LURK - milcob.

Második fejezet

Az egyetlen dolog amivel Hyunjae nem számolt, az egész falat elfoglaló ablakok besötétítésének hiánya miatti hajnali napsugarak voltak talán. Kinyújtott keze az üres takarót tapintotta maga mellett mikor felébredt, s néhány másodpercig lehunyt szemekkel emelkedett és süllyedt mellkasa, ismét felgyorsuló szívverésével. Halk nyöszörgést engedve ki elnyíló ajkai közül emelte fel másik kezét és simította nyakára, ahol még mindig érzett egy harapásnyomot és azonnal kipattantak szemei.

Jacob.

Jacob szinte azonnal lelépett ahogy végeztek, pontosan úgy ahogy Hyunjae azt szerette. Nem maradt feleslegesen beszélgetni és ölelkezve kiönteni a lelkét a gyermekkori traumáiról és az édesanyja macskaszőr allergiájáról. Megmaradt egy olyan egyéjszakás kalandnak, mint amilyennek kellett lennie - sőt, talán az egyik legjobb egyéjszakás kalandnak.

Ajkain halvány mosollyal emelkedett fel pont annyira, hogy kinyújtott karjával elérje a szőnyegen heverő nadrágja farzsebéből kiesett telefonját, majd engedte visszaesni hátát a puha matracra. Kissé hunyorogva olvasta le a kijelzőn világító négy óra tizenegy percet, s mellkasára téve telefonját hunyta le szemeit mielőtt rávette volna magát, hogy megmozduljon.

Lassan felülve kapcsolta ki az egyébként óra húszra ütemezett ébresztőjét és ásítva nyújtotta ki karjait feje fejé. Tekintete a farmere mellett pihenő gyűrött inge felé terelődött és akaratlanul is elhúzta ajkait. Felállt és a fürdőbe menet felkapta a két ruhadarabot a földről s a fürdőszoba ajtaja melletti bőröndje tetejére dobva őket vette elő fogkeféjét és fogkrémét.

Megállva a tükör előtt túrt bele bal kezével kócos hajába és hajolt közelebb megvizsgálni arcát miközben a jobbal mosta fogát. Arca kisimult, ugyanakkor kissé pirospozsgás volt, szemei pedig egyszerre csillogtak elégedetten és kimerülten.

Ahogy végzett bőröndjéből előhalászott egy egyszínű pólót, egy farmert és a baseball sapkáját, mintha az totálisan más identitást tudott volna kölcsönözni valójának a tömegben.

Összedörzsölve tenyereit lépett az ágyhoz és ült le a sarkára, szemben az ablakokkal és hagyta szemeit az elé táruló hajnalodó égbolton vándorolni, amíg hirtelen megcsörrenő telefonja a frászt nem hozta rá.

"Örültem volna ha nem veszed fel, mert akkor abban a hitben lehetnék, hogy már a repülőn vagy" köszöntötte Andres bájosan, a személyes kellékese és asszisztense a fotózásokon.

"Nagy a káosz?" Kérdezte és kihangosította, hogy közben felállva össze tudja rendezni bőröndjét. Pont időben volt, már csak le kellett adnia a szobakártyáját a recepción és semmi nem választhatta el attól, hogy végre elinduljon Milánóba.

"Nem akarod tudni " vágta rá. "Utoljára ilyen zavar 2018-ban volt, mikor összekeverték a gyémántfehér beretet az opálfehérrel aztán még a díszletemre is azt mondták, hogy túlzás."

Valójában tényleg túlzás volt az a tizenkét műanyag pink flamingó és a csillámporos füstgép, de Andres alapjáraton maga volt a túlzás.

"Ez borzalmas. De nemsokára ott vagyok" csukta be maga mögött az ajtót, egy pillanatra ajkai közé kapva a szobakártyát amíg stabilan meg nem fogta bőröndjét, majd kikapcsolva a kihangosítót köszönt el Andrestől és csúsztatta farzsebébe telefonját.

Leliftezett a hallba és szét sem nézve sétált egyenesen a recepcióhoz, hogy minél hamarabb indulhasson. Tele volt a hotel és rengeteg ember lófrált a földszinten bőröndökkel vagy nélkülük, így örült, hogy pont jókor ért le. Leadta a kártyát, a recepciós hölgy pedig kedves mosollyal fogadta és kívánt neki további szép napot, mikor meghallott egy hangot maga mögül. Halk hang volt, nem is neki szánták a megszólalást, mégis pont annyira csengett félhangosan, hogy ledermedt mozdulat közben.