Kinyitotta az ajtót, majd felém lépett. Felemelte a hangját, mintha ezzel hatásosabb lenne a mondandója, vagy ezzel több értelmet nyernének a szavak, amelyek elhagyják a száját. A fejemhez vágott dolgokat, amik felszakították régi sebeimet. A kezem remegett, a szívem pedig úgy dobogott, mintha ki akart volna ugrani. Nem tehettem semmit, csak csendben ültem és hallgattam az egyre csak komolyabbnak hangzó mondatokat. "Ne legyél olyan, mint a többi! Vagy azt akarod, hogy megverjelek?" Elszakadt a cérna.. Ránéztem a dühöngő apámra, aki már egyre közelebb jött felém. Talán látta a fájdalmat a szememben, de mit sem törődve folytatta, amit elkezdett. "Nem vagyok boldog, tudod? Figyelsz te rám egyáltalán?"-bukott ki a számon. Csendre utasított.
YOU ARE READING
•Porszemek•
Random•Kiragadt részletek az életemből• •Mint a sivatagból egy homokszem•
