A múlt cover-jei

4.A hercegnő tánca

Majd az eddigi higgadtságomat és a posztomhoz illő viselkedésem sutba dobva kezdtem el ugrálni és visítozni.
Életem egyik legjobb pillanata volt, és még nem is sejtettem, hogy mennyi ilyen lesz még a közeljövőben.
-Jaj! Én olyan nagy rajongód vagyok! Omo! El se hiszem - ekkor húzott a ruhám nyakánál fogva el tőle a menedzserem.
-Ne haragudj rá Mino! Neked meg kicsit több tiszteletet és nyugodtságot.
Számat elhúzva vettem tudomásul, de akkor eszembe jutott ki áll itt mellettem, és újra őrült vigyorgásba kezdtem. Nehéz megérteni ezt a fajta rajongást, ha te magad nem vagy részese. Én már nem is tudom milyen volt előtte, talán egy kicsit szürkébb, mint most. Ha akkor nem szeretek bele a tánc-zene kombóba, és nem kapaszkodok foggal-körömmel az idolsághoz, akkor most nem állna itt mellettem. A hat évnyi sínylődés abban a pillanatban szerte foszlott, nem azért, mert ne lett volna kemény, hanem mert célt kapott: Olyan legyek, mint ő!
-Semmi baj, a rajongók fontosak - mosolygott rám. A szívemre tettem a kezem, csodálatos ahogy az emberekkel bánik. Őrült módjára viselkedem, ő mégis derűs, és ez nem lankad. Az ahjussi beinvitálja, de megállítom őt.
-Várj, várj! Egy aláírást kérhetnék Oppa? - pislogtam párat, hogy még hatásosabb legyen. Bár előtte tanúbizonyságot tett, hogy a rajongókkal rendesen bánik, mégis kényszerét éreztem, hogy jó benyomást tegyek, és a visítozáson kívül is hatással legyek rá. Merész álom lenne? Nagyon.
Ő csak bólintott, mint aki észre se vette a szándékom, talán fel se tűnt neki, hisz én is csak egy vagyok a sok közül. Szomorkás hangulat úrrá lett rajta se perc alatt, de mint mindig nem mutattam senkinek. Nem leszek gyenge.
Megráztam a fejem szokásomhoz híven, majd jobb lehetőség híján odanyújtottam a karom. Még filc is volt nála, bár papír nem. Már rányomta volna az íróeszközt az alkaromra, amikor megszólalt az ahjussi és elcsapta a kezem.
-Még szerepelsz egy videóban. - Próbált szigorú lenni, de a szája sarka megremegett, de töretlen folytatta - Most hoztuk a holmitokat biztos van benne egy plakát vagy másnem egy papír.
Izgatottan elsiettem a pakoló emberek után. Aztán rájöttem, hogy igazából az se tudom mi merre, így benyitottam a fürdőbe, majd majdnem kimentem a kertbe. Nem vagyok valami jó tájékozó készségű, ez leleplezetlen tény. Harmadik, egyben utolsó lehetőségként a lépcső maradt. Én észlény, hogy nem jöttem rá, valószínűleg fent vannak a szobák. Gyorsan fellépcsőztem, az emeleten is sikerült mindjárt a mosdót kifognom, és ha már ott voltam használtam is. Néha azért jól tud jönni.
Kilépve a helységből jobbra fordultam, és megpillantottam egyből a három ágyat kissé balra zsúfolva. Semmi különleges díszítés, csak barna lakozott keret és benne egy matrac, bár az puhának tűnt. Az ágyak felett, így az egész szobában fehérre meszelt falak voltak. Ezen se láttam egyetlen dekoráló elemet se. Ettől kicsit olyan érzésem lett, mintha egy kórházi részlegre léptem volna be, de mi majd biztos kirakunk képeket. Annyira elmerültem a szoba elemzésében, hogy fel se tűnt az a pár ember, aki ott volt. Mind a pakolással volt elfoglalva, de felpillantottak egy másodpercre, amint odaértem. Megköszörültem a torkom, majd a hozzám legközelebb eső férfit megszólítottam:
-Melyik az én holmim? - bambán nézett egy darabig, majd sikerült egy szót kiböknie, nem mintha a nem létező szépségem nyűgözte volna le, inkább csak nem tűnt szószátyártnak.
