1. Porszem

30 0 0
                                    

"I wanna be yours"
Szólt a zene a fülesemben. Üres tekintettel, összegubózva ültem az ágyon. A dohány még most is égette a torkom, amit még délután szívtam el. Furcsán mély lett tőle a hangom és teljesen berekedtem. Ledobtam a füzetemre a fejhallgatóm és felkeltem az ágyból. A tükör elé állva láttam a hatalmas karikákat a szemem alatt. Hiába fájt a tüdőm, mégis kívántam a nikotint. Az egyetlen dolog, amire most szükségem lenne és nincs mellettem. Felvettem a legnagyobb kapucnis pulcsit, amit találtam és a komódom legfelső fiókjából kivettem egy férfi parfümöt. Nincs barátom, nincs senkim akitől ezt kaphattam volna. 3-szor fújtam rá a sötét anyagra, majd visszahelyeztem a fiókba. Ez az illat megnyugtat, mintha lenne velem valaki, aki talán sosem lesz. Pont ilyennek képzelem el. Betakaróztam a rózsaszín ágyneművel, majd lehunytam a szemem. A holnapra gondoltam. Mi lesz velem? Talán meghalok. Előre még senki sem tudja a halála idejét. Nekem ez lenne a menekvésem. Felszabadítana. Már sokszor  eszembe jutott, hogy én oltom ki szánalmas kis életem, de eddig még nem tettem meg. Még.

•Porszemek•Where stories live. Discover now