Kezdjük az elejéről! [Kagami x OC]

1.rész

- Jézusom, ekkora felfordulást rég nem láttam! - kiáltottam fel elképedve, miközben az embereket figyeltem a Seirin kapujából, ahogyan mindenki tagokat próbál toborozni különféle szakkörökbe. Volt itt minden: úszás, rögbi, shogi, baseball, viszont engem csak egy érdekelt, ahhoz viszont meg kellett találnom az ő asztalukat kitölteni a lapot - Ahj, hol a francban lehet a kosárlabda? - kérdeztem leginkább saját magamtól, mire egy hang megszólalt mögöttem.

- Menj egyenesen, majd fordulj le jobbra.

- Köszönöm - mondtam, mint aki meg sem lepődött, azonban szép lassan eljutott az agyamig, hogy nekem már pedig válaszoltak - Várj, mi?! - fordultam meg, ahol észrevettem a kék hajú barátomat - Kuroko! Ne hozd már rám így a frászt! - mondtam egy kissé idegesen. Látszódik, hogy egész nyári szünet alatt nem találkoztunk. Rég ijedtem már meg a hirtelen jelenléte miatt.

- Sajnálom - mondta ugyanolyan fapofával, mint ahogy egyébként szokta.

- Mindegy - legyintettem - Te már jelentkeztél?

- Igen, de nem hiszem, hogy észrevettek - válaszolta, mire én pedig megértően bólintottam. Ez nem újdonság...

- Majd mondom nekik. Kösz a segítséget! - intettem neki, majd elmentem arra, amerre mondta.

Amíg az utamat jártam addig egy csomóan próbáltak a klubjukhoz csalni, hátha oda jelentkezek. Néhányuk elég erőszakos volt, és a csuklómat is erősen fogták, hogy maradásra bírjanak, azonban ezt elintéztem egy gyilkos pillantással, ami nálam legtöbbször be is szokott válni. Ha meg nem, akkor maximum megismerkednek az öklömmel. Mondjuk ezt eddig a kosárlabda miatt nem nagyon csinálhattam, ha más versenyzőkről volt szó. Amikor még a csapatommal voltam...

Már a látótávolságomban volt a kosárlabda klub asztala. Hogy honnan tudtam, hogy az övéjük? Nagy piros betűkkel ki volt írva fölé... Úgy látszik nagyon kellenek nekik az új tagok. Elkezdtem lassabban menni. Még bőven volt idő az órák előtt. És ahogy láttam pont valaki ült azon a széken, ami az új tagoknak volt odakészítve, hogy kitöltsék a jelentkezési lapot. Körülötte pedig mindenki meg volt lepődve, ha nem megijedve. Mi a...? Komolyan ilyen beszariak a másodévesek? Megálltam messzebb, és onnan kezdtem el figyelni őket. A széken ülővel együtt négyen voltak ott. Az egyik egy lány volt, ezt innen is kiszúrtam.

Egy-két perccel később felállt és elkezdett pont az én irányom felé sétálni. Sötét vörös haja volt. Erre a gyomrom liftezett egyet. Kizárt, hogy ő legyen. Én vele együtt elkezdtem az asztal felé haladni, hogy én is beadjam a kérvényt. Ahogy elhaladt mellettem jobban szemügyre vettem. Ultra magas volt, legalább húsz centivel lehetett magasabb nálam. Egy gyűrű lógott a nyakába. Feljebb vittem a tekintetemet, próbáltam nem látványosan végignézni rajta. Először a szemöldökére vetettem egy pillantást. Szétállt... Mi...? Most azonban nem feltétlenül azon lepődtem meg, hogy milyen neki, mint öt évvel ezelőtt, hanem tudva, hogy ki, mégis mit keres itt? Már nem érdekelt, hogy lebukok a bámulásával, egyszerűen csak meg akartam győződni róla, hogy tényleg ő az-e, így egy kis pillanatra megálltam és teljesen felé nézve pillantottam bele a meglepett piros íriszekbe, amik ugyanúgy engem fürkésztek. Nem lehet...

"- Mi a neved?

- Kagami Taiga."

Kagami? Mit keres itt? Miért pont most? Erre a találkozásra egyszerűen nem voltam felkészülve! Gyorsan úgy próbáltam tenni, mint, aki nem vette őt észre - ami persze képtelenség volt - és gyors léptekkel folytattam az utamat az asztal felé. Nem állított meg. Valószínűleg még ő sem volt erre teljesen felkészülve. De mi van, ha fel sem ismert? Az nem lehet, ahhoz túlságosan lepődött volt a tekintete. Akkor lehet úgy gondolja ő is, hogy jobb, ha úgy tesz, mintha nem ismerne. A gondolkozás közben odaértem a másodévesekhez, majd egy mosolyt erőltettem magamra, mielőtt megszólaltam volna.