-Neved? - Jól tippeltem, vagyis rövid és velős válasza az én igazam támasztotta alá.
-Park Sae Jin - erre a sarokban lévő ágy mellett matató ahjussi felnézett.
-Ez a tied. - Majd mintha hezitált volna, de végül még hozzátette. - Sok sikert az idolsághoz!
-Köszönöm! - hajoltam meg
Kedvesen rám mosolygott, aztán intett egyet a többieknek, és el is hagyták a szobát. Kissé megdöbbenve fordultam utánuk, de eszembe jutott miért jöttem, aláírás. Az ágy felé fordultam, ahol egy bőrönd és két doboz volt. Kinyitottam az egyik dobozt, amiben szerencsémre sértetlenül ott lapult az egyetlen poszterem. Óvatosan kihajtogattam, majd szemügyre vettem. Utoljára ilyen autogram nélküli.
Már indultam volna lefele, amikor megtorpantam. A fürdő felé vettem az irányt, ahol szerencsémre ott volt a mosdó szekrény alatt egy mérleg. Rabja volt a mérekezésnek, amikor tehettem ellenőriztem. Na nem a számokat szerettem rajta, hanem sose akartam újra úgy kinézni, mint a kezdetekkor. Tudtam, hogy a debüt-tel szórakoznék, ha nem figyelnék magamra eléggé. A függőségem rutinja mindig ugyanúgy zajlott. Vettem egy nagy levegőt, majd csukott szemmel ráálltam. Ismertem már, mint a rossz pénzt.
-3,2,1 - szinte csak leheltem a szokásos szavakat, majd kinyitottam a szemem - 53,4 kiló
Egy könnycsepp utat tört magának, tudta már a járást, hisz százszor, ha nem ezerszer megtette már. Újra lehunytam a szemem, hátha akkor eltűnnek azok a szánalmas számok. Én is az voltam. A rengeteg küzdelem, hogy lefogyjak, és most visszamer ugrani három kiló is egyszerre. Pont most a célom, az álmom kapuja előtt. Óvatosan visszatettem a szekrény alá, mégis hatalmas zajnak tűnt, ahogy földre helyeztem, hátra, hogy ne is lássam. A ruhám felhúzva, vettem szemügyre, hogy látszik-e az a plusz három kiló. A hasam egy kicsit püffedt, mást nem igazán láttam változásként. Behúztam a pocakom, majd leengedtem a ruhám. Újra végig mértem magam. Ma sokáig bent leszek a próbaterembe. Bólintottam egyet a tükörképemnek.
Majd megráztam a fejem, majd este koncentrálok erre, most ki kell élveznem ezeket a ub-émmel töltött időket. Sőt több is ő, a példaképem. Majd a tánc visszahúzza a súlyom normálisra. Megpördültem a tengelyem körül, és kiléptem a nyomasztó helyről.
Végig ugráltam a lépcsőn a rossz kedvem a fenti mosdóban hagytam, ahogy az aggodalmaimat is. Csak úgy repültem a nappali felé, látszólag gondtalanul.
Ott ült mindenki, a két lány kissé megdöbbenve, az ahjussi csak a fejét csóválva. Ő viszont töretlen volt, tényleg szuperül végzi a munkáját.
-Jól van ejtsétek meg ezt gyorsan, és utána a munka. - Tapsolt kettőt, hogy siessek.
Odatoltam az asztalon a keze alá a posztert, Mino pedig lazán ráfirkantotta a nevét. Nagyon menő, és rutinos mozdulat volt már neki. Nekünk is majd ilyen lesz egyszer.
-Oké, ezen is túlestünk. Most pedig lányok énekeltek a művészúrral pár közismert számot. Addig én feltöltöm a you tube-ra a random dance-s videót. Amit szintén promóztok. Az éneklést insta live-ba, ha kérhetem.
Persze mind tudtuk, hogy ez nem kérés, hanem parancs, bizalmasan összenéztünk.
-Majd kezdem én! - rikkantotta be Donna. - Girls generation-tól a genie- t szeretném. Ismered?
