Piccolo: Az ötlet nem rossz Pikkon, de előre nem tudjuk megmondani, hogy milyen következményei lennének, úgyhogy egyelőre próbáljuk meg máshogy megoldani a dolgot.
Hátramaradt hőseink tovább tanakodtak miközben a két csillagharcos minden erejét bevetve próbált helytállni a szinte sebezhetetlen Tiyasiga ellen.
C-17: Elég ebből, én megyek és beszállok a harcba!-mondta türelmetlenül, majd Gokuék segítségére indult
C-18 egy vállvonás után követte fivérét, majd csatlakozott a felmentősereghez mindenki más, Tien, Piccolo és Gohan kivételével.
Tien: Nagyjából 5 percet adok nekik és ez a szörnyeteg a porba tiporja őket. Úgyhogy ennyi időnk van kitalálni valamit!-mondta idegesen
A harcmező ekkorra egészen kitisztult már. A hatalmas terjedelmű seregből csupán öt megmaradt harcos tartózkodott Xenion körül, belértve Shokai-t is. Sitto, a már nem létező Sitto-osztag parancsnoka, Riu, az életerő tolvaj, illetve 2 félelmetes teremtmény, akik a lehető legnagyobb türelemmel és nyugalommal várakoztak lehunyt szemekkel.
A tizenkét jófiúból (és lányból) álló csapat tehát Tiyasiga mellett még ennyi ellenféllel kényszerül megmérkőzni, ha egyáltalán rajta valahogyan túljutnak.
Xenion és serege érkezése óta nagyjából öt óra telt el, ennyi ideje harcoltak folyamatosan hőseink, akik lassan a kimerülés szélére sodródtak.
Vegeta és Goku a kék formáikban, Goten és Trunks ssj1-ben, a többiek pedig minden maradék erejüket felhasználva próbálták megsebezni Tiyasiga-t.
Krillin: Ez nem megy, egyszerűen nem megy!-fakadt ki
Goku: Nyugalom Krillin! Ne veszítsd el a hitedet! Gohanék valamit ki fognak találni, ebben biztos lehetsz! Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy minél több időt nyerjünk nekik.-mondta lihegve
Yamcha: Ez mind szép és jó Goku, de nem hiszem hogy sokáig tudjuk ezt tartani. Mindannyian nagyon kimerültünk már, és folyamatosan csak a földbe döngöl minket!-fakadt ki a férfi
Vegeta: Androidok, nektek végtelen energiátok van nem? Sorozzátok ki lövedékekkel, ahogy csak tudjátok! Van egy tervem.-mondta elszánt arccal
C-18: Rendben, de ajánlom hogy működjön!-válaszolta, majd testvérével elkezdték sorozni az ellenfelet
Tiyasiga: Hahaha..szánalmas kis rovarok..mit akartok elérni ezzel? Meg sem érzem a lövedékeiteket! De gyerünk, folytassátok csak! Minél jobban erölködtök, annál édesebb lesz mikor egyesével pusztítalak el benneteket!-kiáltotta nagyképűen
Vegeta: Ez az, abba ne hagyjátok! Minél több erőt kell gyűjtenem!-mondta a herceg
A többiek döbbenten figyelték a történéseket, teljesen megfeledkezve a harcról.
Vegeta a magasba emelte mindkét kezét, majd kiáltott: Most mindenki adjon nekem annyi ki-t amennyit csak tud!A csapat ledöbbent, de a hirtelen sokk után eleget tettek a csillagharcos kérésének.
Goku: Ez igen! Nem hittem volna, hogy egy genki golyóval próbálkozol! Hol tanultad?
Vegeta: Később ráérünk cseverészni erről Kakarot! Most inkább arra koncentrálj, hogy minél több ki-t juttas a gömbbe, hogy elpusztíthassuk ezt a szörnyeteget!-mondta
Tiyasiga: Ti mégis mit műveltek? Nagyon megható ez az összefogás, de továbbra is teljesen értelmetlen! Engem nem tudtok legyőzni! De ha valami csoda folytán mégis sikerülne, akkor is vannak még ott olyan harcosok, akik a másodperc tört része alatt pusztítják el az egész bolygótokat!-kiáltotta, miközben az androidok lövedékeit hárította
Vegeta: Nem érdekel miket beszélsz itt össze-vissza, ha ez a gömb eltalál, akkor abból soha nem kelsz fel! Jobb ha meggyónod a büneidet még gyorsan te féreg!-kiáltott rá Vegeta miközben az általa tarzott energiatöltet rohamos ütemben duzzadt
Sitto: Nagyuram, aggasztóan erős techikának tűnik ez, ne menjek segíteni Tiyasiga-nak?
