Vörös rózsa (II. fejezet)

Tizenötödik rész.

• Míra szemszögéből nézve•

Két nap múlva ki is engedtek, őszintén, nagyon fura érzés tudni, hogy ennyit ér az élet, bármikor vége lehet, és egy év telt el úgy, hogy kómában feküdtem, és közben mennyi minden szét esett körülöttem, voltak tini koromban depresszív gondolataim, mi lenne ha itt hagynám a francba ezt a kocerájt, de most rá jöttem, hogy csak át adnám a problémákat másokra, másrészt, nagyon rövid az élet, és hamar el tudod pazarolni, ahelyett, hogy élnéd, úgy ahogy te akarod,illetve mi lenne ha nem jöttem volna vissza? Mark rossz körülmények közt van igazságtalanul, nyomozó valószínűleg nem tudott volna soha teljes értékű életet élni, Alexről hallottam, hogy minden este felváltotta akaratlanul is a nyomozót, és a szüleim, akik felneveltek, akik bíztak bennem, össze törve várták mindennap a jó hírt, miszerint felkeltem, és Scarlett, aki mindennapot végig sírta, de mégis reménykedett,szerinte erős vagyok ahhoz, hogy vissza térjek, nem hagyhatok senkit hátra,igaza volt.

Soha, de soha többet nem szeretném, csak úgy itt hagyni ezt a világot, úgy, hogy tudom, hogy még van dolgom, és vannak olyan személyek akiknek számítok.

Elindultunk kifelé az épületből, kocsiba be szállva és elindulva lehúztam az ablakot és élveztem ahogy a szellő ki be jár az autóból, az a hűs levegő, nyomozó halovány mosollyal élvezte a látványom, de a könnycsepp még mindig a szeme sarkában állt, vagy az örömtől vagy mert megkönnyebbült, vagy esetleg azért mert nem akar többet ilyen látványban részesülni, mint az elmúlt egy évben..

~ Üdv, otthon. - nyitja ki az ajtót előttem a nyomozó, és utánam kullogva be csukja azt.

~ Annyira jó itthon lenni, veled. Már csak Mark hiányzik. - ülök le a kanapén, Hardin megfogja a kezem és az ölébe ültet.

~ Megoldjuk, Míra. - szorít magához, és egy nyálas puszit nyom a homlokomra, hiányzott szeretve érezni magam, hiányzott, hogy a közelében legyek, hiányzott, hogy érezzem illatát és érintését, ami mindig megbabonáz.

~ Ígérd meg, Míra, hogy többet nem hagysz itt. - gurul le két nagy könnycsepp arcán és bele fúrja arcát mellkasomba.

~ Megígérem, Hardin. - adok egy puszit a feje búbjára, és egy kis idő után el aludtunk, egymás ölelésében, közelségében, szeretetében.

Másnap reggel rendbe tettem magam, és ott hagyva egy cetlit az alvó nyomozónak, hogy elmentem megnézni Markot, el is eredtem a házhoz.

~ Jó napot, Smith Míra vagyok, be engedne? - nyitja felém az ajtót a férfi, akin már most látszott, hogy nem igazán józan, és még csak 8 óra volt, tehát egész korán, ellenállt de beljebb léptem, megláttam a kis Markot, ahogy sírva teljesen koszosan ott ül, és lila foltok árasztják el pici kezét és lábát, több sem kellett egyből fel kaptam és kirohantam vele a házból, de a férfi megállított.

~ Nem viheted el! Mi vagyunk a gyámja.

~ Csak ideiglenesen, és amúgy is megmutatom  a körülményt el is veszik, vége a jó életnek. - emelte volna rám a kezét, amikor egy erős kéz felőlem megfogta és belökte az ajtón.

~  Menj, elintézem. - simogatja meg karomat én pedig vissza húzom Alex karját, szemei fáradtak és kisírtak, még is gyengéden néz felém.

~ Nem szükséges, most biztos nem kel fel egy darabig, gyere igyunk meg valamit, Alex. - szorítom meg kezét, ő pedig nagyot nyelve bólint és elindulunk a közeli kávézóban, kifizettük a kávét, kis Markot rendbe tettem a mosdóban, és le ültünk a közeli parkba egy padra.

~ Köszönöm, hogy bejöttél hozzám kéretlenül is és, hogy aggódtál, meg persze, hogy megvédtél most. -kezdek bele amikor rám emeli gyengéd tekintetét és közelebb hajol.

~ Hiányoztál, Míra. - suttogja, és elkapja tekintetét,megtörli fáradt szemeit én pedig megölelem, ekkor érzem, hogy felszakad mind az amit magában tartott oly sokáig, sírva megölel, inkább magához szorít, és belém fúrja arcát.

~ Soha, de soha többet ne hagyj itt minket. Mindenkinek fontos vagy, és szükségünk van rád, Míra. Annyira sajnálom, hogy veszélybe sodortalak és nem tudtam segíteni. - fakad ki jobban, és egyre erősebben szorít.

~ Alex, ez a múlt, nem lehet vele mit tenni, de én nem haragszom rád. - simogatom meg feje búbját, ő pedig fel néz kisírt szemekkel.

~ Ugye, sosem felejtesz el engem?

~ Milyen kérdés ez? Persze, hogy nem. Nem vagy rossz ember, csak rossz családba születtél. - nézek én is mélyen a szemébe.

~ Csak, tudom, hogy családot fogsz alapítani Hardinnal, hisz ő való neked, és szeretném, ha tőle függetlenül megmaradnánk, mint barát. - fogja meg arcom én pedig kezét ami arcomhoz ér.

~ Nem kell aggódnod, mindig a családom részéhez fogsz tartozni, Alex. - ezután még egy órát beszéltünk, és elindultam a kocsim felé, rá néztem a telefonomra és vagy 20 nem fogadott hívás volt a képernyőn, mind Hardintól.

~ Ne haragudj, Hardin. - veszem fel a 21. hívást, amikor megkönnyebbülést mutatva bele sóhajt.

~ Ne csinálj többet ilyet, kérlek. Mikor érsz haza? - kérdezi nagyot sóhajtva.

~ Hamarosan otthon vagyok, Markkal.

Haza érve a konyhában foglalaskodva álló nyomozót láttam, és hátulról megöleltem amire felmordult.

~ Imádom, amikor, így megölelsz, de jobban szeretem ha én csinálhatom. - fordít a pozíción és ő ölel engem hátulról.

El meséltem neki a történteket, Alex részénél az arc kifejezése mindent elárult, hogy nem szeretné, de beleegyezett, hisz tudta, hogy úgyse lesz más lehetősége, csak az elfogadás.

Mikor este be feküdtem ölelésébe, és a Mark szuszogását hallva, bújtam minél jobban a nyomozóhoz rá jöttem, mennyire jók lennénk egy családhoz, a saját kis családunkhoz.