Én csillogó szemmel figyeltem az Oppám, még azt az egyszerű mozdulatát is, amíg bólintott. Belépett az instájába, addig Donna előkereste a karaoke verziót. Elkalandozva néztem a vonásait. Megtestesült idol volt, gyönyörű arc, ami fenomenális hanggal párosult. A hangja zökkentett vissza a valóságba:
-Helló! Mino vagyok! - Meghajolt egy kicsit, amitől a haja még jobban takarta a szemét, az ő gyönyörű szemeit, lazán beletúrt, hogy lásson is valamit. Nevetése visszhangozott az egész szobában, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Édesen csengő, de volt benne egy megmagyarázhatatlan férfiasság. Majd rám nézett és kacsintott egyet. Menten elaléltam, de nem maradhattam ott sokáig, mert Mi Hi megbökött.
-Hallod, amit itt hadoválok? - Épp csak a szájáról olvastam le mit akar, gondolom nem akart bekavarni az élőbe. - Ezt mondjuk.
Kezembe nyomott egy blokkot, amit gyorsan átfutottam: Helló! Mi vagyunk a Sweet! Hajolni. Mutattam egy lájk jelet az ujjammal, hogy megértettem. Nem volt nagy cucc.
Újra az ub-émra néztem, aki kedvesen elcsevegett a rajongóival. Ránk nézett, mint egy megerősítést várva, hogy bejelentheti-e. Mind készen álltunk.
-Van egy meglepetésem számotokra. Nem vagyok egyedül, itt van velem három igen ígéretes lány. Donna felém mutatta a telefonját, amin a kommentek voltak megnyitva.
-Szeretlek Oppa!❤❤
-Kik azok?
-Lányok?!😡
-Ismerjük őket?
-Mondjad már! Meghalok az izgalomban!
-Oppppppaaaaaa! Sarangae~
-Jaj!
-OMG! Remélem a bp-s lányok.
-Kik lesznek azok? Hol vagy Oppa?
-Biztos rondák!
Itt eltakarta előlem, rám vigyorgott erre észbe kaptam és egy nagy műmosolyt produkáltam.
-Most pedig bemutatom őket!
Megfordítva a kamerát, egész szinkronban köszöntünk:
-Helló! Mi vagyunk a Sweet! - nevetve meghajoltunk. - Ekkor felpattant az egyszemélyes fotelből.
-Vigyázzatok lányok, most beülnék közétek.
Majd lazán lehuppant közém és Hi közé. Olyan természetességgel vette át a karját a vállamon, hogy én éreztem magam zavarban a fusztráltságom miatt. Kényelmetlenül fészkelődtem egy sort, majd észre véve magam maradtam egyhelyben. Túl nagy hatás volt egyszerre a közelsége és még a kamera is. Na nem mintha lámpalázam lett volna bármikor is, de tudat, hogy a rajongói előtt ilyen közvetlen, kikészített. Ekkor vettem észre Donna és Mi Hi krahácsolását, hogy szólaljak már meg, hisz én vagyok a vezető.
Megráztam egy kicsit a fejem, hátha kitisztul, de nem lett tökéletes, de nem érdekelt csak beszéltem.
-Ma egy közös énekléssel készültünk nektek. Előtte viszont bemutatkozunk. Én Park Sae Jin vagyok, vagyis nem, Sea vagyok. A vezető. Meg..- de megakadtam, már segítségért fordultam volna a lányokhoz, ami meg is érkezett, de nem tőlük.
-Bámulatosan tud táncolni, ő csapat main dancer-e - fejezte be a bemutatkozásomat Mino.
-Csak sokat gyakorlok. - Szinte tagadtam, de nem akartam beképzelt lenni, és nem is hazudtam, hisz a rengeteg gyakorlás hozta meg a gyümölcsét.
A többiek folytatták a bemutatkozást.
-Sziasztok! Sally vagyok! Én vagyok a csapat rappere, illetve legfiatalabb tagja.
Bár mosolyogtam a hátam megfeszült, miért nem tudok, így beszélni, mint ő? Semmi flancolás, de gördülékeny és magabiztos.
Donna is bemutatkozott, hármunk közül abszolút ő volt a kamera kedvence. A kommentelők is egyből megszeretették, volt az írások közt "de aranyos", "kíváncsi vagyok, hogy énekel", "gyönyörű vagy Starry" és ehhez hasonlók szép számmal.
