MiNDEN - sunkyu

7. ┆Hófehér

November közepén még nem volt olyan hideg az idő, hogy Sunwoo ne viseljen többet egy hoodienál és az arra vett fekete farmerdzsekijénél, Changmin viszont a fehér-citromsárga bélelt kabátjában vonult mellette, orrig felhúzott cipzárral, azt ecsetelve mennyire nem normális Sunwoo, hogy ilyen nyáriasan mászkál.

— Szóval téged nem fűt a barátságunk szeretete, – reagált Sunwoo miután már lassan 4 perce hallgatta Changmint. Az idősebb hezitálás nélkül emelte fel kezét és vágta vállon, erősen. – Ouch, mi a franc?

– Ha fel lennél öltözve normálisan, meg sem érezted volna.

– Ha te mondod, kotta vadállat, – nézett rá Sunwoo összevont szemöldökkel, orrát ráncolva.

Changmin egyébként olyan ember volt, akin nehezen lehetett kiigazodni, tekintve, hogy a következő pillanatban már aggódva húzta arrébb Sunwoot az egyik éjjel befagyott jégtábláról a járdán, miután felnevetett ahogy Sunwoo rémültem felordított mikor rálépett és megcsúszott.

Sunwoo Changminba karolt; nem is teljesen a biztonságérzete miatt, hanem mert csak belé akart karolni, Changmin pedig pont úgy mozdította a karját, hogy megtehesse. Így sétáltak olyan másfél utcát, amíg apró pelyhekben nem kezdett szállingózni a hó.

Nem is tartott sokáig; csupán néhány percig, mégis mindketten elvarázsolódtak tőle. Changmin felemelte szabad kezét, hogy tenyerébe hulljanak a pelyhek, Sunwoo pedig nézte ahogy Changmin hajában csillogtak az apró, hófehér hópelyhek.

Egyre többet jártak el szombatonként az egyik közeli Dunkin' Donutsba kávézni és fánkozni a többiekkel délutánonként, s ez a nap sem volt kivétel. Sunwoo örült, hogy közelebb került Changminhez annyira, hogy az idősebb mindig megvártak a házaikat összekötő utca kereszteződésében, hogy együtt tudjanak menni. Reggelenként és szombatonként is. A két baráti társaság pedig lassan eggyé kezdett olvadni, s hiába voltak túl a téma napon, ugyanúgy bejártak a diákönkormányzat termébe, még ha a kisebb gyűléseken nem is mindig vettek részt; Sunwoo általában benézett a foci edzései után, aztán hazasétált Changminnel.

Egy éve még azt sem gondolta, hogy egyáltalán beszélgetni lesz alkalma Changminnel, most meg már szinte legjobb barátok. Azt sem gondolta, hogy egymás mellett fognak sétálni, nemhogy azt, hogy Changmin úgy rázza ki a hajából az első havat, hogy behajol Sunwoo arca elé. Azt sem gondolta, hogy közelebbről fogja hallani a nevetését, nemhogy azt, hogy miatta fog olyan lélektelien nevetni mikor tényleg elcsúszott az egyik befagyott pocsolyán.

– Állj már fel hülyegyerek, megfázol! – Rántotta fel Changmin a földről, s Sunwoo nem tehetett róla; bambi szemekkel nézett az idősebbre, mikor már előtte állt. – Mi az?

Megrázta fejét. – Szép vagy.

Changmin egy másodpercre lefagyott, de néhány pislogás után elkomolyodott arca. – Nem veszek neked fánkot!

– Hyung~ – kezdte, de Changmin elindult. – Hé várj meg!