Téves szám, kölyök!

12. A nagy nap

Peter szemszöge

Ma van a nagy nap. Az első napom az SI-nél, persze suli után. De akkor is. Egész nap baromi izgatott és ideges voltam egyszerre. Akármikor, ha órám volt vagy a barátaimmal beszélgettem, csak a gyakornokoskodásra tudtam koncentrálni. Persze nem lesz könnyű egyszerre suliba járni, gyakornoknak és Pókembernek is lenni. De megoldom. A levél, amit kaptam csak azt írta, hogy felvettek, azt nem, hogy mikor és hol fogok dolgozni vagy hogy mit fogok csinálni. De gondolom kitakarítani az irodákat, kávét főzni vagy valami hasonló. Remélem talán egy pillanatra látom Tony Starkot is. Az állati lenne.

..................

- Ideges vagy? – kérdezte May már vagy századjára.

- May, már kérdezted párszor és a válaszom ugyanaz: Megőrülök az idegességtől!

- Jól fog menni! Csak viselkedj rendesen, légy tiszteletteljes mindenkivel és minden rendben lesz. Nem vettek volna fel, ha nem látnák benned a lehetőséget – mondta, miközben szorosan magához húzott.

- Köszi, May – motyogtam, ahogy szétváltunk.

Vettem egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjak. Nem nagyon, bár lehet, hogy kicsit túlöltöztem, de jó első benyomást akartam kelteni. Fekete farmert, egy normális pólót meg egy fekete zakót vettem fel és megpróbáltam kezdeni valamit a hajammal is, hátha sikerül. Csakhogy sosem úgy áll ahogy én akarom, szóval most sem mentem vele sokra.

Amikor megérkeztünk a toronyhoz, a nagynéném keresett egy közeli parkolóhelyet. Nem fogom takargatni, baromi ideges voltam.

- Készen állsz? - kérdezte

Sóhajtottam egyet, majd bólintottam. May átkarolt és szorosan megölelt vigyázva, hogy ne érjen a nagy nehezen valamelyest beállított hajamhoz

- Később itt várok majd rád. Csíplek! – szólt utánam, amikor kiszálltam a kocsiból.

- Én is csíplek! – válaszoltam, majd becsuktam az ajtót.

Miután May néni elhajtott, felnéztem a toronyra és igyekeztem elrejteni az idegességemet. Ha már eddig eljutottam, gondoltam, akkor nincs már értelme visszafordulni. Vettem egy utolsó mély lélegzetet és beléptem az épületbe. Bent rengeteg ember rohangált fel-alá, mindenkinek valami fontos dolga lehetett. Óvatosan a középen álló asztalhoz somfordáltam. Ott egy harmincas éveiben járó nő ült a monitort bámulva. Amikor felnézett rám, felvette a tipikus recepciós mosolyt.

- Jó napot, üdvözlöm a Stark Toronyban! Hannah vagyok, miben segíthetek? – kérdezte szinte robothangon.

- Őőő... Én-én Peter Pa-Parker vagyok... izé... ööö...

- Várj egy percet, drágám. Csak utánad nézek a rendszerben – mondta Ms. Hannah és az ujjai máris a peregtek a billentyűkön.

- O-Oké – válaszoltam a lábamat vizslatva.

Néhány perc elteltével a hölgy kissé meglepetten, de felnézett.

- Te vagy az új gyakornok?

- Hát... I-igen – feleltem idegesen.

- Ó, akkor erre tessék – állt fel az asztaltól. – Gwen majd helyettesít, amíg én meggyőződöm róla, hogy megkapsz minden szükséges holmit és belépőkártyát – mosolygott.

Nat szemszöge

Én éppen filmet néztem a többiekkel... vagyis... filmet néztem Clinttel és Pepperrel, Tony valami kütyüt dolgot bütykölt, Bruce pedig segített neki. Rhodey mellettünk horkolt, mert elaludt a film közepén - szerinte unalmas volt -, Steve pedig valami papírt olvasgatott, szóval minden olyan volt, mint általában. Kivéve, hogy Pepper ott ült mellettem. Rendszerint ilyenkor az irodájában dolgozik, de most inkább ott volt velünk, nemes egyszerűséggel, mert aznap volt Peter első napja. Nem akartuk, hogy a többi Bosszúálló elrontsa a tervünket, úgyhogy egy hosszabb küldetéssel bíztuk meg őket.

- Uram, Peter Parker megérkezett.

Mindegyikünk izgatottan felpattant és félbehagyta, amit épp csinált.

- Tudja már a gyakornoki státuszát? – kérdezte Tony.

Még nem, uram. Jelenleg a biztonsági belépőkártyáját veszi át.

- Jaj, Istenem! El se hiszem, hogy tényleg itt van! - mondtam lelkesen, mire a többiek furcsa pillantásokat vetettek rám. – Most mi van? Ne csináljatok úgy, mintha ti nem lennétek izgatottak.

- Csak nyugi – csitított Tony. – Ne feledjétek, nem tudja, hogy velünk beszélget. Szóval csak csináljatok úgy, mintha nem is ismernétek!

- És mintha sosem találkoztunk volna vele – motyogta Rhodey fáradtan, miközben feltápászkodott.

- Eszméletlen volt – kontrázott Tony. – Az nem számít!

Peter

- Minden rendben! Tehát, itt a belépőd a toronyba... és itt a belépőd a többi, a cég által használt épületbe – mondta Ms. Hannah és a kezembe nyomta a két, szinte ugyanolyan kártyát.

- Öhm... Lehet egy kérdésem? – mondtam csendesen, ahogy a lift felé sétáltunk.

- Csak nyugodtan!

- Miért van szükségem belépőre a többi épülethez? Itt leszek gyakornok, nem?

- Technikailag igen. A státuszod hivatalosan ide szól. De mivel te Mr. Stark személyes gyakornoka vagy, így vele kell tartanod, ha máshol van dolga.

- É-én Mr. Stark személyes gyakornoka vagyok?! – kiáltottam fel döbbenten, hogy beléptünk a felvonóba.

- Igen, persze. Mr. Stark olvasta a jelentkezésedet és azt mondta nagyszerű. Évek óta nem hajlandó személyes gyakornokot felvenni maga mellé. Szóval különleges vagy – mosolygott rám.

- Te-tessék? Én azt hittem, csak egy épületben leszek vele! Nem állok rá készen, hogy találkozzunk! Istenem, mit fogok csinálni? – zakatoltam pánikba esve.

Ms. Hannah csak mosolygott és bátorítólag megveregette a vállam.

- Nyugalom, kölyök. Téged választott. Nem kell aggódnod emiatt. Menni fog – nyugtatott őszinte mosollyal.

Visszamosolyogtam rá, ami egy kicsit segített... Egészen addig, ameddig ki nem nyílt a liftajtó. Ugyanis amint kitárult, minden idegességem és szorongásom visszatért.

Basszus.