-Sziasztok fiúk, lányok! Donna Lopez vagyok személyesen, de mostantól a színpadi nevem a relevánsabb, így szólítsatok Starry-nak. Én vagyok a csapat main vocal-ja, amit örömmel töltök be, hisz az éneklés a mindenem.
És csak úgy dőlt belőle a szó, csacsogott a zenéről, hogy majd láthatják tőlünk a videót a you tube-n, és persze ne felejtsenek feliratkozni. Pár szót még magáról is ejtett, de semmi kirívót, mégis érdekfeszítő volt.
Összenéztünk Hi-vel szemmel megbeszéltük, hogy a lányhoz képest sehol se vagyunk. Ő a tömör, én az esetlen. Még viccesnek is találtam volna, ha nem erről szólna majd a karrierem a közeljövőben.
Majd amikor az amerikai lány vett egy levegőt a mellettem ülő fiú kezdett beszélni.
-Jól van skacok! Készen álltok?
A komment szekciót ellepték az igenek, de persze a gyűlölködés se maradhatott el. Ezek láttán valami hihetetlen erő töltött el, mondhatni versenyszellem, vagy bizonyítási vágy, hogy jó leszek én is. Megmutatom az embereknek.
-Mi már nagyon várjuk - szólaltam meg én is, hogy tudják nem vagyok nyuszi, akit mindenki csak támogat - éljen! Ki kezd?
-Én-én - rikkantotta újra be Donna.
-Veled tartok - rekedtes, mély hangja miatt még mindig libabőr lepte el a bőröm.
-Rendben Oppa! Akkor Girls generation Genie jó lesz?
-Egyik nagy kedvenc tőlük. Vágjunk bele.
Elindította a felvételt, és max hangerőre kapcsolta, hogy biztos hallani lehessen. Donna kezdett, hangja betöltötte teret és valami varázslatosan szólt az egész, pedig semmi profi eszköz nem állt rendelkezésünkre. Igazán ekkor tudatosult benne mennyire is idol-nak való, tényleg megérdemli a debütálás lehetőségét.
A refrént közösen énekelték. Nem bírtam levenni a szemem Mino-ról, az ő arcán is látszott, hogy mindene a zene.
Egyszerre volt bájos, aranyos és rettentő férfias. Szemét becsukta, amikor Tiffany részéhez ért a zene, és egyedül folytatta.

A dal befejeződött, és az eddig csukott szemmel éneklő Mino kinyitotta a szemét, majd együtt meghajoltak egy kicsit. Gyávaságom elfeledve, kommentáltam a "műsort":
-Nagyon ütős volt, az abszolút kedvenc részem, amikor együtt énekeltetek, bár vetekszik vele a "dj, put it back on", Oppa mondata.
-Igen, azt az eredetiben is bírom - adott visszaigazolást, ezzel nem kicsit dobogtatta meg a szívem.
Villantott rám egy ezer wattos vigyort, majd rám és magára mutogatott.
-Tessék? - Húztam fel a szemöldököm, hogy nem értem.
-Most te jössz, énekelj velem!
-Áh, értem. Hmm... mit is válasszak zenének.
-Hej! Én leszek az utolsó? - háborodott fel a legkisebb, de a másik lány bokán rúgta, amit nem tudtam hová tenni, így nem foglalkoztam tovább vele.
-Ha megmondod mit szeretnél énekelni, akkor jöhetsz te.
-Rendben - olyan hanglejtéssel, mint aki kihívásnak tekinti. - 2ne1 debüt dala - vágta rá pár másodperc késéssel.
-Lollipop vagy fire?
-Hát a fire.
-Oké-oké. -Majd a fiú felé fordultam - tudod?
-Naná. Csak nem gondolod, hogy a sunbae-im zenéjét nem tudom?
-Ott a pont. - Majd kacsintottam egyet, daebak, én most tényleg ezt csináltam. Az arcom ellepte a vörös egy halványabb árnyalata. A fiú közelebb húzott magához, majd kommentálta:
-Ugye ti is láttátok, hogy rám kacsintott?
A lányok fetrengtek a röhögéstől, még Oppa is hangosan nevetett. Ilyen gáz lett volna?
