Először is elnézést kérnék a hosszú kihagyásért, mentségemre szóljon, az év vége az átlagosnál mozgalmasabbra sikeredett (most meg betegeskedek egy kicsit, amúgy is meghűltem egy picit, de a második oltás jóvoltából hőemelkedésem is lett - szerencsére már lement, de a bal karom iszonyatosan fáj). Nyáron - remélem - sokkal több időm lesz az írásra, így igyekszek majd haladni ezzel a könyvvel, meg a még publikálatlan műveimmel is.
➽───────────────❥
sᴇᴏᴋᴊɪɴ
– Az istenit! – szisszensz fel fájdalmasan. Egy kicsit hevesebben akartad belerakni a serpenyőbe a húst, a kifröccsenő forró olajból pedig rád is jutott bőven.
– De béna vagy, T/N – mosolyodik el Jin, de amint megpillantja a sírásra görbülő szádat, nagyot sóhajtva vezet a csaphoz. – Tartsd itt pár percig, jó? – engedi meg a hideg vizet, s alá rakja a kezedet.
– Fáj... – nyöszörögsz szomorúan. – Kapok majd rá gyógypuszit? – pillantasz fel rá hatalmas, ártatlan őzikeszemekkel, párod pedig nem tud nem ellágyulni azon, mennyire aranyos vagy.
– Persze, hogy kapsz – csókolja meg homlokod, majd ellép mellőled. – De aztán kezdjünk neki a főzésnek, mert a kaja nem csinálja meg magát, bármennyire is szeretném!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
ʏᴏᴏɴɢɪ
Másodpercek alatt történt minden: lefutottál az épp érkező kedvesedhez, de az utolsó lépcsőfokon kibicsaklott a bokád, ennek következményeként pedig zakóztál egy hatalmasat.
– Aish, T/N... – dünnyög unott hangon Yoongi. – Vigyázhatnál jobban is magadra – kerül ki, te pedig hirtelen köpni-nyelni sem tudsz.
A délután kínszenvedéssel telt el. Barátod egész idő alatt fent volt, te pedig nem voltál olyan állapotban, hogy nekiállj lépcsőzni - örültél, hogy legalább a konyháig eljutottál, ahol egy vizes ronggyal betekerhetted egyre jobban dagadó bokád.
Nem akartad Yoongi segítségét kérni, főleg amiatt, mert ok nélkül viselkedett veled tahóként, na meg, órák múltán már ha csak egy centit mozdítottál lábadon, az azonnal belesajdult.
Úgyhogy... éjszakára végül a kanapén kötöttél ki, ahol könnyezve próbáltál elaludni. Sikertelenül.
– Jagiya – érzel meg egy gyengéd simítást karodon. – Miért nem vagy már ágyban?
– Nem tudok felmenni – suttogsz, majd a tőled telhető legszemrehányóbb tekintettel fordítod fejed a férfi felé. – De ez miért is érdekel téged? Amikor az orrod előtt estem le, akkor sem érdekelt.
