𝗠𝗶𝗱𝗻𝗶𝗴𝗵𝘁 | MINSUNG ✓

| 9. rész |

- Szia, Hyunjin! Akadt egy kis gondom... - mondtam halkan.

- Szia! Mi a baj? Történt valami? - hallottam aggodalmas hangját.

- Ez lehet, furán fog hangzani, de hozzád költözhetnék néhány napra?

- Persze, gyere csak - felelte döbbenten. - Szívesen látlak.

- Köszönöm, életmentő vagy! Mindjárt ott leszek - szakítottam meg a hívást és elindultam Hyunjin lakása felé.

Szedtem a lábaim, ahogy csak tudtam, mivel az eget egyre jobban kezdték ellepni a sötét viharfelhők. A forgalom nagyon nagy volt, a város úgy nézett ki, mint egy felbolydult hangyaboly. Esélytelen volt, hogy a zebrán jussak át az út túloldalára, ezért megvártam a legmegfelelőbb pillanatot, hogy átfussak az úttesten. Lehet, hogy nem ez volt a legbiztonságosabb megoldás, de megázni se szerettem volna. A járdán siettem tovább Hyunjin lakása felé, szerencsére nem lakunk olyan messze egymástól.
A fiú mosolyogva nyitott ajtó, mikor odaértem.

- Gyors voltál - jegyezte meg.

- Nem akartam elázni - vontam meg a vállam, majd Hyunjin beinvitált a már ismerős lakásába.

- Ez minden cuccod? - mutatott a bőröndömre.

- Nem. Egyelőre csak azt pakoltam össze, ami a kezembe került, a többiért majd holnap visszamegyek - feleltem, miközben leültem puha ágyára.

- Véglegesen elköltözöl?

- Igen. Már régóta gondolkodtam ezen. Épp ideje volt megtenni ezt a lépést is. Végre kiszakadtam otthonról, szabad vagyok - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Ugye tudod, hogy itt addig maradsz, ameddig csak akarsz? - vette fel velem a szemkontaktust.

- Nem szeretnélek sokáig zavarni...

- Ne hülyéskedj - nézett rosszallóan. - Tiéd lehet a vendégszoba. Rendezkedj be nyugodtan.

- Köszönöm - mosolyodtam el halványan.

- Nincs mit. Holnap én is segítek elhozni a cuccaidat. Úgy gyorsabban megleszünk.

- Kösz...

- Nincs mit megköszönni - szakította félbe hálálkodásomat. - Alap, hogy ezt megteszem az egyik legjobb barátomnak - húzta apró mosolyra ajkait.

- Mióta lettünk mi legjobb barátok? - érdeklődtem felhúzott szemöldökkel.

- Amióta felöltöztettelek - kacsintott.

- Nem öltöztettél fel. Erről jut eszembe, miért nézted végig, hogy átöltözök?

- Őszintén, fordított helyzetben te nem néztél volna rám?

- Nem - ráztam meg a fejem egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Még egy picit sem?

- Nem.

- Pedig mindenki kihasználná az alkalmat, hogy megcsodálja csodás testemet - mutatott végig magán.

- Hogy lehetsz ennyire önimádó?

- Nézz már rám, tökéletesen nézek ki! Hogy ne imádnám magam? - indult el kifelé a szobájából.

A bőröndömet felkapva átmentem a vendégszobába, és nekiálltam újdonsült lakhelyem berendezésének. A szoba elég nagy volt. Az ajtón belépve, rögtön szemben helyezkedett el egy fehér íróasztal, jobbra pedig egy hatalmas sarokszekrény volt található, szintén fehérben. A franciaágy két oldalán - nem meglepően - fehér éjjeliszekrények voltak, azokon pedig egy-egy kislámpa. A szekrényt kinyitva, elkezdtem bepakolni a ruháimat. Mikor végeztem, a tankönyveimet ledobáltam az asztalra, majd az ágyamba ugorva telefonozni kezdtem.