-Nyugi kicsi dongsaeng, aranyos volt - borzolta meg a hajam.
Erre a komment szekció megőrült, jöttek válogatott káromkodások, rengeteg idegen szó, amit nem értettem, de még egy ship név is megjelent, bár csak egy villanásra láttam. Mijin.
-Jól van, jól van. Megadom magam, énekeljetek inkább! - A kezem felemeltem, mint a bűnözők, akiket épp letartóztatnak. Halkan azért hozzá tettem - de égő vagyok.
Mino félre biccentette a fejét, de nem reagált semmit. Talán jobb is volt úgy.
-Kezdjük Mi Hi! Keresd ki a karaoke verziót. - Kezeivel megpaskolta a combjait, majd megropogtatta a csontjait.
-Áh, hagyd abba! Nem bírom! - Kaptam a füleimhez.
Még egyet reccsentett a kezein, de hála Istennek utána abba hagyta.

A jól ismert dallam elindult. Donnával együtt felsikítottunk, amikor a maknae belekezdett.
- "I go by the name Sally of Sweet"
-Fighting! - éljeneztünk nevetve
Majd Mino is csatlakozott a lányhoz.

Végig nyomatták. Nagyon szórakoztató volt mi tagadás, Bom " eh eh" részeit mi is hozzátettük, így egy egész szép kis koncert alakult ki. Végére még Park menedzser is beült, mivel végzett a feltöltéssel. Persze ő csak némán éljenzett.
-Fú, mit nem mondjak, jó volt Mi Hi - pacsiztak egyet, majd rám nézett.
-Én is élveztem, rég nem hallottam ezt a számot - nevetett Hi. Nem is tudom hallottam-e már őt ennyit nevetni, vagy egyáltalán nevetni. Neki is a zenére van szüksége, mint terápia. Semmi más csak a közös éneklés. Ahogy ezen gondolkoztam, már csak arra eszméltem fel, hogy mind engem bámulnak.
-Én jövök? - Tettem fel a költői kérdést, naná, hogy én következek.
-Pontosan. Milyen zenét szeretne a hölgy?
-Hmm... pár másodperc gondolkodási időt kérek - mit is akarok hallani most - megvan! Bigbang fantastic baby.
Ránéztem a szembe ülő férfira, de ő csóválta a fejét. És annyit tátogott "ne". Az értetlenkedés kiülhetett az arcomra, de ő csak a kezét rázta, hogy haladjak, találjak valamit ki.
- Mégse! Mindig is egy winner számot akartam veled elénekelni.
-Melyiket? Valami frisset vagy régebbit?
-Everyday-t. Annak a tánca is annyira jó.
-Hölgyem, felkérhetem egy táncra? - hajolt meg, mint egy herceg. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy mennyire nem érzem magam szépnek, akkor abban a pillanatban hercegnőnek kívántam lenni, és ő úgy is bánt velem. A szívem mélyén éreztem, hogy nagyot fogok csalódni, de nem foglalkoztam vele. Mi van, ha mindenkinek csak egyszer jár az életben egy ilyen bánásmód? Én nem akartam elvesztegetni, így a kezem a kezébe csúsztattam. Pukedliztem egyet, majd folytattam a szerepjátékot, amikor én vagyok a főszereplő, egy mesés történet központi embere.
-Megtisztel. Kérem vigyázzon fiatalember, mert éjfélkor visszaváltozok cselédlánnyá.
-Mindent megteszek, hogy az időt visszafordítsam.
A háttérben hallottam, ahogy a lányok kuncognak, és remekül szórakoznak az előadásunkon. Mégis kizártam minden hátsó neszezést, nem töltöttem ezzel a drága időm. Már csak egy herceg és egy hercegnő maradtunk, és persze a kihagyhatatlan, megunhatatlan dallam. Kettőnk biztonságot nyújtó búvóhelye.

GAcat voltam. Remélem tetszett ez a rész és örömödet lelted az olvasásában!
Mert mindenki megérdemel egy olyan pillanatot, amikor hercegnő lehet, üzenem azoknak a lányoknak, akik akár egy kicsit megkérdőjelezik saját magukat, talán még magamnak is.

Ui.: a fenti számot hallgattam közben