Extázis || ✔️

NYOLC

— augusztus 14, kedd este

- "Egy halvány kép az a tegnap este,
    Nem is emlékszem hogy nálad jártam vagy pont merre" - indította be újra Eszter a senkise számot már vagy huszadjára és a kis ukuleléjén lefogva a húrokat, nekikezdett ismét pengetni, azzal a céllal, hogy ő most lenyűgözzön a tehetségével. Ezzel csakis egyetlen probléma volt, mégpedig, hogy nem volt hozzá tehetsége. Hiába mondtam neki, hogy menjen el valami oktatásra vagy kérjen meg valakit, aki tud ilyen hangszeren játszani, hogy legalább az alapokra tanítsa meg, hogyha már ennyire komolyan érdekli a zenélés, de nyilvánvalóan én mindig hülyeségeket mondok és mint mindig most is ment a saját feje után. Elmondása alapján, hogyha manapság valaki meg tud tanulni tortát sütni tutorial videók alapján, akkor is képes arra, hogy megtanuljon rajta játszani. Végtére egy és ugyanaz a két terület majdnem. Az elszántsága egyébként példaértékű, annak ellenére, hogy menekülni kell, hogyha a kis fa hangszer a kezébe kerül, mert egy kínzással ér fel az, hogyha játszik. Ha összeállnának Fülöppel, aki szintén hasonló cipőben jár a trombitálás terén, a világ egyik olyan duóját tudnák megalapítani, akik zenéjével, kínvallatásokat lehetne elvégezni. A mostohatestvérem legalább tisztában van azzal, hogy nagyon nem az ő terepe a trombitás világ és amint tehette abba is hagyta, lassan már nyolc éve, ha nem több. Természetesen a Balla - Czenger családban valami rossz szokás lehet az, hogy minden gyerek járjon kiskorában valamire, ami miatt később majd éghet a pofája, amikor előszedik az akkor készült képek és videók összességét, mivel mindent alaposan dokumentálni kellett. Itt is nyilván kettévált a család, voltak a nagyon bénák, Fülöp a trombitájával, meg én a mazsorettemmel és természetesen, akik olyan szakköri jártak, amit pont rájuk szabtak. Luca a néptáncával versenyekre járt, miatta jár most modern táncra Fédra is, aki szintén nemcsak imádja, de jó is abban, amit csinál, Axelnek is eléggé jól ment a vízilabda, de azt nem értettük, hogy miért hagyta abba, valamit Dorina is ide tartozik, aki zongorában remekelt. Lehetséges, hogy ezért is értjük meg néha túlságosan is jól egymást Fülöppel, mert mi vagyunk a selejtek és minden alkalommal, amikor szóba került véletlen ez a téma, égett a képünkről a bőr.

- Jó? - hagyta abba az első refrén után Eszter és izgalommal a tekintetében nézett rám.

- Nagyon - pillantottam fel a telefonomból egy másodperc erejéig, mert azzal kötöttem le magamat, hogy minden erőmmel a instámra koncentráltam, hátha ezzel elérem a fals hangok agyamig való eljutását. Lelombozni meg minek lombozzam le azzal, hogy közlöm vele, hogy meg lehet süketülni mellette, tudja ő magától is, hogy nem ilyen téren fog kiemelkedni az átlagtól, csak nem ismeri be mindenki előtt.

- Felismerted, hogy mi volt az? - ütögette izgatottan a lábával az ágy szélét Eszter és már a mozdulatnak több ritmusérzéke volt, mint az előbbi mini produkciójának.

- Így, hogy ment az ének alatta, persze.

- De ha nem ment volna? - forgatta a szemét unottan, majd félretette a ukulelét, mire kissé megkönnyebbültem. Reménykedem is benne, hogy ennyi volt a koncertből mára.

- De ment - kötöttem bele egyből, mert tényleg úgy játszott, hogy közben ment az eredeti zene alatta.

- Tegyük fel, hogy olyan speciális módon vagy süket, hogy csak az én ukulelém hangját hallod...- sétált oda a hűtőhöz, majd miközben lehajolt, hogy kinyissa, az egyik kezével csuklókörzést végzett, de a mondatát sajnos nem tudta befejezni, mert félbeszakítottam őt.

- Akkor inkább legyek teljesen süket.

- Gerda - kapta ki egyből a fejét a hűtőből és az ajtó felett szúrós szemmel úgy nézett rám, mint egy leskelődő szurikáta a barna hajkoronájával, amit már belőtt az esti banzájra. Igazából mindketten készen álltunk már régóta, csak különböző okok miatt csöveltünk még mindig a szobában. Eszter, mint mentor még esti programokat szerveztek a gólyáknak, így ő várta a fél kilencet, amikor is találkoznak velük, én pedig... nos nekem nem volt kedvem kimenni a szobából. Örültem annak, hogy sikerült a hajamnak is rendesen megszáradnia a mai napi kettős tóbaborulásom következtében és féltem attól, hogyha én innen kiteszem a lábamat, megint nyakig vizesen térek vissza, hiszen akárhányszor elmentem, ugyanúgy tértem vissza. Igaz tervbe sincsen vége, hogy a tó közelébe odamennék, de az sem volt, hogy az első alkalommal, amikor letévedek, egyből pancsolni is fogok egyet, hála Gergőnek. - Most komolyan.