Végzetünk vörös fonala

Egyetemi randi

Hannah nagyon sietett ki az első épületből, ahol órája volt. Alig öt perce volt arra, hogy átérjen az egyetem másik végébe, a kedvenc professzorához, aki megkérte, hogy tartsa meg a mai szemináriumot, ha már ez a kutatási témája.

Kilépett a hatalmas, masszív faajtón és már fordult is balra, hogy kicsit lerövidítse az utat, amikor egy nagy test nekicsapódott.

Próbálta minél kisebbre összehúzni magát, de a lendülettől elejtette a táskáját, arra is alig volt ideje, hogy a kezeit maga elé tegye védekezésképp.

Hannah érezte, hogy a beton végig horzsolja a bőrét és rögtön égető érzés szaladt végig a karjain. Próbált nem foglalkozni vele, helyette megfordult és keresni kezdte a holmikat, amiket kiejtett a kezéből.

- Miért nem oda figyelsz, ahová mész Törpilla?

- Az emberek szeme az arcukon van és nem a fejük hátulján, idióta. De mi lenne, ha csak minden második lépésnél a lábad elé is néznél Létra? – próbált minél gúnyosabb hangot megütni, ahogy felnézett az előtte állóra.

Gyorsan összekapkodta a cuccait, nem törődve azzal, hogy fájnak a kezei és úgy érzi, mintha valami folyna a kezén.

- Neked vérzik a kezed. Meg kéne mutatnod valakinek...

- Már láttad, úgyhogy tovább is léphetünk – emelte fel a táskáját, hogy tovább menjen, mire a magas srác kikapta a kezéből és a saját vállára akasztotta.

- Most már mehetünk.

- Miért kéne nekem bárhová is veled mennem?

- Hát... Az a minimum, hogy segítek neked, ha már miattam történt..

- Milyen gyorsan változik a véleményed – jegyezte meg Hannah, de nem mondott többet és Blake sem tudta, hogyan kéne viselkednie a lánnyal.

- Csá, Nick! Mi? Már bent vagytok...? Kicsit kések, mert valami közbejött, de írj már be a katalógusba, kösz – nyomta ki a hívást, és a zsebébe süllyesztette a telefont, hogy kövesse a lányt, aki még hallótávolságon belül, de több lépéssel előtte járt.

- Merre lesz a következő órád?

- Az egyetem másik végében és nem annyira lenne jó elkésni, mert én tartom meg az órát a tanár helyett.

- Hogy-hogy?

- A szemináriumának a témája az én kutatási területembe esik bele, ezért megkért a professzor – mondta Hannah, mintha csak semmiség lenne.

- Váó, szóval te ilyen bölcsész szakértő vagy?

- Ne gúnyolódj, nem áll jól. És ha érdekel nem töltöm minden időmet a szakirodalmak fölött, bármennyire is úgy néz ki.

- Én ilyet egy szóval se mondtam – emelte fel védekezően a kezeit a fiú.

- Nem is kellett, tudom, hogy erre gondoltál. Ebben az épületben leszek, ha visszaadod a táskámat, már mehetsz is a saját órádra.

- Melyik emelet?

- Harmadik, miért?

- Mert nekem is ott lesz órám.

- Szóval még nem szabadulok meg tőled – sóhajtott Hannah egy kedvűen, mire Nick elmosolyodott.

- Hát nem igazán... De örülnék, ha megadnád a számodat, hogy tudjak később is érdeklődni a hogyléted felől.

- Biztos, hogy nem.

- De te is tudod, hogy jó lenne.

- Neked lehet.