Titkok hálójában // H.S. /

Kilencedik fejezet

A nyolcvan kilométeres utam New York-ból Philadeplhia-ba csak úgy elrepült. Igazából ez egy hazugság. Folyamatosan kattogott az agyam, előre készen álltam arra, hogy hatalmas veszekedés lesz az ott létemből, és a szüleim tudtomra fogják adni, hogy mennyire nem örülnek nekem. Legalább száz változat ugrott be arra, hogy hogyan fog a békés hálaadásunk egy hatalmas vitába. Na mindegy.

Sophie azt tanácsolta, hogy maradjak otthon. Még valami buliba is el akart rángatni, de az öcsémnek megígértem, hogy meglátogatom. Megbeszéltük, hogy jó korán megyek, és elmegyünk együtt jégkorcsolyázni, ameddig anya előkészíti a vacsorát.

Amikor az ismerős utcában jártam, a gyomrom teljesen összeszűkült. Ahogy leálltam a ház elé, mert még azt is kikötötték, hogy a garázst nem használhatom, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Kiszenvedtem a bőröndömet a csomagtartóból, majd előhalásztam az ősrégi kulcsom, és komótos léptekkel indultam meg a bejárati ajtóhoz. A házunk hatalmas volt, hiszen anya mindig is rengeteget adott a külsőségekre. Ahogy megpróbáltam belenyomni a kulcsom zárba, összeráncolt szemöldökkel vettem tudomásul, hogy lecserélték. Csodás. Kínomban elröhögtem magam, majd becsengettem. Már annyi ideig álltam, hogy kezdtem elgondolkozni azon, itthon vannak-e. Amikor végre kitárult az ajtó, unottan néztem anyára, aki hasonló lelkesedéssel üdvözölt.

- Korán jöttél - lépett arrébb, hogy én is be tudjak menni a házba. A bőröndömet enyhe szerencsétlenkedéssel sikerült csak átemelnem a küszöbön, amit anya szinte pislogás nélkül figyelt.

- Ha később jövök kedvesebb fogadtatásban részesülök? - kérdeztem, miközben kibújtam a kabátomból. Megforgatta a szemét egy sóhaj után, és dühösen nézett rám.

- Mi is örülünk, hogy látunk - jegyezte meg cinikusan. - Remélem estére elfogadhatóvá varázsolod a megjelenésed, ugyanis vendégeket várunk - nézett végig rajtam.

- Estélyiben kellett volna vezetnem? - mutattam végig magamon. Egy fekete cicanadrág volt rajtam egy szürke pulcsival. Tény, hogy nem nyújtottam a legszebb látványt ezzel az otthoni szereléssel, de kényelmesen akartam ücsörögni az autómban.

- Robertséket meghívtam vacsorára. Értékelném, hogy összeszednéd magad és egy kis jó modort elővennél. Vagy az írás már azt is kiölte belőled? - érdeklődött tovább, én viszont megráztam a fejem, és felkaptam a bőröndöm. Válaszra sem méltattam.

- Apa itthon van? - próbáltam belesni a nappaliba, de sajnos nem láttam senkit.

- Dolgozik. Henry a szobájában van - mondta, ezzel utalva arra, hogy elege lett a kis beszélgetésünkből.

- Mikor cseréltétek le a zárat? - kérdeztem gúnyos mosollyal. Anya idegesen a hajába túrt, és lesimította a kötényét.

- Nem olyan régen - válaszolt kimérten.

- Gondolom én nem kapok kulcsot - vetettem felé egy pillantást, de a szemből kiolvastam a választ.

- Csak hármat csináltattunk - vallotta be. Lesütött szemmel elröhögtem magam, majd bólintottam.

- Henry-nél leszek - jelentettem be, majd szó nélkül megindultunk két irányba. Szitkozódva felszenvedtem az emeletre a bőröndöm, majd mielőtt a saját szobámba bementem volna, megálltam az öcsém ajtaja előtt. Kopogás nélkül nyitottam be hozzá, de fel sem tűnt neki, mert éppen a gépe előtt ücsörgött fülhallgatóval a fején. Mosolyogva odalépkedtem hozzá, és egy gyors mozdulattal lekaptam róla a fülest. Ijedten ugrott egyet, majd csodálkozva fordult oda hozzám, és amikor eljutott a tudatáig, hogy én vagyok itt, szinte feldöntötte a széket, miközben a nyakamba ugrott.