𝐌𝐢𝐧𝐭 𝐞𝐠𝐲 𝐣𝐞𝐥... | ✓

IV.

! EZ A RÉSZ TRÁGÁR BESZÉDET TARTALMAZ(HAT) !

Layla Roberts

Az ébresztőm előtt keltem fel, ezzel pedig még több okot adva arra, hogy aggódjak magam miatt...

Kikeltem az ágyamból, majd a fürdőbe vonultam felöltözni. Lassan pedig el is indultam az iskola felé, és csak remélni mertem, hogy nem találkozom senkivel. Na, ez nem sikerült.. Útközben sikerült bele botlanom egy olyan emberbe, akivel egyáltalán nem akartam találkozni, azzal az emberrel akivel, ha tehettem volna soha, de soha nem mentem volna el abba a rohadt buliba...
— Csak nem Layla Robertset látom. — mosolyodott el szélésen a volt sulimból érkező, James. Nem válaszoltam, amelynek következtében még sebezhetőbbnek látszódtam. Pedig pont ez volt az, amit teljesen elszerettem volna kerülni. — Nem válaszolsz? Esetleg félsz? Félsz attól, hogy valaki megtudja azt, hogy még mindig egy ribanc vagy? — kérdezte, nekem pedig fokozódni kezdett a dühöm.
— Nem vagyok ribanc — motyogtam az orrom alatt. Kezem automatikusan ökölbe szorult.
— Nem szép dolog letagadni az igazságot — felelte egyszerűen a velem szemben álló fiú. — Mindenki tudja, hogy az vagy.
— Nem vagyok az! — vágtam rá egyre idegesebben.
— Oh, tényleg? — vonta fel a szemöldökét kérdőn. — Te feküdtél le a fél sulival. — jelentette ki. Nálam pedig betelt a pohár. Behúztam neki egyet. Aztán még egyet, és még egyet. Csak aztán... Ő is megütött engem. Lefogta a kezemeimet, majd neki lökött a kerítésnek. Éreztem, ahogyan a vas belenyomódik a hátamba. Fájt. Nagyon is.
— Engedj el! — kiáltottam rá, miközben összevissza kapálóztam. Fogalmam sincss, hogy mi történt volna, ha meg nem jelenik egy bizonyos ember, akire egyáltalán nem számítottam. Ugyanakkor... Megmentett.
— Engedd el őt, azonnal! — kiáltott rá... Matthew.
— Mert, ha nem mi lesz? — nevette el magát James. Továbbra sem engedett.
— Oh, szóval tudni szeretnéd? — kérdezett vissza Matthew, miközben elé lépett, majd lökött rajta egyet, mire James meginogott.
— Ugyan mit tudsz te tenni? Izmaid sincsenek, baszki! — röhögte ki.
— Kicsinállak. — közölte viszonylag higgadtan.
— Te? — nevetett tovább James. — Majd pont te? Ez nevetséges! — röhögött tovább. Egészen addig röhögött ameddig Matthew be nem húzott neki egyet. Reccsenés, és vér, amely James orrából származott.
— Szóval új pasit szerezték magadnak, hah? — motyogta, miközben a kezére tapadt vért, a pólójába törölte.
— Kérsz még egy ütés, igaz? — nézett rá Matthew könyörtelenül. Ezek után szívesen figyeltem volna rájuk, de nem tudtam. Teljesen ledermedtem. Az emlékeim, amelyekről azt hittem, hogy már réges régen eltűntek... Vissza tértek, és nem akartak békén hagyni. Matthew hangja rántott vissza a valóságba.
— Layla — lépett elém. — Ki a franc volt ez? — kérdezte halkan. A kezét nyújtotta, de nem fogadtam el. Egyszerűen nem ment...
— Hé — szólított meg ismét. — Minden rendben? — kérdezte halkan.
— Nem, nem hiszem... — motyogtam.
— Ki volt ez? — érdeklődött.
— Ne-nem fontos. — suttogtam, majd erőt vettem magamon, és elindultam az iskola felé. Matthew persze utánam sietett.
— James. — szólaltam meg hirtelen. A mellettem sétáló fiú érdeklődve kapta felém a tekintetét. — A volt sulimból. — magyaráztam.
— Mi történt, Layla? — kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, csak elkaptam róla a tekintetem.
— Nem akarok beszélni róla... — motyogtam. — Meg amúgy sincs közöd hozzá! — tettem hozzá azonnal. Igyekeztem erősnek tűnni, és tartani a látszatott. Nem akartam gyengének tűnni Matthew előtt.
— De lehet, hogy jobb lenne, ha beszélnél róla — mondta halkan. — Szólhatunk egy felnőttnek is, vagy valami. — magyarázta.
— Ha bárkinek is elmondod, hogy mi történt ma én esküszöm, hogy megöllek — néztem rá egy pillanatra, majd sietősebbre vettem a tempót.
— És mit mondassz arról, hogy vérzik a szád? — nézett utánam. Nem álltam meg. Még inkább gyorsítottam a lépteimen.
— Layla! — kiáltott utánam, de nem álltam meg. Nem akartam a szemébe nézni.