Xenion: Felesleges...csak figyelj!-válaszolta széles vigyorral
Shokai: ,,Egészen elképesztő amire ezek a Földlakók képesek. Bárcsak egy nap bocsánatot kérhetnék majd tőlük mindazért amit át fognak élni ezen gazemberek miatt."-gondolta magában, miközben kezét ökölbe szorította
Vegeta: Rendben! Ennek elégnek kell lennie. Mindenki hátrébb! Te pedig, te galád szörnyeteg, pusztulj!!! HAAAAAAAAAAA!!!-kiáltott torka szakadtából Vegeta, miközben Tiyasiga felé hajította a golyót
Piccolo: Ez elképesztően erős Genki Dama lett. Akár még komoly kárt is okozhat ebben a fazonban!
Tien: Határozottan! Nézzétek, mindjárt becsapódik!-kiáltotta
Tiyasiga: Haha, mégis mi ez a cirkuszi mutatvány? Simán elkapom ezt a gömböt!-mondta, mikor elérte a ki golyó a kezeit
Vegeta: Na hogy ízlik?!-kérdezte elegedetten
Tiyasiga: S..simán bírom!-nyökögte vissza a gonosz, nem túl meggyőző hangon
Tiyasiga: Ez..ez micsoda?! Nem lehet!! Nem lehet!!!!-motyogta maga elé, mikozben talpa egyre jobban süppedt bele a talajba a nyomástól
Pikkon: Nem lehet, ez tényleg működik! Képtelen visszatartani!
Goku: Ez nem semmi Vegeta! Úgy néz ki ebben is utolértél engem!-mondta büszkén
Vegeta: Ebben is? Miről beszélsz Kakarot?!-vonta kérdőre Gokut, miközben a golyó szinte már teljesen elnyomta ellenfelét
Tiyasiga: Nem..nem bírom..mi ez? Hogy lehet ez? Nem értem!!-borult ki teljesen
Shokai: "Mi ez az elképesztő technika? De ami fontosabb, miért nem tesz semmit Xenion? Csak úgy hagyja hogy Tiyasiga odavesszen? Valami itt bűzlik! Valami...HA?!"-bámult maga elé Shokai kidülledt szemekkel, mikor rájött, hogy mi lesz Xenion következő húzása
Vegeta: És most véged te rohadék! A túl nagy arcod lett a veszted! Ezt a Genki Dama-t nem védhetted ki!-kiáltott elhivatottan
Tiyasiga: Ezt..nem!! NEEM!!! AAAAAHHH!!-üvöltött a gonosz, miközben az energiagolyó elkezdte testét ízekre szedni
Xenion: Riu, most!!-kiáltott rá ostoba csatlósára, aki Tiyasiga Genki Dama-ba olvadása pillanatában felszipolyozta annak összes energiáját, csak mint kicsivel korábban Xenion seregével tette
Ennek hatására Riu azonnal egy villanás kíséretében átváltozott, egy izmos sötét rózsaszín lény állt Gokuék előtt, sosem tapasztalt aurával.
Vegeta: Nem..ezt nem hiszem el!!-rogyott térdre
C-17: Hát ennek sosem lesz vége?
Tien: Nem kapok levegőt, olyan hatalmas ereje van.-mondta lesokkolt állapotban
Mindenki kikerekedett szemekkel pásztázta az új ellenséget. Pontosan tudták, hogy innen az egyetlen kiút a halál, ha sürgősen nem találnak ki valamit.
Xenion: Köszönöm herceg, hogy létrehoztad azt a hatalmas energiatöltetet és segítettél előhívni a legfélelmetesebb harcosomat!
Riu, jó szórakozást!-mondta vigyorral a képén az ocsmány teremtésnek, aki egyből villám sebességgel indult meg hőseink felé.
YOU ARE READING
Dragon Ball Super X
FanfictionA történet a Dragon Ball Super alternatív folytatása, ami az Erő nagytornája után játszódik. Hőseink gondtalanul töltik mindennapjaikat, majd egy nem várt problémával szembesülek. Vajon ezúttal is megbírkóznak vele?
14. Fejezet-Egységben az erő!
Start from the beginning