Határvonalak [George Russell ff.]

1. Múlt, jelen, jövő

Mellette pedig egy barna hajú, negyvenes éveiben járó nőt pillanthatok meg, akiből csak úgy süt az elegancia és a magabiztosság. Fehér blúzt visel egy fekete vászonnadrággal, ami egyszerűnek tűnik, mégis tiszteletet parancsol vele. Hatalmas szerencsém van vele, hiszen ő a példaképem, akit közelről ismerek. Mindent, amit tudok az életről, az üzletről és az autóversenyzés árnyoldaláról, azt tőle tanulhattam meg. Mások benne az egyik legerősebb női csapatfőnököt ismerhették meg, aki méltó utódjává vált a papának. Én pedig végig kísérhettem ezen az úton, hiszen már kiskoromban ott ültem mellette minden futamon. Hiába voltam sokszor kamerák kereszttüzében, az oldalán biztonságban éreztem magam. Mert tudtam, hogy ha valaki, akkor ő meg fog védeni minden rossztól. Büszke vagyok rá, mivel láttam, hogyan járja végig a ranglétrát. Hisz bolond, aki azt gondolja, hogy egyenes útja volt a főnöki székbe. Eleinte még csak nem is a csapatnál dolgozott, hanem a Formula 1 hivatalos sajtóosztályán. Csak évekkel később engedte meg neki a papa, hogy az istállónál vállaljon állást, amit kemény, tanulással teli évek követtek. A csapatunknak dolgozó szakemberek körében hamar elsajátított mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a Williams Racing élére állhasson.

Hét éven át vezette a kék-fehéreket, mely során számos sikert és mélypontot megélt, de ami a legfontosabb, egészen az elmúlt napokig harcolt az álmáért. Mostanában jutott el arra a pontra, hogy nem bírja tovább a rá nehezedő nyomást, elfáradt benne. Már más dolgok fontosak az életében. Szeretne ott lenni egyetlen öcsém mellett, illetve élvezni kicsit az életet szeretett férje mellett, aki egyfajta nevelőapa szerepet tölt be az életemben. Mivel elsősorban nő, feleség, anya, és csak ezek után sikeres üzletasszony. Én pedig hihetetlenül bátornak tartom őt, hogy fel meri vállalni, miért döntött most a visszavonulás mellett. Tisztelem. Mert Claire Williams a gyengébbik nem tagjaként is elérte, hogy elismerjék egy férfiak uralta sportban. Nem véletlenül szeretnék olyan lenni, mint ő. Nagyon boldog leszek, ha egyszer vele említenek egy lapon. Az édesanyámmal.

Jelen pillanatban tárgyalni készülök ezzel a két hihetetlenül befolyásos emberrel, akik történetesen a legközelebbi családtagjaim. Azonban nem gyengülhetek el, még akkor sem, ha velük állok szemben. Az első szabály, amit anyától megtanultam, hogy sose vonjam bele az érzéseimet az üzleti döntéseimbe. Még akkor sem, ha a családomról van szó. Főleg most nem, amikor életem egyik legmeghatározóbb pillanata előtt állok. Én akarom tovább vinni mindazt, amit eddig ők ketten felépítettek. Méltó akarok lenni a nevemhez, és ezért tenni is fogok.

- Ugye tudjátok, hogy a nagyitól örököltem részvényeket a cégből. - Próbálom kontrollálni hangomat, nehogy megremegjen előttük, ezzel elárulva saját magamat. Sajnos a nagymamám nem lehet már velünk, hiszen néhány évvel ezelőtt elragadta magával a legundorítóbb, legkegyetlenebb betegség, ami csak létezhet a világon: a rák, mely szép fokozatosan pusztítja el belülről a szeretted, és nem tehetsz ellene semmit. Sokáig küzdött ellene kitartóan, végül mégis a halálos kór győzött felette. Holott Virginia Williams az egyik legerősebb hölgy volt a világon, akit ismertem. Nem elég, hogy a nagypapa mellett állt és pénzügyileg segítette férjét, de az ominózus baleset után is támogatta őt, egészen élete végéig. Mindig is felnéztem rá, emellett imádtam vele lenni gyerekkoromban. Különösen akkor, amikor kislányként együtt sütöttünk a konyhában, vagy mikor göndör, akkoriban még barna tincseimet fonta be hatalmas mosollyal az arcán. Ezen felül nem lehetek neki elég hálás azért, amiért közvetetten ugyan, de ő segített hozzá ahhoz, hogy most megléphessem, amit szeretnék.

- Igen, tudjuk, drágám. - Anya szólal meg először, ezzel megerősítve, amit az előbb elmondtam. - Mit szeretnél ezzel mondani? - Hirtelen változást érzek egyetlen szülőm lelkivilágában. Mintha sokkal hűvösebbé válna, mint amilyen eddig volt. Ritka, amikor így viselkedett a közelemben, egy kezemen meg tudom számolni az ilyen alkalmakat. Ezért ijedek meg kissé, mikor ismét érzékelem mindezt rajta.