2. Az igazság

112 9 1
                                    


 [Név] szemszöge

9 évvel később:

Ebben a pillanatban keltem. Még mindig álmos vagyok, pedig rengeteget aludtam. Túl sokszor keltem fel az éjjel és az álmaim nagy részében folyton megjelent egy vörös szempár.

- Jó reggelt Hölgyem! - köszöntött illedelmesen. Kihúzta a halmas függönyöket amik, eddig takarták a napfényt. Előkészített nekem egy gyönyörű ruhát, ami illett a mai ünnephez ugyanis ma töltöttem be 15.-dik életévem.

- A reggeli már meg van terítve. Mey hamarosan jön, hogy segítsen magának felöltözni és elkészülni. Reggeli után lesz egy etiket órája, utána Lord Edward és Lizzy jön önhöz látogatóba. Ebéd után ismertetem önnel a nap többi programját. - sorolta a napi teendőket én pedig megköszöntem neki. Ahogy mondta Mey tényleg hamar jött nekem segíteni.

- Mey.. Kérdezhetek valamit? - óvatosan szólítottam meg a cselédlányt.

- Persze kisasszony! Mit szeretne mondani? - kérdezte kissé izgatottan.

- Az éjjel rengetegszer ébredtem fel és mindig ugyanaz a vörösen izzó szempár tűnt fel az álmaimban. Te tudod kihez tartozhatnak vagy, hogy mit jelentenek? - Mey nemlegesen megrázta a fejét, azt hittem ő talán tudja majd.

- Majd később foglalkozom vele, most sietnem kell reggelizni. Kérlek segíts megcsinálni a hajam és utána mehetsz is! - mosolyogtam rá. Úgy tett ahogy kértem szépen parkettafonásban oldalra fonta és a ruhámhoz illő masnit kötött a végére.

Óvatosan lépkedtem a hosszú lépcsőn lefele a végén sikeresen megbotlottam, de Sebastian pont jókor járt erre, így elkapott. Egészen az étkezőig kisért, ahol egy pillanatra megállt és azt mondta:

- A vendégeinek dolga lesz később úgyhogy csak, most tudtak jönni látogatóba. Az etiket órája későbbre lett rakva. - amint befejezte amit mondani akart, kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett. Egy mosollyal megköszönve lépkedtem be a helységbe. Lizzy rohanva indult meg felém. Felkaptam és megpörgettem amit nagyon díjazott. Edward lassan közelített felém, mikor elég kölelért egy kézcsókkal üdvözölt.

- Egyre gyönyörűbb vagy [Név]! - bókolt nekem, Lizzy pedig hevesen bólogatott.

- Köszönöm! - motyogtam az orrom alatt. Halvány pír miatt oldalra fordítottam a fejem ezt látva mindketten elkeztek kuncogni.

- Boldog születésnapot! - mondta Edward és a háta mögül elővett egy csokor rózsát, Elizabeth pedig egy gyönyörű nyakláncot nyújtott felém.

Reggeli után még maradtak kicsit, de tényleg siettek. Mikor a kocsis elhajtott, mosolyogva fordultam meg és mentem be az épületbe. A dolgozó szobába mentem, mert ott szoktak lenni az óráim. Ahogy sejtettem Sebastian már várt. Csak a szokásos dolgokat ismételtük, nem volt semmi érdekes benne. Készültem volna menni, de a komornyik megállított.

- Hölgyem! Beszélnem kell magával. - semleges arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. Beleegyeztem, mert kíváncsi voltam mi lehet ennyire fontos.

- Mindenképp este szeretném majd elmondani, hogyha kell kitudja pihenni a hallottakat. - nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést. Amint elhagyta a szobát siettem utána, de sehol sem találtam Egész délután kerestem mégis hiába. Nyoma veszett. Késő délután kimentem sétálni, találkoztam a kertben Finnyvel, de ő sem látta. Este vacsoránál sem jelent meg. Egy hét telt el azóta amióta elment.

Mikor már az ágyamba bújva feküdtem, egy kopogást hallottam az ajtó felől. Halkan nyílt az ajtó majd belépett rajta ő. Kikeltem a puha ágyamból és a lábaim autómatikusan indultak meg felé, de nem csak a lábaim, hanem a könnyeim is megeredtek. Szorosan öleltem.

- Én azt hittem, hogy... - nem tudtam befejezni, mert úgy folytak a könnyeim, mint a zápor.

- Hogy nem lát többet? Már régen is megígértem önnek, hogy maga mellett maradok, de most is megígérem. - gyengéden visszaölelt.

- Sebastian.. Mit akartál mondani, mielőtt eltüntél? - kíváncsi, voltam akkor is és most is. Az pedig még jobban érdekelt, hogy hol volt ilyen sokáig.

- Először is Boldog születésnapot utólag! - adott át egy papírt és azt mondta, akkor olvassam el ha egyedül leszek.

- Amit mondani akartam az az hogy, én nem csak egy komornyik vagyok. Hanem egy démoni komornyik. 9 évvel ezelőtt Bocchant szolgáltam és egyezséget kötöttünk. Segítettem neki bosszútállni azokon az embereken akik valaha is bántották cserébe, halálakor felfalhattam volna a lelkét. Megakarta bosszúlni a szülei gyilkosát, de nem sikerült neki. Az utolsó parancsa felém, pedig az volt, hogy maradjak ön mellett és védjem meg magát. Kérem bocsásson meg, hogy akkor nem voltam időben ott és nem tudtam megmenteni. - mikor ezt megtudtam, még jobban sírni kezdtem. Nem azért, mert kiderült hogy Sebastian egy démon, hanem mert Ciel Képes volt erre, értem, értünk.

- Megtennéd, mellettem maradsz amíg elalszok? - valószínűleg ma is nehezen fogok aludni, de amíg mellettem vagy addig biztonságban érzem magam.

- Ahogy kívánja! - betakargatott és a gyertyákat elhezte az éjjeli szekrényemen. Éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem.

- És.. Megfognád a kezem? - zavarba voltam, hogy ilyet kérdeztem, reméltem, hogy nem utasítja vissza a kérésem.

- Ha ettől könnyebben alszik akár minden este is foghatom a kezét. - vigyorgot rám. Jobb kedvem lett és hamar elaludtam. Végre újra itt van és nem fog elmenni.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Sep 05, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Sebastian x readerWhere stories live. Discover now