Olyan gyorsan elrepült a nap hogy észre sem vettem. Úgy viselkedtem mintha semmi sem történt volna pedig legbelül még mindíg nem tudtam feldolgozni amit Flóra momdott. Jungkook egész nap került és furcsán viselkedett. Nem tudtam mit kezdeni a dologgal, szóval próbáltam nem foglalkozni vele és a programra koncentrálni, ami sikerült is a lányoknak hála.
Éppen haza felé tartok. A lányokat már hazavittem és meg kellett álnom tankolni. Gyors megcsináltam és indulni akartam mikor írt valaki.
Bunny boy🐰: holnap délután indul a gépünk vissza koreába. Ha szeretnétek ki jöhettek a reptérre elköszönni. Pandi🐼: oh... nem tudtam. Ha nem baj mennénk. Bunny boy🐰: dehogy baj és... mondani szeretnék valamit. Holnap reggel tudnánk találkozni? Pandi🐼: persze hol? Bunny boy🐰: elküldöm a címet. 10:30-kor neked jó? Pandi🐼: igen. Akkor holnap talizunk szia Bunny boy🐰: szia
Szomorú voltam hogy elmennek és izgultam hogy mit akar mondani. Elküldte a címet. Leokéztam és elindultam haza. Az arcomon valószínüleg lehetett látni a csalódottságot mivel otthon Petra szóvá is tette hogy úgy nézek ki mint aki szarba lépett az új cipőével. Gondolkodtam hogy elmondjam e neki és végül...
-Vissza mennek koreába...-és elrohantam a szobámba mert úgy éreztem ha látnom kell az elkeseredett arcát elbőgöm magam. Csak azzal nem számoltam hogy utánnam jön.
-Ezt honnan szedted?-kérdezi meglepődve de a szomorúság egyetlen jelét sem látom rajta. -Jungkook mondta. Meg azt hogy holnap reggel találkozni akar velem. Nem vagy szomorú?-kérdezem homlok ráncolva.
-De csak kíváncsi vagyok hogy mit akar mondani neked.-mondja gyorsan és kirohan a szobából. Fura nekem ez a lány...
Elmentem fürödni és lementem a konyhába inni. Szotyi odafutott hozzám és én felvettem az ölembe és leültem a kanapéra (írói szerk.: amerikai konyha). Simogatni mezdtem és a kis rosszaság egyből elnyúlt rajtam több simit követelve. Elmosolyodtam aranyos reakcióján. Viszont tudtam hogy a napokban nem foglalkoztam vele annyit és talán ezért nem is láttam a lábát ami már szépen begyógyult. Megnyugodtam és magamhoz öleltem.
-Szia.-jelent meg hirtelen mellettem Máté mire szívrohamot kaptam és halkan felsikkantottam. Elvigyorodott és megölelt.
-Hallod mi van ha megáll a szivem?-nézek morcosan a kisfiúra aki elneveti magát és simogatni kezdi az ölemben fekvő -mindjárt alvó- cumiságot.
-Mi a baj?-kérdezi szomorú arcomat látva. Lehajtom a fejem és keserűen elmosolyodok.
-Hát csak a Bangtan visszamegy koreába.
-Oh... hát de telefonon tudjátok tartani a kapcsolatot nem?
-De de az nem ugyanaz.-mondom lehangoltan.
-Jungkook miatt vagy szomorú igaz?-kitágult szemekkel nézek rá mire csak sejtelnesen vigyorog. Mindenki ilyen fura ma vagy csak én vagyok nagyon fáradt?
-Ömm... megyek aludni.-mondom és felrohanok az emeletre.
Leakartam tenni Szotyit is a helyére de felkelt és felmászott az ányamra. Sóhajtottam és lefeküdtem, magamhoz ölelve a kutyust. Mostmár tuti hogy a tesóim fura viselkedését csak az okozta hogy álmos voltam mert amint lehunytam a szemem el is aludtam.
Reggel felkeltem az ébresztőmre de elsőre le sem esett hogy miért is állítottam be. Aztán mikor felfogtam kipattantam az ágyból és elrohantam felöltözni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem akartam túlságosan kiöltözni, de azt sem akartam hogy úgy nézzek ki mint akinek kényszerből kellett jönnie. Ez a tökéletes, mert ez olyan semmien. Lementem/gurultam a földszintre. Felkaptam egy szelet kenyeret (írói szerk.: volt már ilyen hogy siettem valahova de éhes voltam és elvittem egy random szelet kenyeret😂) és indultam az üzenetben leírt helyszínre. Út közben betoltam a reggelimet -azt az egy szelet kenyeret- és az útra figyeltem.
Mikor odaértem a szavam is elállt. Egy erdő volt amiben a fák tele voltak virágokkal, középen egy kitaposott, keskeny út. Jungkookot nem lattam sehol szóval lehet hogy eltévesztettem a címet, viszont mikor megláttam az egyik fára kitűzött papírt ez a gondolatom azonnal elszállt.
Indulj el az ösvényen és a végén vár egy meglepetés.<3
Állt a papíron. Azt a szivecskét mikor megláttam szerintem ott folytam szét. Elindultam és egy tisztásra értem de mikor odaértem nem egy tisztás fogadott hanem egy betonnal lealapozott, félbehagyott építkezés. És ha ez nem lenne elég ott állt Jungkook egy rózsaszirmokkal kialakított körben, egy csokor rózsával a kezében és mosolyogva nézett rám.
-Szia.-köszönök és érzem hogy könnyesedik a szemem.
-Szia. Örülök hogy eljöttél. Nem írtam semmilyen beszédet se fejben, se írásban szóval csak egyenesen elmondom amit szerettem volna a magam módján.-sétál hozzám, mélyen a szemembe nézve és mikor ideér átnyújtja a csokrot. És amire végképp nem számítottam. Elénekelte nekem a 2U-t. A végére már rendesen sírtam főleg mikor kimondta azt a bizonyos szót amit soha nem hittem hogy az ő szájából hallani fogok.-Szeretlek Kovács Panna.-mondja és megcsókol.
Hali! Hát ez a rész egy picit... nyálas lett. Nem gondoltam volna hogy én ilyet fogok írni, de ne aggódjatok. Attól még mert a főszereplő összejöttek nincs vége a storynak. Sőt, most kezd csak beindulni... Na de remélem tetszett. Puszi!😘
