Titkok hálójában // H.S. /

Tizennyolcadik fejezet

- Sok időt töltötök együtt - állapítottam meg visszafogott mosollyal. Az arcán halvány pír jelent meg, majd lesütötte a szemét.

- Nem akarom, hogy rosszat gondolj rólam - vallotta be. 

- Nem fogok - ígértem meg szemrebbenés nélkül. 

- Egy jó ideje fekszünk le egymással. Rendszeresen - kezdett bele, én pedig gyorsan bólintottam. - Jó barátok voltunk, de egyszer Harry nem tudott velünk jönni egy szórakozóhelyre, és reggel Frankie ágyában ébredtem. Eleinte furcsa és szokatlan volt, és nem is akartam ebből rendszert csinálni, viszont ez mindkettőnknek kényelmes így - vonta meg a vállát lazán, de a szája remegéséből ítélve ideges volt. 

- Nem éreztek egymás iránt valamit? - kérdeztem csodálkozva. 

- Túl különbözőek vagyunk, és ezt mindenki látja. Ő túl jó hozzám - legyintett. 

- Gondolkoztál már azon, hogy megpróbáljátok? - érdeklődtem tovább. Úgy éreztem, hogy nagyon nehezen lehet kihúzni belőle a szavakat, így finoman próbáltam puhatolózni. 

- Soha - rázta meg a fejét határozottan. - Ő az a fajta srác, aki reggel nekiáll reggelit csinálni, én pedig olyan, aki éjszaka legszívesebben hazalopózna, hogy elkerülje a félreértéseket és a kellemetlen szituációkat. Ha éreznénk egymás iránt valamit, az több, mint egy év után már előjött volna - biztosított. Már szólásra nyitottam a számat, amikor döbbenten az ajtó felé kaptam a fejem. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe Dakota-val, hogy észre sem vettük az ajtóban álló srácokat. Frankie és Harry csak álltak, és pislogás nélkül meredtek Dakota-ra. Harry megrökönyödve figyelte a lány hátát, és mintha enyhe düh villant volna át az arcán, Frankie-ről azonban nem tudtam semmit leolvasni. Érzelemmentes, kifejezéstelen tekintettel tanulmányozta Dakota vonásait, én pedig hatalmasat nyeltem. A lány csodálkozva fordult hátra, ugyanis a szemem teljes mértékben leragadt az ajtónál, majd szitkozódni kezdett. - Francba - csúszott ki halkan a száján. Felváltva kapkodtam a fejem közte és Frankie között, azonban továbbra sem tudtam semmit leszűrni a szituációból. Dakota arcát nem láttam, de abból kiindulva, hogy legalább egy percig farkasszemet néztek egymással, nem lehetett túl fényes a helyzet. 

- Csak szólni akartunk, hogy végeztünk, és mindenki elmehet hamarabb, akinek nem akad több munkája - szólalt meg Frankie elsőként, teljesen monoton stílusban. - Szép hétvégét, April - mosolygott rám, majd választ sem várva sarkon fordult, és sebes léptekkel viharzott el. Harry felvont szemöldökkel nézett utána, Dakota pedig riadtan fordult felém. 

- Mennyit hallottatok? - intézte a szavait Harry-nek, aki elhúzta a száját. 

- Az utolsó mondatodat pechedre végig - ismerte be halkan, és idegesen beletúrt a hajába. 

- Francba - hunyta le a szemét Dakota. - Most mégis mit csináljak? - nézett rám kétségbeesetten. 

- Menj utána és beszélj vele - javasoltam szomorú mosollyal. 

- Adj neki egy kis időt - mondta Harry egyszerre velem. 

- Melyikőtökre hallgassak? - tette fel a költői kérdését Dakota, miközben a plafonra emelte a tekintetét. - Most meg fog utálni?

- Nézd, Dakota, szerintem menj haza, kicsit szellőztesd ki a fejed, és gondold át, hogy mégis mit vársz Frankie-től. Szerinted meddig mehet ez a kizárólagos szex köztetek? - húzta fel a szemöldökét Harry. Dakota sóhajtva bólintott, miközben feltápászkodott. 

- Neked nem mondott semmit? - kérdezte Harry-től bizakodva. Azonban csak egy szigorú pillantást kapott. 

- Ha tudnék bármiről sem mondhatnám el, Dakota. A legjobb barátomról beszélünk. Sajnálom - mondta Harry szomorúan. Én is felálltam, majd az asztalt kikerülve Dakota mellé álltam, és a vállára helyeztem a kezem.