 𝐒𝐇𝐄 𝐃𝐑𝐎𝐖𝐍𝐒 | 𝘛𝘰𝘮𝘮𝘺 𝘐𝘯𝘯𝘪𝘵

1.

Esküszöm teljesen normális hétvégének indult...még egy csípős beszólás a szőkétől és én instant felkötöm magam. Ha tehetném visszamennék az időben és egy erős nem-et kiáltanék a szüleim nyaralási ötleteire. Már a repülőtéren is rossz előérzetem volt, de nem gondoltam, hogy itthagyom az agysejtjeim felét egy félszigeten a tenger mellett. Miután közölték, hogy a szállásunkon az ebédlőt egy másik családdal osztjuk meg, már tudtam hogy itt semmi sem sülhet el jól.

-Baszki te soha sem vágysz egy kis egyedüllétre?-kérdezte miközben hanyagul ledobta a törölközőjét a homokba.
-Nem, én mindig arra vágyom hogy veled legyek.-vinnyogtam idegesítően.

Alig ismerjük egymást egy napja, máris megindult a csata kettőnk között "idegesítsük halálra a másikat" címmel. Vele ellentétben én gondosan szétterítettem a törölközőmet, és a táskámat rárakva a sós víz felé futottam. Dél körül járt az idő, talán ilyenkor van a legmelegebb. Semmi másra sem vágytam csak arra hogy végre lehűthessem magam a vízben. A vállam felett visszanézve láttam, hogy a családom is megérkezett, az én törölközőm köré pakolva az ő cuccaikat.

A szüleink láthatóan sokkal jobban kijöttek egymással, már első nap ebédnél egy asztalnál ültek, vegyes témákról beszélgetve. Először nem is terveztem lemenni az ebédlőbe, nem akartam ismeretlenekkel találkozni, de az éhségem mégis rávett arra hogy keressek valami harapnivalót. Nos, én CSAK kaját akartam, nem egy fiút aki kikapja a kezemből a doboz műzlit, annyit morogva hogy: Bocsi ez az enyém. Az egész étkező egy pillanat alatt minket kezdett el figyelni ahogy a hangomat megevelve téptem ki a kezei közül a dobozt. Anyám csak megforgatta a szemeit, majd szólásra nyitotta a száját.

-Hagyd őket, majd megbarátkoznak.-legyintett a másik anyuka, majd nyugodtan folytatta az étkezést.
-Nem, ez az enyém. Nem tanítottak meg hogy ez kibaszott kultúrálatlan egy dolog?!-néztem mélyen a szemeibe. Ő csak lepillantott rám, majd hátat fordított.
-Válaszolj ha neked beszélek!-ütöttem bele a vállába a műzlis dobozzal, egy csepp félelmet sem mutatva. Bevallom, nem szoktam szégyenlős lenni, inkább kiállok a véleményemért. Ekkor felém fordult, mire hátraléptem. Rémisztően dramatikusnak hatott a magas fölém tornyosuló szőke fiú. Talán mégsem kellett volna. Ahelyett hogy akármit tett volna csak felém nyújtotta a kezét.

-Tommy.-erőltetett egy mosolyt az arcára. Félrebillentettem a fejemet, majd a kezére néztem. Óvatosan megráztam a kezét.
-Örvendek. A nevem többet ne vedd el a kajámat.-mosolyodtam el én is, majd a kezemet kirántva az övéből boldogan kinyitottam a műzlis dobozt. Igen, ez volt pontosan egy nappal ezelőtt. Azóta az eset már megismétlődött egyszer, de ezúttal a dologból tanulva inkább elkértem tőle azt az átkozott dobozt. Az rázott vissza a valóságba, hogy valaki lefröcsköl a jéghideg vízzel.

-Anyád!-kiáltottam fel rögtön, megrezzenve. Rögtön visszafröcsköltem.
-Anyám?-vihogott kisöpörve a vizes tincseit az arcából.-Nézd csak, ott ül!-intett a szőke nő felé. Valamit be akartam még neki dobni ráadásként, viszont helyette inkább csak meglöktem így az egyensúlyát elveszítve szinte rögtön hasraesett egyenesen a jéghideg vízbe.
-Ó...-húztam el a számat, majd rögtön a part felé kezdtem futni...már amennyire a vízben ez lehetséges.
-GYERE VISSZA EZT MÉG MEGBÁNOD!-ordította majd feltápászkodva utánnam kapott. Talán egy kőnek köszönhetem azt hogy a fiú ismét hatalmasat csobbanva hasalt el mögöttem, míg én sikeresen megszöktem.
-Remélem megfulladsz!-ordított ki a partra, felmutatva a középső ujját. Az anyukája szinte rögtön felé kapta a tekintetét, mire Tommy ártatlanul intett egyet. Csak nevettem egyet, majd a táskámban kezdtem kotorászni.

Estefelé jár az idő, a strandon nem sok időt töltöttünk, az eső szakad odakinn. Igazából szeretem az esőt. Az illatát, és az emlékeket, amiket magával hoz. Néha csak úgy hullanak rám az emlékek mint az esőcseppek. Az egyik hideg, a másik égető és forró. Leültem az ágyamra a naplómmal és egy kifogyófélben lévő gyolyóstollal a kezemben.

Akartam írni arról, mennyire hidegrázós gondolat az, hogy mindaz amit érzünk semmi több, mint előre meghatározott kémiai folyamatok végbemenetele az agyunkban.
Azután eszembe jutottál, és inkább írtam valamit vadvirágos mezőn ugrándozó őzekről, csak azért, hogy ebbe is beleborzongjak. Mindig is úgy gondoltam, hogy szerelembe esni kockázatos. Mert ami esik azt vagy elkapják vagy pedig összetörik.