A Granger faktor

6: Zsivány

„Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
- Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!"

Romhányi József

Southampton, mint tulajdonképpen az egész Brit-szigetek, az óceáni éghajlat alá tartozott. Ez, nem földrajztanárok nyelvére dekódolva, azt jelenti, hogy az év nagy részében hűvös, lucskos, nedves, esős – egyszóval randa – időjárás uralkodott. És pontosan ilyen idő volt akkor is, amikor Hermione sikítva, keresztülesve egy mágikus tükrön át, egy sárpocsolya közepében landolt.

– Gyere csak utánam, te mocsok – préselte ki a szavakat vacogó fogai közt a lány, a kedves becézgetést férjének szánva. – Hogy lehet valaki egyszerre egy zseni és ennyire hígagyú, az már tényleg csoda.

Az éjszaka leple elrejtette, ahogy a boszorkány szúrós szemekkel az üres utca felé meredt, ahogy kezeit a csípőjére téve jobb lábát türelmetlenül dobogtatta a latyakos aszfalton. Látszólag nem igazán foglalkoztatta, hogy kék kosztümje érkezésének következtében immáron rozsdabarna színben pompázott, göndör, vizes tincseit sem söpörte ki az arcából.

– Ha alantasabb ember volnék, akkor összetévesztettem volna egy kákalaggal, és már holtan heverne a földön – szólalt meg hirtelen Piton, és a lány megpördült a tengelye körül.

– A maga szépsége meg egy trolléval vetekszik – vette oda neki Hermione. – Mégis, mi kifogása volt az ellen, hogy egyszerűen megkérjen rá, hogy átlépjek az átjárón?

– Az idő rendkívül kritikus. – Perselus megköszörülte a torkát, tekintete kerülte a nőét. – Arra. – Fejével a kikötő felé biccentett, majd sietős léptekkel elindult.

Hermione, megesküdve magában, hogy a dolgot nem hagyja annyiban, követte a férfit. Ideje volt fuvart találniuk külföldre.

*

Ha valaki Ron Weasley hajóját jachtként definiálná, gyakorlatilag igaza lenne, hisz szabadidős célt szolgált, és hosszában elérte a tizenöt métert. Az ember vitatkozhatna, hogy az összetákolt jármű inkább emlékeztetett egy amatőr mugliőrült félresikerült kísérletére.

A hajóalapot valóban egy modern motoros jacht adta, ez nyilvánvaló volt, csakhogy Arthur Weasley lankadatlan lelkesedéssel rajongott a vitorlás szerkezetekért is, így két árbócot is hozzátoldott művéhez.

Plusz egy kétméteres tévéantennát.

Az így elkészült tákolmány nem hogy nem volt nevezhető luxusjárműnek, de bizarr külsejével, bűbájok nélkül be sem tudott volna olvadni a muglik környezetébe.

Na, csak kitaláltam, hogyan nézett ki a hajó.

Ennek ellenére Ron szívében különleges helyet foglalt el a barkácsolt gálya, és büszkén hangoztatta, hogy a legjobb vízi járműveket is lekörözi.

– Két perc alatt átszeltem vele az egész öblöt – dicsekedett barátjának. – Talán még hamarabb is.

– Ezzel a romhalmazzal legfeljebb a rusnyasági rekordot szeled át.

Harry és Ron megdöbbenve fordult hátra, és körülbelül tíz méterrel mögöttük egy elegáns luxusjachtot pillantottak meg. A berregő motorzajtól – vagy talán az emelkedett véralkoholszinttől – addig egyikőjük sem vette észre, hogy valami feléjük közelít.

És ez bizony tényleg luxusjármű volt, három, fényűző emelettel, makulátlan karosszériával. A tetőtéren egy alak támaszkodott a korlátnak, és bár a fényszórók a griffendélesek felé irányultak, így is ki tudták venni az önelégült vigyort az ünneprontó arcán.