Szösszenetek

Boszorkány

Izzó vas a bőrömön. Nem vagyok szörnyeteg.

Különös alak érkezett a városba. Úgy festett, akár egy árnyék. Tetőtől talpig fekete szakadt csipke borította. Arcát fátyol, haját kalap fedte. A hatalmas sár ellenére nem hagyott sehol sem lábnyomot. A helyiség rögtön megtelt pletykákkal. Boszorkány érkezett a békés közösségbe.

Rozsdás penge átszúrva a torkomon. Nem vagyok szörnyeteg.

A lény ez egyik fogadóban szállt meg. A zajos, élettel teli hely azonnal elnémult. Ő ezzel mit sem törődve helyet foglalt az egyik asztalnál. Rendelt. Hangja, akár a kövek csikorgása. Rekedt, csontig hatoló zörej. Ahogy evett, fátyla aló elővillantak agyarai. Akár egy farkasé.

Füst az orromban, pattogó tűz a talpam alatt. Nem vagyok szörnyeteg.

Fizetett. A fogadós lélegzet visszafojtva figyelte. Két, teljesen mindennapi érme koppant az asztalon. Mégis, senki nem mert hozzáérni, jóval azután sem, hogy a boszorkány távozott. Azonban a mocsárszag, amit magával hozott, még sokáig érezhető volt.

Bilincs a lábamon, homokkal teli zsák húz a mélybe. Nem vagyok szörnyeteg.

Ahogy az utcán vonult, senki nem mert ránézni. Amerre járt, a kutyák vad csaholásba kezdtek. Az utcán játszó gyermekek futva menekültek előle. Hamarosan elérte úticélját. Vérpad, rajta egy egy napja akasztott, fiatal boszorkánnyal. Úgy vette kézbe, akár anya a gyermekét. Levágta a kötélről, fejét gyengéden kibújtatta hurokból. Finoman ringatta, és dúdolt neki.

Szeretett, bízott emberek árulása. Akár egy hátba érkezett tőr.

Nemsokára megérkezett az őrség. Erre ő óvatosan lefektette a testet, és felkelt. Felhajtotta a fátylát, és levette kalapját. Csapzott, fekete haj. Márványfehér bőr, melyet a bal orcán égési seb csúfított el. Bölcs, igező szemek, melyek megvetően szemlélték támadóit. Nem telt el sok idő, és egyikükben felismerés villant.
-Az nem lehet... Ez nem lehet! Ő meghalt! Ő halott! - A boszorkány halk kacajt hallatott, és felkiáltott.
-Sosem éreztem magam ennyire élőnek!

Miért? Miért? Miért? MIÉRT?

Nevetve lesúlytott. Átka cafatokra szaggatta az őrség tagjait. Ő maga sikítva kacagott, szinte észre sem véve, hogy ruháját vér színezi pirosra. Mikor lecsillapodott, a hajánál fogva felemelte annak az őrnek a fejét, aki felismerte őt.
-Sokkal többet érdemeltél volna. Azok után, amiken keresztül mentem miattad... - Undorodva eldobta a fejet, és köpött.

Szörnyeteg vagyok. Az a szörnyeteg, aminek mindig is láttatok. Amivé ők tettek.

Felvette kalapját, és fátylát. Átölelte a halott boszorkányt.
-Szegény, szegény nővérem. Bűnbaknak használtak, igaz? Szörnyű dolgokon mehettél keresztül. Érzem a haragodat. Ne aggódj. A bosszúd nem marad beteljesületlen. Saját kezűleg gondoskodom róla.

Szörnyeteg vagyok. De nem nagyobb, mint ők.