Szösszenetek

Nászéjszaka

A vőlegény és a menyasszony beléptek a hálószobába, és fellélegeztek. Végre egy kis nyugalom az egész napos feszültség után, de az elvárások irányukba cseppet sem csökkentek. A Johnson család tűkön ülve várta egy örökös érkezését, Robinsonék pedig végre fellegezhettek  a sok éve tartó adósságuk miatt. Mindkét rokonság türelmetlenül várta, hogy a lakodalom véget érjen, és az ifjú pár beteljesítse kötelességét. A friss házasok biztosra vették, hogy páran hallgatóznak is az ajtajuk előtt.
Végül a vőlegény mélyet sóhajtott, és az íróasztala előtt álló széket a kilincs alá támasztotta. A menyasszony fele fordult:
-Lássunk hozzá! - A lány bólintott, majd elkezdte szétszedni a fejére applikált fátyol, és tollak halmazát. A férfi a szekrényéhez lépett, és a fekete öltönyt gondosan elpakolta. Szeme sarkából a menyasszonyra nézett, aki éppen könyörtelenül rángatta le magáról a gazdagon díszített felsőszoknyát, miközben cipőit a szoba egyik sarkába rúgta. A vőlegény ajkába harapott, hogy elfojtsa kuncogását. Ruth sosem volt türelmes típus, és a kényelmet mindig jóval a szépség elé helyezte. A nő észrevette, hogy figyelik, és kiöltötte a nyelvét.
-Legeltesse csak rajtam a szemét Mr. Johnson, de ha így folytatja, kifutunk az időből. - A gúnyt megbosszulva a férfi csöppet sem finom mozdulattal vágta hozzá arájához a pár lovaglócsizmát, amit az esküvő előtt rejtettek el az ágy alatt egy inggel, és egy nadrággal egyetemben. Egy gyilkos pillantás után a menyasszony fel is vette a férfiruhákat, majd a párnában elrejtett kötélért nyúlt.
-Készen áll egy vad mutatványra Andrew? - Az időközben szintén utazáshoz átöltözött férfi bólintott, majd az ablakhoz lépett, és kitárta. Mélyet szippantott az éjszakai levegőből, majd Ruthra pillantott, aki éppen egy zubbonyt, és egy cilindert aggatott magára. Közös erővel az ágyhoz csomózták a kötelet, majd a másik végét kidobták az ablakon. A nő csúszott le először, majd miután biztonságosan landolt, a férfi is követte példáját. Halkan, akár a tolvajok az istállóhoz siettek, ahol egy szobalány várta őket. Jöttükre elmosolyodott, majd boldogan a karjaiba zárta a menyasszonyt. Csókot váltottak, majd Ruth megszólalt.
-Minden megvan? - A másik bólintott.
-Ruhák, írógép, némi víz és szárazélelem, valamint - halványan elmosolyodott - pár gyöngysor egyenesen anyád rejtekhelyéről. - A menyasszony bólintott, majd a férfira pillantott.
-Mi megvagyunk. Önnek van szüksége valamire, Andrew? - A megszólított tagadóan megrázta a fejét.
-Egy jó barátom vár rám a legközelebbi falu fogadójában. Megleszek. - Ruth bólintott, hogy tudomásul vette, majd több időt nem pocsékolva a nyergesbe sietett.
Hárman együtt szélsebesen felszerszámozták az állatokat, és mire a hajnal első sugara elérte a birtokot, ők már a határán voltak. Megállították a lovakat, és egymásra néztek.
-Akkor önök észak felé? - Kérdezte a férfi. Ruth bólintott.
-Már egyeztettem egy ottani kiadóval. Rupert A. Williams álnéven fogom kiadatni a könyveimet.
-Remélem, majd juttat hozzám egy-egy példányt.
-Mindenképpen. Ön pedig nyugatra?
-Igen. Két hete adtam el oda az egyik képemet, és úgy fest, páran rendelnének még. A felszerelésem már úton is van arrafele. - Ruth kezet nyújtott, Andrew pedig habozás nélkül elfogadta. A nő finoman megszorította, és mélyen a szemébe nézett.
-Próbáljon meg túllépni Jeremy-n, rendben? - A férfi bólintott, majd sarkát finoman a lova oldalához szorította. Az állat megindult, ő pedig visszafordult a nyeregben, és integetni kezdett.
-Sok boldogságot, hölgyeim! - A pár viszonozta a gesztust, majd ők is elindultak új életük felé.