Határvonalak [George Russell ff.]

1. Múlt, jelen, jövő

Ajánlott zene: Alan Walker, Sabrina Carpenter ft. Farruko - On My Way

"If you want to fly, you have to flap your own wings."

~ Claire Williams

/Larissa Williams/

2020. december 22. Grove, Egyesült Királyság

Sokan úgy tartják, hogy az igazán kemény döntések nem a nyílt terepen születnek meg. Hanem a színfalak mögött. Nos, aki ezt kimondta, annak teljes mértékben igaza van. Olyan ember lehetett, aki a dolgok mögé látott. Mert tudta, hogy a fontos elhatározásokat olyan emberek hozzák, akikhez kevesen férhetnek hozzá. Akiknek hatalmuk van. A sors furcsa fintora, hogy én mindezt első kézből tapasztalhatom meg. Hiszen egy impozáns ebédlő hatalmas, mahagóniból készült asztalánál ülök, velem szemben két olyan személlyel, aki az Egyesült Királyságban, de akár mondhatjuk azt is, hogy világszerte nagy befolyással bírnak. Ők ketten egy olyan csodát építettek fel, amit nem szabad elveszíteni. Habár ők pontosan ezt akarják tenni. Eladni egy élet munkáját. Én pedig ebben akarom megakadályozni őket.

Először a nagy helyiségben nézek végig, aminek antik falakin számos olyan kép lóg, amely családom sikereit örökítik meg. Amikre én is méltán lehetek büszke. Mert pontosan tudom, mennyi áldozat, idő, munka és pénz szükségeltetett ezekhez a vidám pillanatokhoz, melyekkel a nagyapám beírta a Williams nevet a történelemkönyvekbe. Vagyis az autóversenyzéssel kapcsolatos fejezetekbe egész biztosan. Emellett néhány virág teszi élettel telivé a szobát, kiegészülve a két hatalmas ablakkal, amik kertünk hátsó részére engednek kilátást, ugyanakkor fénnyel töltik meg a teret. Miután újra magamba szippantom az ebédlő nyújtotta emlékeket, melyek egészen gyerekkoromig nyúlnak vissza, amikor itt rohangáltam akkori házvezetőnőnk legnagyobb „örömére", az itt tartózkodó társaságon vezetem végig tekintetemet. A családomon.

Először balra pillantok, ahol egy őszülő, idős, szemüveges férfit láthatok egy tolószékben. Fájdalmas belegondolni a tragédiájába, hiszen elég volt egy kis figyelmetlenség, melynek köszönhetően olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy többé már lábra sem tud állni. Ennek legalább harminc éve, ezáltal nekem már természetesnek mondható, hogy ilyen állapotban látom őt. Mégis őt tartom a világ legerősebb emberének. Mert mindennek ellenére képes volt felépíteni a semmiből egy olyan istállót, mellyel több autóversenyzőt világbajnokká tudott avatni. Mivel hitt az álmában és meg is valósította azt, ezzel felemelve a nevet, amit én is viselek. Sir Frank Williams neve sokak számára összeforrt a Száguldó Cirkusz világával. Elvégre nem sokan mondhatják el magukról, hogy olyan pilótákat tudtak volna leszerződtetni, mint a legendás brazil sztár, Ayrton Senna. Azonban ezáltal az egyik legsötétebb nap is hozzánk kötődik. Hisz ki ne emlékezne arra a bizonyos San Marinó-i nagydíjra, ahol az egyik legnagyobb csillag fénye hunyt ki, ezzel végleg eltávozva közülünk. De a brit férfi még ebből a mélypontból is képes volt visszarántani a csapatot, majd születésem évében újra felülni a Formula 1 trónjára mind egyéni, mind konstruktőri szinten.

Sokaknak ezt jelenti az az idősödő férfi, aki most mosolyogva néz vissza rám. Nekem viszont egészen eltérő dolgok jutnak eszembe róla. Azok az álmos esték, amikor kislányként csillogó szemekkel, az ölében ülve hallgattam az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteit a versenyzés világából. Vagy azok a napsütötte délutánok kint a kertben, amikor nem törődve korlátaival, boldogan dobálta nekem a kedvenc pöttyös labdámat, amit felhőtlen boldogsággal adtam neki vissza minden egyes alkalommal. Mennyiszer vigyázott rám, és óvott mindentől. Számomra ez mind ő. A nagyapám. Aki édesapám szerepét is átvette az életemben, miután apa nélkül nőttem fel. Nekem mégis így kerek az életem, a papa jelenlétével.