A TARDIS Rózsái

A kék telefonfülke statikus morajának atmoszférájából halk kopogás riasztotta fel a magányosan gondolataiba mélyedő Doktort.
Meglepett és hitetlenkedő arcán leheletnyi feszültség is képviseltette magát,ahogy hosszú ujjaival keresztültúrt szerteálló; tüskés dióbarna tincsein,mielőtt elindult volna ajtót nyitni. A sötét űr szélén,ahol csak csillagok vannak. Ki lehet az ilyenkor?

A TARDIS bejárata nyikorogva tárult ki,lehetővé téve a hívatlan vendég szemügyre vételét az Időlord számára;aki talán akkor képedt csak el igazán,mikor meglátta a világűrben-illetve a kék küszöbön-a világ legtermészetesebb dolgaként álldogáló kócos,aranyszőke kisfiút; testhezálló,ám mégis kissé bő jádezöld kezeslábasában,amelyet övként fogott egy aranyszínű anyag,s keskeny nyakát hasonlóféle sál ölelte körbe; azúrkék szemei a másik mélybarnáit fürkészték szüntelen.

-Jó napot!-köszönt illedelmesen.

A Doktor még jobban összezavarodott. Még a fiú korát sem tudta megállapítani. Mindig,mikor megtippelte volna,inkább elvetette az ötletet.

-..Szia..-nyögött ki végül egy köszönést.

-Bemehetnék,kérem? A madarak valamiért erre a helyre hoztak. Biztosan oka van,viszont sajnos úgy tűnik,egy időre elrepültek és nem volna szerencsés túl sokáig itt léteznem.

A kék öltönyös; vörös nyakkendős férfi rögvest betessékelte a fiút az űrhajójába; barna cipőcskéi hangtalanul nehezedtek a fedélzet talapzatára és az Időlord azt kívánta,bárcsak az ő tornacsukái is tompítanák önnön testtömegét,hogy a még nála is öregebb időgép mégse nyögje minden lépését; bármennyire pálcikavékony a tulajdonosa.

Ideje feltenni a kötelező kérdéseket.

-Ön kicsoda?-a kisfiú megelőzte.

-..Oh,én a Doktor vagyok.

Az aranyszőke fürtök épphogy megrezzentek,ahogy a két szemöldök összehúzódott.

-Doktor ki?

-Csak Doktor. És nyugodtan tegezz. Téged hogy hívnak?

Őszintén ártatlan arckifejezéssel dobta háta mögé arany sálját.

-Úgy szólítanak: A kis herceg. Bár nem hinném,hogy nemes lennék.-egy pillanatra megtorpant a gondolatmenete-Egyéb nevem nincs.

Mintha valahol már hallotta volna ezt.

-Érdekes-motyogta az idősebbik,fél vállal a falnak támaszkodva-Nekem sincs.

A herceg időközben elkezdte körbejárni az irányítópanelt,figyelmesen végigtekintve minden apró eszközön rajta,majd kíváncsian vizslatta a belteret.

-Nagyon szép az űrhajód. Én csak az összekapkodott madaraimmal repülhetek; bár az sem annyira rossz,ha gyorsan hozzászoksz. A te bolygódon belül minden nagyobb? Nálam odahaza minden olyan kicsi...

A Doktor nagyot sóhajtott,ahogy visszaemlékezett szülőbolygójára.

-Általában igen. Időlord technológia.-önkéntelenül levette tekintetét újdonsült vendégéről és láthatatlan,belső fájdalmával együtt a plafonnak szegezte-Ó,drága Gallifrey...-néhány könnycseppet érzett materializálódni a szemeiben,így saját figyelmének eltereléseként sietve összefonta karjait és kérdezett:

-Embernek tűnsz,de azt hiszem,mégsem vagy az. Honnan jössz? Merre tartasz?

-A B-612-es aszteroida egyetlen lakója vagyok. Vagyis..majdnem..

Elhallgatott. A kis herceg idegesen kezdte húzogatni jáde kezeslábasának bőségesen kezecskéje alá érő anyagát. A sokat látott időutazó ekkor már érezte,hogy az ártatlan és tiszta gyermeki lény valahol belül bimbózó bölcsességet rejt; azonban valami ezt beárnyékolta; valami,amit a Doktor túlságosan is jól ismert.

-Volt..Van nekem egy csodálatos Rózsám. Kissé tüskés ugyan; de a széltől is óvtam és nagyon szerettem. Azonban mégis otthagytam azon a kisbolygón egyedül,és elindultam utazni a csillagok közt; mert túl felelőtlen voltam felismerni,hogy a ráfordított idő és törődés teszi Őt oly értékessé.-elnémult,majd érzékenyültebben és halkabban folytatta-Nagyon hiányzik; hiszen belőle csak egy van az egész világegyetemben. Haza szeretnék térni hozzá,hogy mellette lehessek.

A karcsú öltönyös megrökönyödve nézett önmaga és lábai elé,ahogy lassan rájött,mennyi közös van bennük. Hosszúra nyúló múltjának minden fájdalma egyszerre rohanta meg. Egy pedig különösen;amelytől újfent könnyek burkolták barna íriszeit.

-Dehogy vagy te felelőtlen. Csak tapasztalatlan.-pillanatása a fiúcskára vándorolt és elcsuklott a hangja-Tudod,nekem is volt egy Rózsám,akit szerettem. Óh,de még hogy szerettem! És Ő is szeretett engem. Azonban kénytelen voltam elhagyni a nagyobb jó érdekében; és már soha többé nem térhetek vissza hozzá.

Néhány másodperc néma csend ült a még mindig és változatlanul statikus morajjal operáló TARDIS belső dimenziójára; amelyet a Doktor tört meg. Mintha minden alkatrész egyszerre zúgta volna ugyanazt az egyetlen nevet.

-Kis herceg,kérlek téged: Becsüld meg a szereteted tárgyát. Sohasem tudhatod,hogy mikor veszíted el.

Elérkezett a perc,mikor a két idegennek már nem maradt mit mondania; és ezt mindketten megérezték. Miután illedelmesen megköszönte a szívélyes vendéglátást; indulásának pillanata előtt néhány másodperccel a kis herceg még hátrafordult az Időlordhoz:

-Tudod,Doktor; egy szelíd róka egyszer azt mondta nekem: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges,az a szemnek láthatatlan." Talán neked is segítenek a szavai.

Azzal egy mosollyal a legközelebbi viszontlátásig; felbukkanó madaraival újabb útra indult a csillagok közé.
A vén veterán pedig szintúgy egy mosollyal köszönt el; hozzáfűzve egy gondolatban elmormolt megjegyzést,amit a fiú már biztosan nem hallhatott:

Köszönöm,Monsieur Exupéry.